Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 29. csütörtök
Motor

Katar: Lorenzo győzelmével indult a szezon

Bár a verseny első szakaszában a két Ducati állt az élen, végül Jorge Lorenzo viszonylag kényelmes előnnyel húzta be az első helyet a losaili idénynyitón. Mögötte a Marc Marquez támadásait végül visszaverő Andrea Dovizioso lett a második, míg Valentino Rossi negyedikként zárta a viadalt.

Magyar idő szerint vasárnap este 19 órakor elrajtolt a Katari Nagydíj, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette a MotoGP 2016-os szezonja. Az élről Jorge Lorenzo indulhatott, mellőle Marc Marquez és Maverick Vinales várhatta a piros lámpák kialvását, míg a második sorból Andrea Iannone, Valentino Rossi és Andrea Dovizioso vághatott neki a 22 körös viadalnak. A start után a világbajnok szokás szerint megőrizte a vezetést, mögé azonban a két Ducati zárkózott fel, akik a célegyenesben aztán – kihasználva elképesztő végsebességüket – könnyedén el is motoroztak mellette. Lorenzo mögött Rossi és Marquez csatázott egymással: a repsolos a leggyorsabb kört megfutva ment el a yamahás mellett.

Lorenzo-futam-főkép

Hat kör elteltével az élen álló két olasz is megkezdte a csatát egymás ellen: Dovizioso beszúrt Iannone mellé, aki csak az első támadásra tudott válaszolni, utána ugyanis kicsúszott alóla a Ducati, így kiszállt a küzdelemből, ezzel pedig egyúttal négyfősre olvadt az élboly. Nem sokkal később aztán Lorenzo előzte meg Doviziosót, aki ezúttal nem is tudott visszavágni a spanyolnak, így a címvédő apránként elkezdte leszakítani üldözőit.

A különbségek aztán többé-kevésbé megmerevedtek, így hosszas vonatozás kezdődött az élen. A fináléra Marquez mégis közel tudott kerülni Doviziosóhoz: négy körrel a vége előtt a hondás el is ment az olasz mellett, aki őt sem tudta visszaelőzni az egyenesben. A ducatisnak vélhetően elkezdtek elfogyni a lágy abroncsai is, mivel Rossi is egyre jobban felzárkózott rá. Dovizioso azonban az utolsó körre mozgósította az összes tartalékját, így az első kanyar előtt ismét Marquez elé került, a spanyol pedig már hiába próbálkozott egy merész manőverrel az utolsó kanyarban, végül az olaszé lett a második hely.

Dovizioso-futam

Lorenzót azonban mindez nem befolyásolta: a regnáló világbajnok végül kényelmes előnnyel zsebelte be a győzelmet, így 25 ponttal kezdte meg címvédő hadjáratát. Dovizioso tavalyi eredményét megismételve második lett a Ducatival, Marquez harmadik helye pedig azt jelentette, hogy a téli teszteken végig szenvedő Honda is dobogós helyezéssel nyitotta az évet. Rossinak gyakorlatilag nem is volt esélye az előrébb kerülésre, így negyedik lett, majd mögötte jócskán leszakadva következett Pedrosa. Vinales végül hatodik helyre hozta be a Suzukit, őt a rendkívül szorosan befutó két Tech3 Yamaha követte, a top10-be pedig Barbera és Redding fért még be.

A gyorsasági motoros világbajnokság két hét múlva folytatódik az Argentin Nagydíjjal.

A futam végeredménye:

1. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 42'28.452
2. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +2.019
3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda +2.287
4. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +2.387
5. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +14.083
6. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +15.423
7. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +18.629
8. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +18.652
9. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati +21.160
10. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati +24.435
11. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +35.847
12. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati +41.756
13. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +41.932
14. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda +41.982
15. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda +54.953
Nem ért célba:        
  Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia  
  Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati  
  Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda  
  Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati  
  Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?