Ha autós körökben kiejtjük a „pilóta”-szót, senkinek sem kell megmagyarázni, hogy mire gondolunk, David Richards esetében azonban mégis szükséges az egyértelműsítés. Az 1952. június 3-án született walesi három hónappal a közúti jogosítvány megszerzése után ugyanis Nagy-Britannia legfiatalabb, magánpilótai oklevelet szerző embere lett, a Királyi Légierő pedig egyetemi ösztöndíjjal honorálta érdemeit. Figyelme azonban csakhamar az autóversenyzés felé terelődött, és 22 éves korában nemzeti bajnokságot nyert Tony Drummond társaként.
Két évvel később már saját céget alapított, mely raliversenyeket szervezett a Közel-Keleten, majd a Fiat csapatmenedzsere lett, 1979-ben pedig visszatért a Fordhoz, ahol hosszú évekre szóló barátságot és sikeres munkakapcsolatot épített ki Ari Vatanennel. A Ricardstól alig másfél hónappal idősebb finn 1981-ben a brit navigátori segítségével szerezte meg első és egyetlen rali-világbajnoki címét, aki ezt követően otthagyta a versenyszerű ralizást, és visszatért a menedzseri oldalra, amelyhez - ahogyan azt a következő bő két évtized mutatta - talán jobban is értett, mint az itinerolvasáshoz.
1984-ben a Rothmans dohánycég és a Porsche házasságából megszületett a Prodrive, mely már első évében megnyerte a Közel-Keleti Ralibajnokságot, valamint második helyet szerzett az Európa-bajnokságon. 1987-ben a Prordrive a BMW-vel lépett egyezségre, Európa-szerte győzelmeket szerezve a nemzeti ralisorozatokban és a BTCC-ben. 1989 viszont meghatározónak bizonyult számára: A Szafari Ralin találkozott a Fuji Heavy Industries képviselőivel, melyet követően megalakult a Subaru rali-világbajnoki csapata.
Az esemény fontosságának érzékeltetéseként néhány név: Colin McRae, Carlos Sainz, Ari Vatanen, Tommi Makinen, Juha Kankkunen Richard Burns, Petter Solberg - ők mind-mind versenyeztek a Subarunál, McRae 1995-ben, Burns 2001-ben, Solberg 2003-ban WRC-bajnoki címet szerezve a csapattal. A sportautózásban a BMW-t követően a Prodrive a Ferrarit is sikerre vitte (gyári támogatás nélkül), később pedig a Mini Dakar-, és a Volkswagen WRC-programjában is szerepet vállalt.
Richard személye azonban idővel kezdett függetlenné válni a cégtől: a brit 1997-ben a Benetton F1-es csapatához került, s bár nem jöttek vissza a schumacheri idők, Gerhard Berger révén egy győzelmet szerzett a csapat Hockenheimben. Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy a brit megtartsa állását, hiszen összekülönbözött a Benetton-családdal a jövő megtervezését illetően. A sportágba 1999-ben belépett BAR-nak azonban segítségre volt szüksége, hiszen első három éve alatt a mezőny egyik leggazdagabb istállójaként mindössze két árva dobogós helyezésre futotta.
A British American Tobacco vezetése 2001 végén megkérte a Richards vezette Prodrive-ot, hogy segítsen F1-es csapatuk újrastrukturálásában, a walesi pedig elfoglalta Craig Pollock helyét a Honda motorjait használó istálló csapatvezetői székében. Noha a következő két év is sikerektől mentes maradt, 2003-ban Richardsnak sikerült megszereznie a sportág egyik legnagyobb reménységét, A Renault-tól Fernando Alonso érkezése miatt elküldött Jenson Buttont.
A brit már első szezonjában megmutatta, hogy miért tartják olyan sokra: kapásból felülmúlta a ’97-es világbajnok Jacques Villeneuve-öt, aki ráadásul ki nem állhatta Richardsot. Szezon végén a kanadai összekülönbözött csapatfőnökével, melynek az eredménye a csapatból való kirúgása lett. Bár szokásához híven Villeneuve kígyót-békát kiabált egykori felettesére, hozzátéve, hogy munkája romboló a BAR-Hondára nézve, az idő Richardsot igazolta.
Bár 2004-ben minden korábbinál nyomasztóbb volt a Ferrari fölénye, Richards vezetésével a gárda a konstruktőri ötödik helyről a másodikra ugrott, Jenson Button tíz dobogós helyének köszönhetően elcsípte a vert mezőny legjobbját illető bronzérmet év végén, és pályán mutatott manőverei ellenére a Honda-kedvenc Takuma Satónak is jutott a rivaldafényből, hiszen megszerezte élete egyetlen F1-es dobogós helyezését Indianapolisban. Richards egy másik sikert is elkönyvelhetett a szezon folyamán, hiszen az úgynevezett Buttongate-ben sikerült megtartania pilótáját, aki 2005-re a Williamshez kívánt igazolni.
A számtalan remek pillanatot hozó szezon azonban mégis dicstelenül ért véget: a Honda 45%-os tulajdonrészt vásárolt a BAR-ban, melynek következményeként Richardsnak távoznia kellett az istálló éléről, a brit viszont kihangsúlyozta, nem rúgták ki, hanem szóbeli megállapodásról volt szó. A sors furcsa fintora, hogy a 2006-ban már a Honda gyári alakulatává vált istálló és Jenson Button Nick Fry vezetése alatt szerezte meg első diadalát a Hungaroringen.
Richards F1-es álmainak azonban nem volt vége: 2006-ban bejelentette, hogy a Prodrive saját csapattal kíván beszállni a sportágba 2008-tól, az FIA-tól pedig meg is kapták erre az engedélyt. A gárda bízott benne, hogy sikerül keresztülvinnie az ügyfélautók engedélyezését, így a McLaren segítségével elindulhatnak (szinte biztos volt, hogy egyik pilótájuk a wokingiak tesztversenyzője, Gary Paffett lesz majd), de 2007 végén vissza kellett vonni nevezésüket, mert továbbra sem tisztázódott az ügy. Ennek ellenére másfél évvel később szintén bejelentették, hogy csatlakozni kívánnak az F1-hez 2010-től, ez viszont azért nem valósulhatott meg, mert az FIA Cosworth-motoros csapatoknak garantálta a belépés jogát, míg a Prodrive-nak élő szerződése volt a Mercedes erőforrásaira.
A Prodrive a mai napig az egyik legszínesebb motorsport-programot futtatja Nagy-Britanniában, és talán egy jövőbeli F1-es csapatbővítéskor Richards végre lehetőséget kap arra, hogy saját erejéből, saját cégével vegyen részt a száguldó cirkuszba.
