DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WEC

Montoya beelőzné Alonsót

Kész F1-es sztárparádé lesz az idei Le Mans-i 24 órás viadal. Az indulók között lesz Juan Pablo Montoya is, aki hamarabb elorozná a tripla korona dicsőségét egykori riválisához képest.

Rengeteg egykori Formula-1-es pilótával találkozhatunk a 2018-as, híres 24 órás autóversenyen, Le Mans-ban. Elég csak Fernando Alonso (ő jelenleg is aktív az F1-ben), Jenson Button, Pastor Maldonado, vagy éppen Juan Pablo Montoya nevét megemlítenünk.

Tudjuk, hogy a kétszeres spanyol világbajnok a tripla koronára hajt, ami a monacói F1-es győzelemből, a Le Mans-i 24 óráson elért első helyből, valamint az Indy 500 megnyeréséből áll. Eddig ez kizárólag egyetlen pilótának sikerült, a néhai Graham Hill vitte véghez ezt a fantasztikus tettet.

Fernando Alonsónak egyelőre csak a monte-carlói elsőség van a tarsolyában, de idén komoly győzelmi esélyekkel indulhat Le Mans-ban, mivel a 8-as rajtszámú, hibrid Toyotának valós kihívója csak istállón belül a másik japán hibridautó lehet. 

Idén nemigen nyer Le Mans-ban Montoya, de nagyon élvezi


Juan Pablo Montoya egyelőre mégis jobban áll, mint egykori riválisa, mivel a Monacói Nagydíjon kívül az Indy 500-at is megnyerte már (utóbbit két ízben is, közel másfél évtizednyi különbséggel). Bár idén meglehetősen valószínűtlen, hogy meghódítaná Le Mans-t is, mivel egy LMP2-es versenyautóval vág neki a viadalnak. Ráadásul a United Autosports Ligier versenyautója kategórián belül sem tűnik erősnek, a teszten mindössze a kategória 14. helyén végeztek.

A kolumbiai azonban rettentően élvezi a száguldást a híres versenypályán, különösen a gyors kanyarokban. „Őszinte leszek, fogalmam sem volt, hogy ezzel az autóval ennyire szuper lesz száguldani. Hihetetlenül élveztem. Óriási élvezetet okoznak a gyors kanyarok, mert ezek valóban gyorsak” – kezdte élménybeszámolóját Montoya a Motorsport.com szakoldalon.

„Ha hibázol, az fájni fog. A Formula-1-ben egyetlen ilyen pályát sem találhatunk. Ötös fokozatban érkezel a Porsche-kanyarokba és reménykedsz, hogy betapad az abroncs. Eldobom az agyam, amikor azokban a kanyarokba érkezem, amikor pedig teljesítem, akkor szívesen kiáltanék egyet örömömben.”

A forgalom és a pálya jellege miatt nem nyomhatják mindig a pilóták tövig a gázt. „A tesztnap folyamán folyamatosan javulgattam, az utolsó időszakban pedig volt egymás után három-négy köröm is, amikor másfél-két másodperccel gyorsabb lehettem volna, de forgalomba kerültem. 100%-os kört nehéz megtenni, nehogy pórul járjunk, hogy őszinte legyek, szerencsés voltam, hogy egyszer sem csúsztam ki. De pont ettől igazán élvezetes” – tette hozzá Montoya.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: