DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCR

Monteiro: Tassi Attila óriási tehetség

Tassi Attila beszélt Tiago Monteiróról, a barcelonai teszt jelentőségéről, illetve arról, mit szeretne elérni az idei szezonban a WTCR-ben. Portugál csapattársa nagyra tartja a magyar pilótát.

A KCMG magyar pilótája a legfiatalabb tagja a WTCR mezőnyének a maga 19 évével, ennek ellenére nem félt kijelenteni, hogy az a legfőbb vágya, hogy 2019-ben ő legyen a legjobb Honda-pilóta: „Ez nem igazi tesztelés, valójában mindenki csak altatja a többieket, de persze mi 100%-on nyomjuk” – viccelte el Attila az interjú elejét.

„Jó a kapcsolatom Tiagóval, biztos vagyok benne, hogy segíteni fog engem mindenben, ő egy nagyon tapasztalt versenyző. Három nagyon komoly ellenfelet tisztelhetek a csapattársaim személyében. Tiago mellett itt van Guerrieri és Girolami is, de én ennek ellenére szeretnék év végén a legjobb Honda-pilóta lenni, bár tudom, hogy ez nem lesz könnyű” – válaszolta kérdésünkre Tassi Attila Barcelonában.



„Szeretnék megnyerni egy versenyt is az éven, amihez szükségem lesz egy kis szerencsére is, de ha megnézzük, harmincból egy versenyt megnyerni nem valami sok, szóval bízom benne, hogy egy kis szerencsével ez összejöhet.”

Tiago Monteiro a súlyos barcelonai tesztbalesetét követően ismét a katalán pályán találta magát a szezon előtti tesztek alkalmával, de ő már maga mögött hagyta ezt a dolgot: „Tegnap, mikor kimentem a pályára, gondolatban be is mutattam annak a kanyarnak, ahol a balesetem volt, ezzel le is zártam magamban életemnek ezen szakaszát. Jó érzés volt visszaülni az autóba, várom a szezonkezdetet.”

Barcelonában tesztel a WTCR mezőnye

Megkérdeztük Monteirótól, hogy lát-e Attilában annyi potenciált, hogy egy napon a sportág legnagyobbjai között emlegessék: „Már több éve ismerem Attilát, korábban szó volt róla, hogy az én menedzsmentem alá kerülne, de ez különböző okok miatt végül nem valósult meg, ettől persze még tartottuk a kapcsolatot. Kikérte a véleményem a csapat, mikor arról beszéltünk, ki legyen mellettem a másik versenyző, szóval volt némi beleszólásom ebbe.

„Attila nagyon tehetséges, rendkívül gyors. Nyilván rengeteget kell még tanulnia, hiszen én is minden nap tanulok, pedig az apja lehetnék. Hogy egyszer ennek a sportnak a legnagyobbjai közé kerülhet-e, azt nem tudom, de óriási tehetség, akivel biztosan számolni kell a közeljövőben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: