DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WEC

WEC: Silverstone-ban is Alonsóék győztek (Frissítve!)

Háromból három győzelem eddig Fernando Alonso mérlege a WEC-ben, aki Buemivel és Nakajimával ismét maga mögé utasította a másik Toyotát. Button hazai versenye nagy reményekkel indult, de hamar véget ért.

Frissítés: Utólag kizárták mindkét Toyotát.

A Hosszútávú Világbajnokság 2018/19-es idénye a Le Mans-i 24 órást követő két hónap szünet után folytatódott Silverstone-ban. A pole-pozíciót még a Toyota #7-es számú autója (Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez és Mike Conway egysége) szerezte meg, a 6 órás versenyen azonban szorosan üldözte őket a #8-as testvérautó, Sebastian Buemivel, Kazuki Nakajimával és Fernando Alonsóval a fedélzeten.

Több helycsere és szervizelés után Buemi hajtotta végre Kobayashi ellen a döntő előzést az utolsó előtti etapban. Végül a #8-as egység 19 másodperc különbséggel nyert, Alonsóék Spa és Le Mans után harmadszor is győztek a másik TS050 Hybrid előtt.

Az utolsó dobogós pozíciót a Rebellion Racing #3-as számú privát LMP1-ese (Menezes, Beche, Laurent) szerezte meg. A futam elején a #11-es SMP Racing (Button, Petrov, Aljosin) álltak a harmadik helyen, de alig több mint egy óra elteltével az autó kiesett motorhiba miatt.

Az LMP2-es kategóriát a Jackie Chan DC Racing #38-as autója (Tung, Aubry, Richelmi) nyerte, a GTE Pro legjobbja az #51-es AF Corse (Calado, Per Guidi) lett, miután a gyorsabb Fordok mindegyikét balszerencse sújtotta. A GTE Am nyertese Ried, Andlauer és Campbell triója a 77-es Dempsey–Protonnal.

FrissítésUtólag kizárták mindkét Toyotát.

Részletes végeredmény itt található.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: