DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Rali

Mikkelsen új autót kap az új Portugál Ralira

Nagy reményekkel várja a Volkswagen Motorsport színeiben Andreas Mikkelsen a következő, portugál versenyt. A norvég fiú bízik abban, hogy az új pályákat felvonultató ralin nem fognak jelentősen számítani a korábbi tapasztalatok - így reményei szerint jó eredménnyel zárhatja majd a hétvégét.

Idén már Portugália északi része fogja vendégül látni a világbajnokság legjobbjait Matosinhos központtal, mely régió 2001 óta nem volt részese a versenynaptárnak. A költözésben rejlő lehetőségeket szeretné kihasználni Andreas Mikkelsen, aki reméli, hogy ismét helyet tud magának szorítani az élmezőnyben.

Argentin Rali_egyeb_15_resize



"Teljesen új kihívások elé nézünk majd." - mondta Mikkelsen. "Eddigi tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy az új versenyek mindig is előnyömre váltak. Jó tempót tudok diktálni, és mivel többi versenytársamnak is ismeretlen a terep, ezért egész jól fel tudok hozzájuk férkőzni. Az eddigi portugál rajthoz állásaim során nem éppen a gyorsaságomról voltam híres, de mivel új helyen lesznek kijelölve a szakaszok, ezért szeretnék dobogón végezni ez alkalommal."

A norvég fiúnak nagy vonalakban igaza van, de akad néhány versenyző - vele együtt, akinek a Fafe ralisprinthez már volt szerencséje - és idén lesz olyan gyorsasági, mely a legendás pályarészen lett kijelölve.  

Mikkelsen egyébként nemcsak az új részek kijelölése miatt bízik egy dobogós helyben - hanem elsősorban az új, 2015-ös specifikációjú Polo WRC is motiválja, melyet először fog irányítani a május 21-én kezdődő Portugál Ralin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: