Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 15. vasárnap
WEC

Alonso: Júliusban mindenki megtudja, hogy döntök

Fernando Alonso 2018-ban vonult vissza az F1-ből, most pedig azt is bejelentette, hogy kiszáll a WEC-ből, de biztosan nem örökre, csak a 2020-as terveibe nem fér bele a Hosszútávú Világbajnokság.

A spanyol versenyző május 1-jén jelentette be, hogy nem vesz részt a WEC következő idényében, miután megszerezte a tripla korona második darabját is a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerésével. Azonban Alonso biztos abban, hogy később még visszatér a WEC-be, azonban túlzsúfolttá válna számára a versenynaptár 2020-ra, ha maradna.

„Az, hogy 2020 júniusáig elkötelezzem magam e mellett a sorozat mellett, bezárt volna előttem egy rakás másik ajtót. Közép, vagy éppen hosszútávon, de biztos vagyok azt illetően, hogy visszatérek. Ez a döntés csak rövidtávra szól” – idézi Alonsót a Marca.

„Nem tudtam a folytatás mellett dönteni, mivel más céljaim vannak 2020-ra” – mondta a spanyol, akinek a céljai közé tartozha a Formula-1 is, hiszen annyira zsúfolt számára a 2019-es év, hogy egy korábbi interjújában azt mondta, hogy egyszer majd talán visszatér az F1-be, hogy pihenhessen. Persze Alonso úgy látja, nem az F1 az egyetlen lehetőség számára.

Így búcsúzott Alonso az F1-től (egyelőre)

„Bármi szóba jöhet, rendkívül nyitott vagyok. Amikor kiléptem az F1-ből, azt éreztem, most vagyok karrierem csúcsán. Erősnek érzem magam és készen állok bármilyen kihívásra, szóval 2020-ban viszont láthatnak a Formula-1-ben, az IndyCarban, de akár bárhol máshol is. Még az is lehet, hogy nem fogok csinálni semmit” – nevetett a kétszeres F1-es világbajnok.

„Megvan rá a lehetőségem, hogy eldöntsem, mihez szeretnék kezdeni 2020-ban”- fordította komolyra a szót. „Most csak várok és nézem, mi fog történni a következő két hónapban. Az, hogy mentes vagyok mindenféle kötelezettségtől, megengedi majd számomra, hogy a lehető legjobb döntést hozzam meg. Ha elköteleztem volna magam valami más mellett, biztosan nem kapnék jó ajánlatokat. Van két-három gondolat a fejemben, júliusban pedig majd mindenki megtudja, hogy döntök.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?