DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WEC

LM24, 8. óra: Az Audi végleg elszállt?

Két Porsche és két Toyota harcol a Le Mans-i győzelemért, viszont immár a jobbik, #8-as Audi is körhátrányban van – nagy kérdés, hogy van-e még innen visszaút a négykarikásoknak...

FOLYAMATOS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNKET IDE KATTINTVA ÉRHETED EL!

A Le Mans-i 24 órás 8. órájának végén mindkét Audit a bokszba tolták egy vizsgálatra, ami a #7-es autó esetében nem járt komoly veszteséggel, hiszen már eleve körhátrányban voltak, a #8-ast viszont igen érzékenyen érintette, hiszen ezzel körön kívülre kerültek – innen pedig már nagyon nehéz lesz visszajönni, ha nem lesz az élen haladó négyes mindegyikének gondja.

A verseny egyharmadánál egyébként csak egyetlen kiesőnk van, azaz 59 autó még mindig versenyben áll – a célba érési rekord 42 autó 2013-ból, ami könnyen megdőlhet idén. Az pedig mindössze 10 alkalommal fordult elő a verseny történetében, hogy az első két helyezett körön belül végezzen, az első három pedig még sosem tette ezt – erre idén reális esély látszik, persze még 16 óra és több mint 3000 kilométer hátra van.

audi8_beragad



Az LMP2-ben a kétszeres ezüstérmes Thiriet by TDS Racing #46-os autója egy perc feletti előnnyel vezet – a névadó csapatvezető, Pierre Thiriet remek temoót autózott. A Signatech Alpine #36-osa áll a második helyen Nicolas Lapierre-rel, míg a korábban vezető Manor műszaki hiba miatt a mezőny végére esett vissza.

A GTE Próban fél percen belül az első négy helyezett: három gyári Ford és a Risi Ferrarija, mellyel Fisichella óriási tempót megy. Az Aston #95-öse körön és lőtávolon belül van, de nincs meg a tempója, hogy versenybe szálljon az élen állókkal. Az amatőrök közt Pedro Lamy (Aston #98) Patrick Long (Proton-Porsche #88) és Jeffrey Segal (Scuderia Corsa Ferrari #62) másodpercekre van csak egymástól nyolcórányi versenyzést követően.

FOLYAMATOS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNKET IDE KATTINTVA ÉRHETED EL!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: