DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCR

Idén is indul magyar pilóta a Zengővel

Michelisz Norbert és Tassi Attila mellett Boldizs Bencének szintén szurkolhatunk a 2021-es szezonban is. A Zengő Motorsport a negyedik Cupra sofőrjével még adós.

Nemrég jelentették be, hogy a Zengő Motorsport a tavalyinál is nagyobb csapattal vesz részt a WTCR-ben, és négy Cupra León Competición TCR-t készít fel a versenyekre. Két gyári alkalmazású spanyol pilóta csatlakozott a csapathoz, a tavaly Zengővel futamot nyerő Mikel Azcona, valamint a veterán, a sorozatban utoljára 2010-ben szereplő Jordi Gené.

Pénteken a csapat megnevezte harmadik versenyzőjét: a Zengő továbbra is kitart a fiatal magyar pilóták kinevelése mellett, a 23 éves Boldizs Bence második szezonját teljesíti az istállónál. Boldizs 2020-ban újoncként 18. helyen végzett a bajnokságban, legjobb eredménye egy hatodik helyezés volt a Hungaroringen, a második futamon.

 

„Bence tavaly háromszor is bejutott a Q2-be, ezzel számunkra bebizonyította, hogy kevés tapasztalata ellenére szorgalma és tehetsége rátermetté teszi őt, hogy a világ legnagyobb túraautó pilótái között bizonyítsa tudását!” – kommentálta a bejelentést a csapat a közösségi médiában

A Zengő a negyedik Cupra pilótájával egyelőre még adós: a csapat elhintette, hogy jövő héten újabb bejelentést fog megtenni.

A WTCR mezőnyében így már 21 bejelentett versenyző (és egy kiadó hely) szerepel:

Csapat

Márka

Versenyző

Cyan Racing Lynk & Co

Lynk & Co

Yann Ehrlacher

Yvan Muller

Cyan Performance Lynk & Co

Thed Björk

Santiago Urrutia

BRC Racing Team

Hyundai

Michelisz Norbert

Gabriele Tarquini

Team Engstler

Luca Engstler

Jean-Karl Vernay

Target Competition

Andreas Backman

Jessica Backman

All-Inkl.com Münnich Motorsport

Honda

Esteban Guerrieri

Nestor Girolami

All-Inkl.de Münnich Motorsport

Tassi Attila

Tiago Monteiro

Audi Sport Team Comtoyou

Audi

Frederic Vervisch

Gilles Magnus

Nathanael Berthon

Tom Coronel

Zengő Motorsport

Cupra

Mikel Azcona

Jordi Gené

Boldizs Bence

??? 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: