A szerdai nap előtt 23 induló volt biztos a WTCR mezőnyében, ehhez jött hozzá Szabó Zsolt Dávid és a Zengő Motorsport közös délutáni bejelentése, majd este a barcelonai sajtóeseményen – amelyen a Formula.hu is jelen van – teljessé vált a 2018-as rajtrács. Az All-Inkl.com Münnich Motorsport ugyanis nem mást ültet be a harmadik Hondájába, mint a többszörös brit bajnok és WTCC-futamgyőztest James Thompsont, aki legutóbb 2016-ban épp ezzel a csapattal szerepelt a világbajnokságon.

Thompson leigazolása egyelőre csak a szezon első felére szól: eredetileg a csapattulajdonos René Münnich tervezett versenyezni Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher oldalán, a ralikrosszos programjával való ütközések miatt azonban lemondott erről – így egyelőre kérdés, hogy ő, Thompson vagy valaki más vezetheti majd a harmadik Civicet az évad második felében.
Mindenesetre a brit sztár érkezésével 25 állandó indulója lesz a világkupának összesen hét márka képviseletében (néhány hete még úgy fogalmazott a széria vezetősége, hogy mind a 26 hely elkelt, de persze ez is jelentősen magasabb létszám, mint amit az előző években a WTCC-ben láthattunk). Az alábbi nevezési listán csak azért szerepel mégis 26 név, ugyanis Tiago Monteirót a marrakeshi nyitányon – és elképzelhető, hogy még további fordulók során is – Benjamin Lessennes helyettesíti majd a Boutsen-Ginion Racingnél.
A WTCR teljes 2018-as nevezési listája:
| Rajtszám | Név | Csapat | Márka |
| 5 | Michelisz Norbert | BRC Racing Team | Hyundai |
| 7 | Aurélien Comte | DG Sport Competition | Peugeot |
| 8 | Nagy Norbert | Zengő Motorsport | SEAT Cupra |
| 9 | Tom Coronel | Boutsen Ginion Racing | Honda |
| 10 | Gianni Morbidelli | Mulsanne Racing | Alfa Romeo |
| 11 | Thed Björk | Yvan Muller Racing | Hyundai |
| 12 | Rob Huff | Sebastien Loeb Racing | Volkswagen |
| 15 | James Thompson | Münnich Motorsport | Honda |
| 18 | Tiago Monteiro | Boutsen Ginion Racing | Honda |
| 20 | Denis Dupont | Comtoyou Racing | Audi |
| 21 | Aurélien Panis | Comtoyou Racing | Audi |
| 22 | Frederic Vervisch | Comtoyou Racing | Audi |
| 23 | Nathanael Berthon | Comtoyou Racing | Audi |
| 25 | Mehdi Bennani | Sebastien Loeb Racing | Volkswagen |
| 27 | John Filippi | Campos Racing | SEAT Cupra |
| 30 | Gabriele Tarquini | BRC Racing Team | Hyundai |
| 48 | Yvan Muller | Yvan Muller Racing | Hyundai |
| 52 | Gordon Shedden | Team WRT Lukoil | Audi |
| 63 | Benjamin Lessennes | Boutsen Ginion Racing | Honda |
| 66 | Szabó Zsolt Dávid | Zengő Motorsport | SEAT Cupra |
| 68 | Yann Ehrlacher | Münnich Motorsport | Honda |
| 69 | Jean-Karl Vernay | Team WRT Lukoil | Audi |
| 70 | Mat'o Homola | DG Sport Competition | Peugeot |
| 74 | Pepe Oriola | Campos Racing | SEAT Cupra |
| 86 | Esteban Guerrieri | Münnich Motorsport | Honda |
| 88 | Fabrizio Giovanardi | Mulsanne Racing | Alfa Romeo |
A szerda esti évadnyitó médiaeseményen egyébként a teljes versenynaptárat is közzétették: ahogy azt Michelisz Norbert alakulata, a BRC Racing Team néhány héttel ezelőtti csapatbemutatóján már ellőtte, a kínai Wuhan lett a befutó az eddig üresen tátongó időpontra. Ez azt jelenti, hogy két állomás lesz Kínában – Wuhanban ráadásul utcai versenyt láthatunk majd egy olyan pályán, amelyen tavaly Rob Huff győzni is tudott a CTCC-ben.
A WTCR végleges 2018-as versenynaptára:
| Április 8.: | Marrakesh (Marokkó) |
| Április 29.: | Hungaroring (Magyarország) |
| Május 13.: | Nordschleife (Németország) |
| Május 21.: | Zandvoort (Hollandia) |
| Június 24.: | Vila Real (Portugália) |
| Augusztus 5.: | Termas de Rio Hondo (Argentína) |
| Szeptember 30.: | Ningbo (Kína) |
| Október 7.: | Wuhan ( Kína) |
| Október 21.: | Suzuka (Japán) |
| November 18.: | Makaó (Makaó) |