DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCR

Tassi Attila a Honda gyári versenyzőjeként a WTCR-ben

A TCR korábbi ezüstérmese tavalyi csapatával, a hongkongi KCMG-vel együtt lép fel a világkupába, csapattársa a túraautózás nagyágyúja, Tiago Monteiro lesz.

A Hell Energy sajtóközleménye:

A HELL ENERGY tehetségkutató programjának köszönhetően újabb versenyzőt adhat Magyarország a WTCR mezőnyének. Tassi Attila a HONDA versenyzőjeként folytatja pályafutását, amely bizonyíték arra, hogy a fiatal pilóta elmúlt két évben mutatott teljesítménye a világ egyik legnagyobb autógyártójának a figyelmét is felkeltette. Tassi tehetsége és kitartása lehetővé tette, hogy 2019-ben Tiago Monteiro csapattársaként szálljon majd versenybe a győzelemért, amely amellett, hogy hatalmas előrelépés, komoly lehetőséget is biztosít arra, hogy egy, a Formula-1-ben is bizonyított versenyző mellett fejlessze tovább tudását.

 



Tassi a mezőny egyik, ha nem legfiatalabb versenyzője lesz, mégsem riad vissza a kihívástól: „A legnagyobb álmom vált valóra. Tudom, sokszor említettem tavaly, hogy 2019-ben már a WTCR-ben szeretnék versenyezni, de ez eddig csak álom volt, amiről most szinte el sem hiszem, hogy valóra vált! Nagyon megtisztelő, hogy a Honda ennyire bízik bennem, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy bizonyítsak nekik, és a közönségnek. Fontos megjegyeznem, hogy a HELL ENERGY és a családom támogatása nélkül nem tartanék most itt, ezúton köszönöm nekik ezt a fantasztikus lehetőséget.”

 „Arról nem is beszélve, hogy a mezőny egyik legtapasztaltabb pilótája lesz a csapattársam. Biztos vagyok benne, hogy Tiago Monteirótól rengeteget fogok tanulni, és ütős csapat leszünk. Már most nagyon jó a kapcsolatunk Tiagóval, remélem ez így is marad. A mezőny idén erősebb, mint valaha. Többszörös világbajnokok ellen kell helytállnom, de mindent megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból.  – mondta Tassi Attila.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: