DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 23. vasárnap
WEC

„Kubica F1-es és ralis tapasztalata is sokat segít”

Elismerően nyilatkozott Le Mans-i csapattársáról az AF Corse hivatalosan privát Ferrarijában ülő Yifei Ye: szerinte roppant erős a hármasuk.

Az idei WEC-szezonban a két gyári autó mellett egy harmadik, az AF Corse által hivatalosan privát színekben versenyeztetett Ferrarit is találunk a mezőnyben. A #83-as rajtszámú egységben indul Yifei Ye és Robert Svarcman is, de kétségkívül az egyszeres F1-es nagydíjgyőztes Robert Kubica a húzónév a trióban.

wec-ye-lemans



A pénteki szün- és sajtónap során Ye nem is kerülhette ki a kérdést annak kapcsán, komoly segítséget jelent-e a rutinos lengyel jelenléte a csapatban – a Formula.hu helyszíni tudósítója, Fekete Balázs jelenlétében így felelt a kínai pilóta:

„Abszolút. Valójában volt lehetőségem már 2021-ben is versenyezni vele. Az volt az én első szezonom az endurance-ban, ahogy neki is, és azt kell mondanom, elég jól is teljesítettünk: sikerült megnyernünk az Európai Le Mans-szériában az LMP2-es kategóriát.”

lemans-kubica-ferrari-1

„Úgyhogy már sok versenyen indultunk közösen, sok közös tapasztalatunk és közös pontunk van. Persze kár, hogy nem tudtuk befejezni anno a Le Mans-i 24 órást, miközben az utolsó körig vezettünk, amikor tönkrement az autó… De ez egy másik történet” – elevenítette fel a néhány évvel ezelőtti drámai finist a versenyző.

„De igen, az óriási tapasztalata a Formula-1-ben, sőt még raliban is: nem is gondolnánk, de olykor az ilyen fajta versenyzési tapasztalatok is értékes ötleteket hozhatnak magukkal, amikor az autó fejlesztéséről van szó. Emellett jó mellette lenni, sokat humorizálunk” – tette hozzá Ye, aki azért a másik csapattársát is méltatta kicsit:

lemans-kubica-ferrari-2

„Nagyszerű, hogy itt van velünk, de a másik Robert, Svarcman is egy nagyon jó pilóta. Vannak bizonyos feladatai a Ferrari F1-es csapatánál, és neki is nagyon jó a sebessége és sok a tapasztalata. Úgyhogy így hárman egy roppant erős felállást alkotunk.”

A Formula.hu egész héten a helyszínről szállítja az információkat a Le Mans-i 24 órásról, a szombaton 16 órakor rajtoló versenyről pedig szokásainkhoz hűen végig élő szöveges közvetítésben formájában tudósítunk majd!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: