DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Autó nélkül maradt a WRC-sztár 2017-re

Hiába nyerte meg a szezon utolsó futamát, hiába végzett sorozatban három éve mindig az év végi dobogón, 2017-ben nem mehet gyári autóval - egy R5-ös Skodával indul Monte-Carlóban.

A Volkswagen váratlan kilépése nehéz helyzetbe hozta a csapat három gyári pilótáját, de az biztos volt, hogy a négyszeres világbajnok Sebastien Ogier-nek csak az lesz a gondja, hogy kit válasszon a kérői közül - végül az M-Sport Fordnál kötött ki. Jari-Matti Latvala is talált megoldást, hiszen a finn pilótákat előnyben részesítő Toyotánál nagy szükség ven a tapasztalatára és sebességére, de Andreas Mikkelsent jelen állás szerint nem láthatjuk 2017-ben WRC-vel.

A norvég pilóta 2014 és 2015 után idén is harmadik lett az egyéni pontversenyben és két futamot is nyert, közte a szezonzáró Ausztrál Ralit - azonban a Hyundai és a Citroen autói is foglaltak, a Ford pedig Ogier mellett Tanakot és Evanst szerződtette. Így hiába futotta pályafutása legjobb évét, Mikkelsen WRC nélkül maradt: Monte-Carlóban a Skoda Motorsport színeiben, egy R5-ös Fabiával áll rajthoz a WRC2 mezőnyében.

mikkelsen-wrc



"A Volkswagen kilépésének következménye az lett, hogy minden ülés foglalt volt már 2017-re, így ez a szezon számomra arról fog szólni, hogy versenyezzek és megpróbáljak minél jobb autóba ülni 2018-ban. Nem tudom még, hogy mit hoz ez az év, de minél több versenyen igyekszem indulni" - mondta Mikkelsen.

A Skodához azonban már ismerősként tér vissza, hiszen a csapat pilótájaként kétszeres IRC-bajnok, 2011-ben és 2012-ben is megnyerte a sorozatot - emiatt kapott 2013-ban ülést az induló Volkswagen WRC-csapatánál. "Ez kicsit olyan, mintha hazatérnék, szerintem élvezetes lesz ismét Skodával versenyezni."

Persze nem biztos, hogy végleges ez a helyzet, hiszen elképzelhető, hogy egy privát csapat futtatni fogja a Volkswagen 2017-es autóit, ebben az esetben pedig Mikkelsennek is lehet még reménye. Ahogy neki, úgy Mads Ostbergnek sem jutott autó erre az évre és ő is abban bízik, hogy majd a Polo WRC-t vezetheti - a Monte azonban már itt van a nyakunkon, addig biztos, hogy nem realizálódik ez a lehetőség.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: