Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 24. szombat
F1

Binotto a Schumacher-érát másolná

A Ferrari F1-es csapatfőnöke nagyon fontos tapasztalatnak tartja, hogy a 2000-es évek elején is a maranellóiaknál dolgozhatott, s az akkor tanultak alapján vezetné vissza a sikerek útjára a gárdát.

Az elmúlt évek egyik legpocsékabb szezonját teljesíti épp a Ferrari: bár Charles Leclerc révén két dobogós helyezést is szereztek már, összességében borzalmas a maranellóiak teljesítménye, s a konstruktőri tabellán is csupán a hatodik helyet foglalják el. A csapatfőnök Mattia Binotto már korábban türelmet kért a rajongóktól, most pedig elmondta, hogy szeretné kamatoztatni azt a tudást, amelyet a Ferrari előző aranykora, a 2000-es évek eleje során szerzett:

binotto-dppi_1



„Kiváltságos ember vagyok, hiszen láthattam a 2000-es évek elejét Jean Todttal, Ross Brawnnal, Michael Schumacher és a többi versenyzővel, a rengeteg győzelemmel” – mondta el a Formula-1 hivatalos honlapjának Binotto, aki 1995-ben csatlakozott a Ferrarihoz, és folyamatosan lépdelt előre a ranglétrán. „Úgy vélem, nagyon fontos volt ez a karrieremben, hiszen sokat tanultam. Megtanultam, milyen mentalitás szükséges ahhoz, hogy nyerj. Szerintem megtanultam, hogyan kell megpróbálni felállítani egy csapatot, s ezt szeretném most lemásolni. Egyrészt kiváltság volt látni az akkori csapatot, másrészt nagyon fontos volt a profi karrierem szempontjából.”

„Azt láttam ebben a 25 évben, hogy mindig vannak nehéz pillanatok. Szerintem ilyenkor fontos, hogy türelmes, de eltökélt maradj, és megpróbálj jól teljesíteni és javulni. A Formula-1-ben sosem lehetsz elégedett magaddal, ez egy folyamatos fejlődés, szóval a lényeg, hogy lépésről lépésre építkezzünk, és szerintem a céloknak is kihívást kell jelentenie. Most nem egy szimpla győzelmet céloztunk meg, hanem hogy megfelelő alapokat adjunk egy újabb ciklusnak. Tudjuk, hogy ez időt vesz igénybe. Hosszú út lesz ez, hiszen egyértelmű, hogy pillanatnyilag nehéz helyzetben vagyunk. De ha megnézzük a Ferrari történelmét, mindig voltak ilyenek, és mindig sikerült felállnunk belőlük.”

Binotto hozzátette: örül, hogy a teljes csapat mögötte áll és a vezetésnek is élvezi a bizalmat. Azt ugyanakkor tudja, hogy a fejlesztések tulajdonképpeni befagyasztása miatt vélhetően csak 2022-ben lesz először lehetőségük jelentős fejlődést elérni, az akkori lehetőséget viszont mindenképp meg kell majd ragadniuk.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?