DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCR

Újabb defektözön Audi-sikerrel, Michelisz 4.

A Lynk & Co bojkottja után élről induló Magnus nyerte a WTCR második olasz futamát Berthon és a világkupát vezető Azcona előtt. Tassi dobogót bukott gumiprobléma miatt, Huff hatodik a Zengővel.

Hasonló jelenetekkel indult a Túraautó-világkupa második, fordított rajtrácsos futama Vallelungában, mint délelőtt az első: a Lynk & Co autói a hétvége korábbi részében jelentkező gumiproblémák miatt – amelyet a Cyan Racing részben a maximum kompenzációs súly jelentette terhelésre is fog – megint bevonultak a bokszba a felvezető kör végén. Ezúttal ez még látványosabb volt, hiszen Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia indulhatott volna az első sorból, így viszont Gilles Magnus örökölte meg a gyakorlati értelemben vett pole-pozíciót.

magnus-wtcr-vallelunga-1



Magnus pedig a start után is megőrizte a vezetést, hiába támadta őt az audis márkatárs, Mehdi Bennanit, aki ráadásul végül rajtavesztett a próbálkozáson, ugyanis Tassi Attila, majd Nathanael Berthon is megelőzte őt. Tassi rövid ideig még Magnust is igyekezett nyomás alá helyezni, de a belga aztán apránként ellógott a hondás magyartól. Az első négyes mögött Michelisz Norbert haladt az ötödik helyen, de hamar átadta a pozícióját a világkupát vezető csapattársának, Mikel Azconának.

A táv felénél jártunk, amikor aztán újra jelentkeztek a defektet: elsőként ismét Mehdi Bennani abroncsa mondta fel a szolgálatot, így a negyedik helyet bukta el a marokkói, majd pillanatokkal később Tassi is lelassult, így ő pedig a második pozícióból volt kénytelen kiállni a bokszba cserére. Ezzel Magnus mögött Berthon, Azcona, Michelisz volt a további sorrend, majd jöttek a Münnich Hondák, akik szintén helyet cseréltek, így a bajnokságban jobban álló Nestor Girolami vette át az ötödik helyet. Később amúgy még Tiago Monteiro és a legvégén Guerrieri is a bokszba kényszerült defekttel, azaz három Honda és egy Audi szenvedett el gumimeghibásodást.

Magnus eközben senkitől sem zavartatva ért be a célba, ezzel idei második győzelmét aratta. Az Audi kettős diadalnak örülhetett Berthon révén, míg a dobogót Azcona tette teljessé, aki megszilárdította ezzel a vezetését az összetettben. Michelisz ezúttal sem fért fel a pódiumra, de negyedik helyével így is a legjobb magyar lett, hiszen Tassi a defekt után csak a nyolcadik pozícióban ért célba. A Zengő Motorsport ezen a hétvégén Nagy Dániel kézsérülése és Vila Realban összetört autója okán egyedül képviselő Rob Huff a többiek problémáit is kihasználva hatodik lett, ezzel a brit már a tabella harmadik helyét foglalja el Azcona és Girolami mögött. Folytatás két hét múlva Franciaországban.

A 2. futam végeredménye:

wtcr-vallelunga-race2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: