BelgaNagydíj
Vettel élvezte a versenyt, Hamilton szűkszavú
A spái győztes Sebastian Vettel és a közönség kedvence, Max Verstappen kicsattantak a boldogságtól a dobogón, Lewis Hamilton azonban leverten nyilatkozta: ő mindent megpróbált.
részletekAlonso: Legutóbb ilyenért eltiltás járt
Fernando Alonso egyértelműen a féktávot látványosan elszúró Nico Hülkenberg nyakába varrja a rajtbaleset felelősségét. Egyúttal rámutatott, hogy Charles Leclerc testi épségét a halo óvta meg.
részletekVettel legyőzte Hamiltont a Belga Nagydíjon
Ma mindenkit rendre utasított Sebastian Vettel - Hamiltont már az első körben maga mögé utasította, aztán stabilan, meggyőzően vezette végig a versenyt. A dobogó alsó foka Verstappené lett.
részletekBelga Nagydíj: Így zajlott a futam
A nyári szünet hetei után Spában folytatódik az F1-es szezon. Az edzéseken a Ferrari volt leggyorsabb, az időmérőt azonban Hamilton nyerte a Mercedesszel. Frissülő, szöveges közvetítésünk követi, milyen végkimenetelt hoz a futam.
részletekBelga Nagydíj: A rajtrács
Négy versenyzőt is a mezőny végére soroltak motorcsere miatt Spában. Hamilton és Vettel az első sorban, mögöttük azonban szokványosnak aligha nevezhető a sorrend.
részletekHamilton: Ocon kivételes, élcsapatban a helye
Az elmúlt hetek felgyorsult eseményeiből Esteban Ocon jöhet ki a legrosszabbul. Könnyen elképzelhető, hogy csapat nélkül marad, pedig Hamilton és Vettel szerint is hatalmas tehetség.
részletekAlonso: Nem ez volt a McLaren mélypontja
Mindkét McLaren-Renault kiesett már a Q1-ben, ez a szégyen nem is először fordul már elő idén. Az autó egész hétvégén rettentő lassú, ám Alonso szerint nem ez a csapat mélypontja 2018-ban.
részletekAlonso nem tart az Indycar veszélyeitől – oda is igazol?
Fernando Alonso saját bevallása szerint még nem döntötte el, hogy mivel foglalkozik majd 2019-ben a Formula-1 helyett és a WEC mellett, ám a Belga Nagydíj szombati napján sokat sejtetően megjegyezte: bár az Indycar sokak szerint a veszély szinonimája, nem tart az amerikai együléses széria jelentette rizikótól.
részletekGrosjean örül, Magnussen csalódott a Haasnál
Ismét sikerült az első tíz közé kerülnie az amerikai alakulat versenyzőinek, és ami megnyugtató lehet számukra, hogy szárazon és vizes körülmények között egyaránt gyorsnak bizonyultak.
részletekA Red Bullok is az esőn csúsztak el
Fájdalmas hibát követett el az időmérőn az energiaitalos csapat: az utolsó etapra Verstappen és Ricciardo autójába sem került elég üzemanyag, így a páros holnap mindössze a negyedik sorból rajtol.
részletekElszámolták az üzemanyagot Raikkönen autójában
Kimi Raikkönen eddig egész hétvégén kiválóan ment, azonban az időmérő nem sikerült túl jól számára a változó körülmények között: ennek egy banális hiba volt az oka a csapat részéről.
részletekVettelnek megint keresztbe tett az eső
Sebastian Vettel és a Ferrari hiába tűnt gyorsabbnak Lewis Hamiltonnál, a Q3-ban ismét jött az égi áldás, ahogy a Hungaroringen is. A vörös autóból ráadásul a végén a plusz lóerő is hiányzott.
részletek