Dráma drámát követett a Hosszútávú-világbajnokság hat órás spái viadalán: az első sorból induló Porschék közül a kettes számú autóval már fél órával a start után gondok adódtak, ekkor Porsche-Audi-Toyota volt a sorrend. A négykarikások és a japánok komoly küzdelmet folytattak a második helyért, Lucas di Grassi a füvet is megcsípve próbált keresztüljutni Sebastien Buemin a Blanchimont-ban, de a svájci a Buszmegállóban visszavágott.
A másik Toyota Mike Conway-jel a volánnál közben a negyedik helyről esett vissza, miután ütközött az egyik SMP autóval. A kiállások első fordulója után Sebastian Buemi az élre ugrott, de a pole-t elhódító Timo Bernhard kihasználta a svájci tétlenségét, visszavéve a vezetést. Percekkel azután, hogy az egyes számú Porsche visszakerült az első helyre, a 919-es bal első defektet kapott - az autónak egy teljes kört kellett megtennie a bokszig, ahol a gumicsere után az ötödik helyen hajthatott tovább.

A Porsche drámáját tovább fokozta, hogy az ausztrálnak néhány kör múltán ismét vissza kellett térnie szerelőihez - ugyancsak bal első defekt miatt! A versenyt kezdő Brendon Hartley visszaállt a versenybe, és ekkor történt a verseny első komoly balesete. A dán Nicki Thiim Simon Dolan Gibsonjával találkozott, majd csúszott neki a gumifalnak. Az Aston Martin a tetején átfordulva állt meg a lebetonozott bukótérben, de a versenybíróság nem küldte be a biztonsági autót, csak egész pályás sárga zászlót léptetett életbe.
A sokáig harmadik helyen haladó, hetes számú Audi is bajba került: Treluyer alatt a padlólemez rongálódott meg, ekkor pedig úgy tűnt, hogy miután mindkét gyártó elveszítette legalább egy autóját, a diadal sorsa a Toyota és az Audi között fog eldőlni. A japánok ötös egysége folyamatosan húzott el az Audi nyolcas autójától - amikor Kazuki Nakajima vezette a TS050-es Hybridet, nem sokkal az ötödik óra kezdete után már majdnem egy teljes kör volt az egység előnye.
Ekkor azonban beütött a krach! A japán alatt füstölni kezdett a Toyota, az ötös autót pedig nem is láttuk már a délután folyamán. A nyolcas Audi így megörökölte a vezetést, melyet már nem is veszélyeztettek az ellenfelek. A hat órás küzdelem befejezése azonban nem volt zökkenőmentes, hiszen egy órával a leintés előtt a 66-os Ford GT hatalmas balesetet szenvedett az Eau Rouge tetején, Stefan Mückével a volánnál. A német pilótát mentő vitte be a pályakórházba, de a csapatnál megerősítették, hogy versenyzőjük magánál van, és csak szédülésre panaszkodik.
A biztonsági autónak itt már tevékeny szerep jutott, de a végeredmény már nem változott: bár az Audi mindenkire ráijesztett, amikor a nyolcas autót betolták a garázsba, de Oliver Jarvis hamar visszaállt a küzdelembe, lévén két körös előnye volt az egyetlen állva maradt, kettes számú Porsche előtt. A gyáriak betlijének köszönhetően a futam végén a Rebellion 13-as egysége állhatott a pódium legalsó fokára, négy körrel lemaradva a győztes Auditól, és egy körrel megelőzve a másik R-One-t.
A verseny végeredménye:
| # | Osztály | Versenyzők | Autó | Idő |
| 1 | LMP1 | L.di Grassi, L.Duval, O.Jarvis | Audi | 6:00:32.112 |
| 2 | LMP1 | R.Dumas, N.Jani, M.Lieb | Porsche | 2 kör |
| 3 | LMP1 | Tuscher, Kraihamer, Imperatori | Rebellion/AER | 4 kör |
| 4 | LMP1 | N.Prost, N.Piquet Jr., N.Heidfeld | Rebellion/AER | 5 kör |
| 5 | LMP1 | M.Fassler, A.Lotterer, B.Treluyer | Audi | 5 kör |
| 6 | LMP1 | S.Trummer, O.Webb, J.Rossiter | CLM/AER | 9 kör |
| 7 | LMP2 | G.Menezes, N.Lapierre, S.Richelmi | Alpine/Nissan | 9 kör |
| 8 | LMP2 | R.Dalziel, L.Derani, C.Cumming | Ligier/Nissan | 9 kör |
| 9 | LMP2 | M.Rao, R.Bradley, R.Merhi | ORECA/Nissan | 9 kör |
| 10 | LMP2 | R.Gonzalez, F.Albuquerque, B.Senna | Ligier/Nissan | 9 kör |
| 11 | LMP2 | R.Rusinov, N.Berthon, R.Rast | ORECA/Nissan | 10 kör |
| 12 | LMP2 | S.Dolan, G.van der Garde, J.Dennis | Gibson/Nissan | 12 kör |
| 13 | LMP2 | S.Sharp, E.Brown, J.van Overbeek | Ligier/Nissan | 14 kör |
| 14 | GTE Pro | D.Rigon, S.Bird | Ferrari | 15 kör |
| 15 | LMP2 | T.Graves, W.Stevens, J.Jakes | ORECA/Nissan | 16 kör |
| 16 | GTE Pro | M.Franchitti, A.Priaulx, H.Tincknell | Ford | 16 kör |
| 17 | GTE Pro | R.Stanaway, F.Rees, J.Adam | Aston Martin | 16 kör |
| 18 | GTE Pro | R.Lietz, M.Christensen | Porsche | 18 kör |
| 19 | GTE Am | P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda | Aston Martin | 20 kör |
| 20 | GTE Am | F.Perrodo, E.Collard, R.Aguas | Ferrari | 21 kör |
| 21 | GTE Am | Y.Yamagishi, P.Ragues, P.Ruberti | Chevrolet | 21 kör |
| 22 | GTE Am | C.Ried, W.Henzler, J.Camathias | Porsche | 21 kör |
| 23 | GTE Am | M.Wainwright, A.Carroll, B.Barker | Porsche | 22 kör |
| 24 | LMP2 | V.Petrov, K.Ladygin, V.Shaytar | BR Engineering/Nissan | 24 kör |
| 25 | GTE Am | K.Al Qubaisi, D.Hansson, P.Long | Porsche | 24 kör |
| 26 | LMP1 | T.Bernhard, M.Webber, B.Hartley | Porsche | 48 kör |
| 27 | LMP1 | A.Davidson, S.Buemi, K.Nakajima | Toyota | 50 kör |
| - | LMP2 | D.Cheng, H-Pin Tung, N.Panciatici | Alpine/Nissan | - |
| - | GTE Pro | G.Bruni, J.Calado | Ferrari | - |
| - | LMP2 | Minassian, Mediani, Markozov | BR Engineering/Nissan | - |
| - | GTE Pro | B.Johnson, S.Mucke, O.Pla | Ford | - |
| - | LMP1 | S.Sarrazin, M.Conway, K.Kobayashi | Toyota | - |
| - | LMP2 | N.Leventis, D.Watts, J.Kane | Gibson/Nissan | - |
| - | GTE Pro | N.Thiim, M.Sorensen, D.Turner | Aston Martin | - |