DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCR

A ralikrossz-vb egyeduralkodója is a WTCR-ben köthet ki

Sajtóhírek szerint újabb világsztár csatlakozhat jövőre a Túraautó-világkupa mezőnyéhez, miután a WRX válságának köszönhetően Johan Kristoffersson is a WTCR felé kacsingat.

Johan Kristoffersson nevét elsősorban az utóbbi két év ralikrosszos sikerei kapcsán ismerhetik az autósportrajongók: a svéd pilóta tavaly megnyerte a világbajnoki címet, amelyet idén ritkán látható dominanciával – a tizenkét fordulóból tizenegyet behúzott – védett meg. Mindemellett azonban a túraautózásban is jeleskedik, hiszen már 2012-ben bajnoki címet szerzett az STCC-ben, idén pedig ugyancsak felért a csúcsra a skandináv sorozatban.




 
A rendszerint megbízható forrásnak számító TouringCarTimes.com szakoldal úgy tudja, 2019-től még inkább a túraautózás kerülhet előtérbe Kristofferssonnál. Ennek oka pedig nem más, mint a WRX válsága: az elmúlt hónapokban a széria bizonytalan jövője miatt több gyártó is bejelentette távozását, legutóbb épp az a Volkswagen, amely a svédet is foglalkoztatta.
 
Ez megnyithatja az utat a pilóta számára a WTCR felé, méghozzá szintén a Volkswagen révén, amely jövőre alighanem a fő riválisokhoz, azaz a Hyundaihoz, a Hondához, az Audihoz és az újonnan érkező Lynk & Co márkához hasonlóan ugyancsak négy autót küld majd csatasorba. Márpedig egyelőre csak Rob Huff maradása tekinthető biztosnak náluk, így elképzelhető, hogy Kristoffersson is a gyári támogatott versenyzőjük lesz a Túraautó-világkupában, amelynek mezőnye az idei ászok mellett Andy Priaulx, Augusto Farfus és Nicky Catsburg visszatérése révén már így is hemzsegni fog a sztároktól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: