DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
Tereprali

Dakar: Toyota 1-2, de Al-Attiyah maradt az élen

Váratlan győztes az autósoknál, új éllovas és tíz másodperces különbség a motorosoknál: ez történt hétfőn a Dakaron.

Tovább „sűrűsödött” az autós élmezőny a Dakar Rali nyolcadik szakaszán: hétfőn a verseny leghosszabb távja, 483 kilométer várt a részvetőkre, de nagyon gyors, tempós, nyílt részen kellett átszáguldani – voltak navigációs trükkök, de az derült ki, hogy az élről rajtolni nem volt akkora hátrány, részben a látási viszonyok miatt.

A tegnapi szakaszt megnyerő, és így elsőként rajtoló Mattias Ekström kiváló tempót autózott, és végül nem egészen fél perc hátránnyal bejött harmadiknak ma is, őt a 13. helyről induló Henk Lategan, és nagy meglepetésre a 26. pozícióból induló Saood Variawa előzte meg – utóbbi három másodperccel nyerte a szakaszt, így feliratkozott az idei szakaszgyőztesek közé.

Variawa a Toyota szaúdi kineveltje, alig húsz esztendős, és már tavaly is meg tudott nyerni egy napot, de az összetettben akkor sem volt tényező, és most is a 13. helyen áll 49 perc hátránnyal.

Lategan és Ekström egyébként oda-vissza ütötte egymást egész nap, de a top 6-7 nagyjából egy percen belül mozgott a szakasz hajrájáig, hihetetlenül kiélezett küzdelmet láthattunk.

dacia



Az összetettben viszont nem történtek nagy változások: Lategan 26 másodpercet adott Ekströmnek, az éllovas Nasser Al-Attiyah ötödik időt autózott alig 47 másodpercre Ekströmtől, egyedül Nani Roma kapott kicsit többet a tegnapi top négyből, ő kilencedik lett ma bő három és fél perc lemaradással.

Így a nyolcadik szakasz után Al-Attiyah kereken négy perccel vezet Ekström előtt, Lategan visszajött az összetett harmadik helyére bő hat perc hátránnyal, Roma a negyedik kilenc és fél perc lemaradással, a továbbra is kissé „radar alatt”, csendesen, hiba nélkül autózó Carlos Sainz pedig az ötödik, de még ő is 11 percen belül van – Sebastien Loeb 17,5 perccel hatodik, a többiek pedig 22 perc felett vannak, a verseny eddigi alakulását tekintve az már egy nagyobb lemaradásnak számít.

A különbségek továbbra is elképesztően kicsik, mindhárom nagy gyártónak van esélye megnyerni a Dakart, elképesztő küzdelem várható a folytatásban.

Az autósok állása a nyolcadik szakasz után:

Helyezés Páros Autó Idő
1. Al-Attiyah, Lurquin Dacia 32:32:06
2. Ekström, Bergkvist Ford +04:00
3. Lategan, Cummings Toyota +06:08
4. Roma, Haro Ford +09:37
5. Sainz, Cruz Ford +10:39
6. Loeb, Boulanger Dacia +17:25
7. Guthrie, Walch Ford +23:00
8. Serradori, Minaudier Century +25.04
9. Moraes, Zenz Dacia +29:55
10. Ferreira, Palmeiro Toyota +35:08

 

Motorosok: Benavides átvette a vezetést

Már vasárnap is nagyon nagyot motorozott Luciano Benavides, hétfőn pedig bombaformát mutatott a KTM argentin klasszisa: újabb szakaszgyőzelmet aratott, közel öt perccel legyőzte a tavalyi Dakar-győztes, regnáló világbajnok, és a futamot az utóbbi napokban vezető Daniel Sanders, ezzel pedig az összetett első helyét is átvette tőle.

Nyolc szakasz után tíz másodperc (több, mint kétezer versenykilométer után!) dönt a két KTM-es között Benavides javára, de Sanders is nagyon sietett, övé lett a napi második idő, megelőzve a győzelemért szintén harcban lévő Ricky Brabecet – az amerikai hondás is öt percen belüli lemaradással üldözi Benavidest, ez a három versenyző kimagaslik a többiek közül. Tosha Schareina húsz, Spencer Howes pedig már negyven perc feletti hátránnyal követi őket a másik két Hondával a negyedik-ötödik helyen, Schareina csak ma kapott közel tíz percet Benavidestől, pedig övé lett a negyedik legjobb idő.

Gyenes Emánuel az Original by Motul értékelésében az ötödik időt motorozta, az összetettben pedig a negyedik helyen áll jelenleg. 

A motorosok állása a nyolcadik szakasz után:

Helyezés Motoros Motor Idő
1. Luciano Benavides KTM 33:18:50
2. Daniel Sanders KTM +00:10
3. Ricky Brabec Honda +04:47
4. Tosha Schareina Honda +20:13
5. Spencer Howes Honda +41:06

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: