A Zagora- Agadir központú megmérettetésen a páros elsőleges célja, mint minden magyar résztvevőnek a tapasztalatszerzés és a tanulás volt extrém körülmények között. A nehézkes vámügyintézés, az adminisztratív és a technikai átvételek után izgatottan várta a nyitó szakaszt.
„Szerencsére eljött ez a pillanat, nagyon fáradtan, de túl vagyunk életünk leghosszabb gyorsasági szakaszán. Borzalmasan kemény volt a verseny nyitánya, a nagyon tempós, sunyi vízátfolyásokkal tűzdelt 375 kilométeres szakaszt, 3 óra 56 perc alatt teljesítettük. A célunk továbbra is az volt, hogy tanuljuk a „kövön menést” úgy, hogy ne kapjunk defektet. Nagyon jó érzés volt, hogy folyamatosan kontroll alatt tartottunk mindent. Habár egy helyen kihagytunk egy GPS pontot, most sem tudjuk, hogy hol, hiszen háromszor is visszafordultunk, de a célban jelezték, hogy mégsem sikerült abszolválnunk. Kis kalandunk így is akadt, a célegyenesben nem volt beírva egy keresztbe húzódó árok, amin 150 kilométeres tempóval átmentünk, olyat ütött az autón, hogy a könnyem is kicsordult. Az, hogy az úton maradtunk csodával határos… Felemelő érzés, hogy itt vagyunk a mai célban, holnap már könnyebb lesz, nem lesz rajtunk a drukk a mai leghosszabb szakasz után!” –mesélte az első nap végén Garamvölgyi Zoltán.
Másnap számukra az igazi verseny véget ért, nagyon komoly tapasztalatokkal és jóleső érzésekkel búcsúznak. Legösszetettebb sivatagi viadalunkon koncentráltan autóztak, Karcsi úgy ment át a dűnén, mintha ott született volna, Zoli pedig mindenhová pontosan odatalált. A sikeres nyitányt követően a kedvük is megjött, ami az időeredményükön is látszott és tapasztalták is, hiszen 15-20 autót megelőztek a szakasz első harmadában, annak ellenére, hogy a 30. kilométernél defektet miatt kereket kellett cserélniük.
„Az autón viszont az esti szervizben állítottunk, mert az eleje sokszor leütött, ez sajnos megbosszulta magát, folyamatosan mozgott a BMW hátulja. A dűnés részt követően egy kiszáradt folyómederben – hasonlóan az Italian Bajához- autóztunk, csak itt Marokkóban mély homokban vezetett a pálya, ahol egy dupla hullámon kettőt előreszaltóztunk. Önerőből nem tudtunk kijönni, egy versenykamion megállt, azonban majdnem ő is elakadt. Meg kellett várni a söprős kocsit, aki elméletileg nem húzhat ki senkit, végül csak segített… Elhúzott minket egy tanyára, ott pedig Pócsik Laciék siettek a segítségünkre, és éjjel fél egy környékén elvittek minket a 40 kilométerre lévő szervizcsapatunkhoz. A srácok egy helyi vitéz segítségével kihozták az autót, hajnal négy körül fejeződött be a mentés.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Somfai Matyiék segítségét, a hat liter vizük nélkül bajban lettünk volna, a fél napos tortúrát Pócsik Laciáknak, hogy kiszabadítottak minket és természetesen a szervizcsapatnak a helytállásért!”
