DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
WEC

Spa: Újabb taktikai csatát nyert az Audi

A Hosszútávú Világbajnokság idei második futamának végkifejlete kísértetiesen hasonló képet mutatott a szezonnyitóéval: ugyanazok a résztvevők, ugyanaz a trükk, és ismét Lottererék a dobogó tetején.

Kettőből kettő siker áll 2015-ben az Andre Lotterer, Marcel Fässler és Benoit Treluyer által irányított #7-es számú Audi neve mellett, hiszen a háromszoros Le Mans-győztes trió a spái 6 órás viadalon is kicselezte az egy körön gyorsabbnak bizonyuló Porschét.

Az Audi erőssége ugyanabban rejlett, mint a silverstone-i idénynyitón: képesek voltak egyazon gumiszettel két etapot is lefutni, és jelentős időt nyertek riválisaikhoz képest azáltal, hogy nem kellett kereket cserélniük minden tankolás során.

Dppi_02115004_551



Lotterer a negyedik órában ugrotta át Marc Lieb, Romain Dumas és Neel Jani élen álló Porschéját ennek a taktikának köszönhetően, és bár ezt követően a német csapatnál is megpróbálkoztak a dupla etappal, Lieb autóján már nem tartottak ki olyan jól a gumik. A Porsche ugyan később Janival a volánnál visszavette a vezetést, de az Audinak még mindig volt valami a tarsolyában: az utolsó szett gumijukkal nem csak kettő, de még egy rövid harmadik etapra is kiengedték Treluyer-t, aki ugyan először kissé aggódott a merész taktika miatt, végül mégis az ezáltal megspórolt idő kellett ahhoz, hogy 6 óra elteltével 13 másodperccel a Porsche előtt, elsőként szelje át a célvonalat.

A harmadik helyre a pole-ból rajtoló #17-es Porsche jött be - Mark Webberék egy műszaki hiba mellett azzal veszítettek időt, hogy Brendon Hartley pályalevágása után áthajtásos büntetést kaptak. A 4. helyen befutó Audinak sem volt sima délutánja, hiszen Marco Bonanomi, Rene Rast és Filipe Albuquerque autóját a bal oldali ajtó ablaküvegének elveszítése hátráltatta.

A Toyoták egyszerűen nem rendelkeztek elég jó tempóval a dobogóhoz, hiszen Alex Wurzék az 5., a Kazuki Nakajima sérülése miatt kettesben maradt Anthony Davidson-Sebastien Buemi páros pedig csak a 7. helyen végzett. Ők ketten fogták közre a harmadik Porschét, amelyben Nico Hülkenberg megejtette debütálását a WEC-ben. Az ő autójuk elejét azonban szerelni is kellett, miután Nick Tandy összetörte azt a Kevin Estre Porsche 911-esével való ütközés során.

Dppi_02115004_556

Az LMP2-esek között a Jota Sport Gibson-Nissanja aratta le a győzelmet Harry Tincknell, Mitch Evans és Simon Dolan irányítása alatt, dacára annak, hogy bokszáthajtásos büntetést kaptak a rajtnál való kiugrásukért.

A GTE Pro-ban Richie Stanaway, Fernando Rees és Alex MacDowall állt a dobogó tetején, mialatt az Aston Martin megnyerte a házi csatát a Bruni-Vilander-féle Ferrarival szemben. Az amatőr kategória legjobbjának pedig  Pedro Lamy, Mathias Lauda és Paul Dalla Lana triója bizonyult, szintén egy Aston Martinnal.

 

A verseny végeredménye:

1 LMP1 Marcel FÄSSLER, André LOTTERER, Benoît TRÉLUYER Audi R18 e-tron quattro 6:01'08.896    
2 LMP1 Romain DUMAS, Neel JANI, Marc LIEB Porsche 919 Hybrid 6:01'22.320 + 13.424
3 LMP1 Timo BERNHARD, Mark WEBBER, Brendon HARTLEY Porsche 919 Hybrid 6:02'07.087 + 1 kör
4 LMP1 Filipe ALBUQUERQUE, Marco BONANOMI, René RAST Audi R18 e-tron quattro 6:02'54.347 + 2 kör
5 LMP1 Alexander WURZ, Stéphane SARRAZIN, Mike CONWAY Toyota TS 040 - Hybrid 6:01'11.616 + 3 kör
6 LMP1 Nico HÜLKENBERG, Earl BAMBER, Nick TANDY Porsche 919 Hybrid 6:02'03.416 + 3 kör
7 LMP1 Lucas DI GRASSI, Loic DUVAL, Oliver JARVIS Audi R18 e-tron quattro 6:03'26.476 + 8 kör
8 LMP1 Anthony DAVIDSON, Sébastien BUEMI, Toyota TS 040 - Hybrid 6:02'05.589 + 14 kör
9 LMP2 Simon DOLAN, Mitch EVANS, Harry TINCKNELL Gibson 015S - Nissan 6:03'19.779 + 15 kör
10 LMP2 Gustavo YACAMAN, Luis F. DERANI, Ricardo GONZALEZ Ligier JS P2 - Nissan 6:02'46.418 + 16 kör
11 LMP2 Pierre RAGUES, Oliver WEBB, Zoel AMBERG Morgan Evo - SARD 6:01'33.547 + 17 kör
12 LMP2 Matthew HOWSON, Richard BRADLEY, Nicolas LAPIERRE Oreca 05 - Nissan 6:01'51.235 + 17 kör
13 LMP2 Nelson PANCIATICI, Paul L. CHATIN, Vincent CAPILLAIRE Alpine A450b - Nissan 6:02'29.772 + 17 kör
14 LMP2 Nick LEVENTIS, Danny WATTS, Jonny KANE Strakka S103 - Nissan 6:02'04.850 + 20 kör
15 LMP2 Jacques NICOLET, Jean-Marc MERLIN, Erik MARIS Ligier JS P2 - Nissan 6:03'10.315 + 24 kör
16 LMGTE Pro Alex MACDOWALL, Fernando REES, Richie STANAWAY Aston Martin Vantage V8 6:02'17.759 + 25 kör
17 LMGTE Pro Frédéric MAKOWIECKI, Richard LIETZ, Porsche 911 RSR 6:02'47.250 + 25 kör
18 LMGTE Pro Sven MÜLLER, Kevin ESTRE, Porsche 911 RSR 6:03'15.238 + 25 kör
19 LMGTE Pro Gianmaria BRUNI, Toni VILANDER, Ferrari F458 Italia 6:03'30.834 + 25 kör
20 LMGTE Pro Darren TURNER, Stefan MÜCKE, Rob BELL Aston Martin Vantage V8 6:01'14.679 + 26 kör
21 LMGTE Pro Christoffer NYGAARD, Marco SORENSEN, Jonathan ADAM Aston Martin Vantage V8 6:01'34.962 + 26 kör
22 LMGTE Pro Davide RIGON, James CALADO, Ferrari F458 Italia 6:02'18.707 + 26 kör
23 LMP2 Ed BROWN, Johannes VAN OVERBEEK, Jonathon FOGARTY Ligier JS P2 - HPD 6:01'48.706 + 27 kör
24 LMGTE Am Paul DALLA LANA, Pedro LAMY, Mathias LAUDA Aston Martin Vantage V8 6:01'18.543 + 28 kör
25 LMGTE Am François PERRODO, Emmanuel COLLARD, Rui AGUAS Ferrari F458 Italia 6:03'03.801 + 28 kör
26 LMGTE Am Victor SHAYTAR, Andrea BERTOLINI, Aleksey BASOV Ferrari F458 Italia 6:01'31.282 + 29 kör
27 LMGTE Am Christian RIED, Khaled AL QUBAISI, Klaus BACHLER Porsche 911 RSR 6:01'32.774 + 30 kör
28 LMGTE Am Patrick DEMPSEY, Patrick LONG, Marco SEEFRIED Porsche 911 RSR 6:01'15.583 + 31 kör
29 LMGTE Am Francesco CASTELLACCI, Roald GOETHE, Stuart HALL Aston Martin Vantage V8 6:03'04.420 + 38 kör
30 LMP2 Scott SHARP, Ryan DALZIEL, David HEINEMEIER-HANSSON Ligier JS P2 - HPD 6:02'06.483 + 42 kör
31 LMP2 Roman RUSINOV, Julien CANAL, Sam BIRD Ligier JS P2 - Nissan 6:02'01.449 + 52 kör
32 LMGTE Am Duncan CAMERON, Matt GRIFFIN, Alexander MORTIMER Ferrari F458 Italia 5:32'51.431 + 48 kör
33 LMGTE Am Gianluca RODA, Paolo RUBERTI, Kristian POULSEN Chevrolet Corvette C7 2:28'33.320 + 115 kör
34 LMP1 Simon TRUMMER, Vitantonio LIUZZI, Christian KLIEN CLM P1/01 - AER 1:49'24.427 + 130 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: