Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 22. péntek
WEC

Három autóval megy Le Mans-ba a Toyota

Újkori története során először három autót visz a Toyota Le Mans-ba, és a harmadik egységben még van két szabad hely – talán F1-es pilóta is beülhet? Jose Maria Lopez teljes szezont fut a japánoknál!

A Toyota hivatalos sajtóközleményben erősítette meg, amit már régóta sejteni lehetett: öt gyári prototípus versenyez majd a Le Mans-i 24 órás versenyen, miután a japánok 2012 óra íródó újkori történetük során először beneveznek egy harmadik egységet Spára és Le Mans-ra – az elmúlt években csak az Audi és a Porsche tett így, tavaly pedig egyik gyártó sem.

A harmadik autó versenyzői közül egyelőre csak egyet neveztek meg, a kezdetek, azaz 2012 óta a csapattal lévő Stephane Sarrazint, aki még négyszer lett második a világ legnagyobb autóversenyén – kétszer a Peugeot, kétszer pedig a Toyota színeiben. Mivel az ominózus futamok nem ütköznek Formula–1-es versenyekkel, nem kizárt, hogy Nico Hülkenberghez végül győzelemmel zárult tavalyelőtti szerepléséhez hasonlóan ismét F1-es pilótá(ka)t köszönthetünk Le Mans-ban – bár a verseny iránt intenzíven érdeklődő Fernando Alonso erről a lehetőségről biztosan lemarad, hiszen a Honda aligha tűrné el, hogy az ősi rivális színeiben álljon rajthoz a 24 óráson a spanyol.

toyota-2017-elozetes



Sarrazin azért kényszerült megválni teljes szezonra szóló üléséről, mert a Toyota szerződtette a Formula–E-ben és a WEC-ben Buemihez hasonlóan párhuzamosan szereplő háromszoros túraautó-világbajnok Jose Maria Lopezt. „Egy álom vált valóra számomra, alig várom már az első versenyeket. Mike és Kamui személyében nagyszerű csapattársaim vannak, akiktől rengeteget fogok tanulni. Az LMP1-es autó vezetése nagyon különbözik a túraautókétól, de élvezem ezt a kihívást” – idézi a csapat hivatalos közleménye az argentint.

Lopez csapattársai tehát Kamui Kobayashi és Mike Conway lesznek, míg a másik egység sorozatban harmadik évét kezdi meg a Davidson, Buemi, Nakajima összeállításban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?