DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Monteiro

Egy magyar már biztosan lesz idén is a WTCR-ben

Megvannak az első hivatalosan bejelentett versenyzők a Túraautó-világkupa 2021-es idényére: a Honda megtartja mind a négy eddigi pilótáját, így a tavaly dobogós helyezéseket szerző Tassi Attilát is.

részletek

Tassi: Ez a tökéletes felállás a fejlődéshez és az erős eredményekhez

Idén már nem két külön, hanem tulajdonképpen egy csapatban indul a négy hondás versenyző a WTCR-ben: a fiatal magyar pilóta szerint már tavaly is ugyanezt kellett volna tenniük.

részletek

Tassi Guerrieri márkatársa 2020-ban a WTCR-ben

Ismét lesz két magyar a túraautó-világkupában: Tassi Attila a Honda versenyzője marad, Monteiro, Guerreri és Giralami csapattársaként.

részletek

Monteiro: Tassi Attilát később nagyon nehéz lesz legyőzni

Miután csapattársa kiesésével megörökölte a népszerű futamgyőzelmet Tiago Monteiro a WTCR Vila Real-i zárófutamán, a portugál elismerően szólt Tassi Attiláról, akit maximális kockázatvállalással sem tudott elkapni.

részletek

Meglett a WTCR 10. futamgyőztese is 2019-ben

Azok után, hogy tegnap Michelisz Norbert indulhatott az élről, a második időmérőn is magyar pole-nak örülhettünk Tassi Attila kiváló teljesítménye után. De előbb még hátravolt a fordított rajtrácsos második futam.

részletek

Tassi: Csak ritkán kérek tanácsot Monteirótól

Tassi Attila az idei évre szintet lépett, és már a túraautózás csúcskategóriájában küzd a szakma legjobbjai ellen, egy igazi rutinos pilóta csapattársaként. A tinédzser a hungaroringi hétvége előtt mesélt eddigi tapasztalatairól.

részletek

Monteiro: Tassi Attila óriási tehetség

Tassi Attila beszélt Tiago Monteiróról, a barcelonai teszt jelentőségéről, illetve arról, mit szeretne elérni az idei szezonban a WTCR-ben. Portugál csapattársa nagyra tartja a magyar pilótát.

részletek

Tassi Attila a Honda gyári versenyzőjeként a WTCR-ben

A TCR korábbi ezüstérmese tavalyi csapatával, a hongkongi KCMG-vel együtt lép fel a világkupába, csapattársa a túraautózás nagyágyúja, Tiago Monteiro lesz.

részletek

Újból rekordot döntött a Honda Civic Type R

A WTCR-ben versenyző Tiago Monteiro közúti használatra is alkalmas, sorozatgyártású abroncsokkal futotta a körrekordot. A 2 perc 1,84 másodperces köridőnél még soha nem ért el jobb eredményt elsőkerék-hajtású szériaautó Estorilban, és miként a negyedik idei rekord is bizonyítja, a vadonatúj Civic Type R kategóriája leggyorsabb modellje. A „Type R Challenge – 2018” névre keresztelt sorozat keretein belül Európa öt híresebb versenypályáján döntött, illetve dönt rekordot az új Civic Type R.

részletek

Monteiro elmondta az igazságot a sérüléséről

A portugál pilóta egy tesztbalesetben elszenvedett sérülése miatt kihagyta a tavalyi WTCC-szezon második felét, és az idei túraautós küzdelmekről is le kellett mondani - most azonban elmesélte, milyen hónapok állnak mögötte.

részletek

Kilenc riválissal számol Michelisz a WTCR-ben

A világkupa bajnoki címére tíz versenyző lesz esélyes Michelisz Norbert szerint. Guerrieritől Vernay-n át Yvan Mullerig megnevezte valamennyi ellenfelét, akikkel meglátása szerint egy rendkívül kiélezett harcot fog folytatni 2018 során.

részletek

Még nem biztos, hogy újra versenyezhet Monteiro

Bár a múlt héten Monzában megejtette visszatérését egy versenyautó volánja mögött a fél évvel ezelőtti balesetét követően, Tiago Monteiro jelenleg még mindig ismerkedik saját határaival, kevesebb mint egy hónappal a WTCR szezonnyitója előtt.

részletek