Bár az interlagosi pálya 1973-ban csatlakozott az F1-es naptárhoz, a bajnokság vezetői úgy látták, hogy modernebb helyszínre van szükségük, ezért öt évnyi regnálás után átköltöztek a vadonatúj jacarepaguai aszfaltcsíkra, Rio de Janeiro mellé. Még ez előtt azonban, a mezőny már túl volt a ’78-as szezon nyitányán: az Argentin Nagydíjat Mario Andretti nyerte, még a Lotus 1977-es autójával, a 78-assal, mely elkezdte a szívóhatás-forradalmat a száguldó cirkuszban. Joggal merült fel a kérdés, hogy ha Colin Chapman gárdája még a tavalyi autóval is agyonveri a mezőnyt, akkor mire számíthatunk az új modelltől?
Nos, ahogyan a szezon későbbi része bebizonyította, az arany-fekete gépeknek valóban nem volt ellenfelük, Jacarepaguában azonban úgy tűnt, hogy méltó kihívójuk lesz a Carlos Reautemann és Gilles Villeneuve által vezetett két Ferrari személyében. Az előző évben még csak a Renault volt olyan bátor, hogy a francia összetartás jegyében felszerelje a Michelin abroncsait autóira, 1978-ra azonban Enzo Ferrari is Bibendumék mellett döntött. Mint később kiderült, nagyon jól tette.
A brazíliai nyár kellős közepén hatalmas hőség fogadta a mezőnyt Rióban, Ronnie Peterson mégis papírformának megfelelően lőtte pole-pozícióra Lotusát. Mellőre a McLarennél 1977-ben bajnoki címét elveszítő James Hunt indulhatott, Mario Andretti pedig remekül példázta a Lotus erejét harmadik rajthelyével. A két Ferrari negyedik és hatodik helyre voltak jók Reutemann-Villeneuve-sorrendben, közrefogva Patrick Tambay McLarenjét, az erősorrend íg többé-kevésbé egyértelmű volt a három gárda között.
A verseny rajtjánál Peterson kerekei kipörögtek, a tétovázó Hunt azonban nem tudott elmenni mellette – megtette viszont azt Reutemann, aki Andrettit is átugorva, a célegyenes végén már az első helyen fordult el! Az argentin akkora tempót diktált, hogy a második kört befejezve már hat másodpercre rúgott az előnye az időközben mögé fellépő Hunttal szemben. A követőboly számára hamar világossá vált, hogy mázli nélkül itt nem rúghatnak labdába.
Emerson Fittipaldi családi vállalkozásban üzemeltetett autójával feltűnően versenyképesnek bizonyult: előbb megelőzte Villeneuve-öt, majd Petersont is, a harmadik helyre fellépve Andretti mögé (Hunt ekkora már túl volt egy bokszkiálláson). A kanadai-svéd páros a 15. körben egymást találta meg, csatájukból pedig a lotusos jött ki rosszabbul: ütköztek, Peterson a kavicságyban ragadt, s bár Villeneuve vissztért, húsz körrel később ismét a pálya szélén találta magát, ugyebben a kanyarban, immár végleg.
Niki Lauda Fittipaldihoz hasonóan remekbe szabott felzárkózást produkált, ám átélt egy veszélyes pillanatot, amikor egy Hans-Joachim Stuck autójáról lerepülő keréksúly majdnem fejen találta őt. A 26. körben Hunt kicsúszás miatt búcsúzott a küzdelemtől, majd nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Reutemann mögött Andretti-Fittipaldi-Lauda sorrendben fognak befutni a pilóták, ám az amerikai váltóhibával küszködött, így világbajnok társai állhattak fel a dobogóra, a 49 másodperces előnnyel célba érkező ferraris mellé.
Az argentin diadala nagyszerű jelzése volt annak, hogy az első F1-es győzelmét arató Michelin mekkora munkát fektetett abroncsaiba, hiszen Reutemann győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben a riói forróságban – bár a Ferrari még négy győzelmet szerzett a szezon során, nem tudtak birokra kelni a Lotus két fenevadjával.
