DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 13. csütörtök

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

A kis Solberg szárnyalt, a magyarok kevésbé - ez történt az ERC legutóbbi futamán

Május utolsó hétvégéjén rendezték a rali-Európa-bajnokság idei harmadik fordulóját Lettországban, ahol három magyar párosnak is szurkolhattunk: az R5-ös autók között a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen zárta a lettországi futamot, egyetlen hellyel megelőzve ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs kettősét, míg az R2-esek között a Kristóf Klausz– Kecskeméti Balázs páros a 8. helyen ért célba. A Liepaja Ralit a 2003-as ralivilágbajnok Petter Solberg 17 éves fia, Oliver Solberg nyerte - íme a Ralihíradó beszámolója.

Micheliszék már csütörtökön birtokba veszik a Nordschleifét

A 2019-es szezon ötödik versenyhétvégéjéhez érkezik a WTCR mezőnye, méghozzá egy legendás, történelmi helyszínre, a Nordschleifére. A Zöld Pokol ezúttal a nürburgringi 24 órás futamnak is helyt ad ezen a hétvégén, így a WTCR programja sem a többi hétvégén megszokottak szerint alakul - már csütörtökön megtartják a szabadedzéseket és az időmérőket, este pedig az Eurosport is élőben közvetít majd. Michelisz Norbert jelenleg a negyedik helyről várhatja a folytatást, a teljes tabella ezen a linken megtekinthető!

A program:

Csütörtök

11:30-12:10 WTCR, első szabadedzés
12:30-13:10 WTCR, második szabadedzés
15:30-16:10 WTCR, első időmérő
19:30-20:10 WTCR, második időmérő (Eurosport 2)

 

Péntek

17:30-18:05 WTCR, első futam (M4 Sport és Eurosport 1)

 

Szombat

11:00-11:35 WTCR, második futam (M4 Sport és Eurosport 1)
12:20-12:55 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1 élőben, M4 Sport 13:15-től)

 

A hétvége teljes programja minden versenysorozat eseményeivel ezen a linken megtekinthető!

mih

fotó: dppi

Kipróbált egy WRC-t Gabriele Tarquini, és nem igazán találta benne a helyét

A WTCR regnáló bajnoka, a Hyundaijal versenyző Gabriele Tarquini a hét elején kipróbálhatott egy Hyundai i20 WRC-t a Szardínia Rali helyszínétől nem messze, murvás talajon. Tarquini a teszt előtt beülhetett a WRC-csapat egyik pilótája, a Szardínia Ralin dobogós Andreas Mikkelsen mellé, majd amikor ő vezetett, szintén kapott egy navigátort, a csapatfőnök Andrea Adamót

"Nagyon lassú voltam, nem éreztem magam kényelmesen ezen a talajon, eléggé csúszott. Vigyáztam magamra és Andreára, elég messze voltam az autó potenciáljától" - mondta Tarquini az Autosportnak. "A legnehezebben a kanyarokhoz szoktam hozzá, mármint az időzítéshez: mindig elkéstem, méghozzá nagyon és nem kezeltem jól az autó hátulját. Nagyon aszfaltos stílusban vezettem, későn fordultam, alulkormányzott volt az autó. A nyomaték és az erő hasonló a TCR-es autómhoz, de a többi nem igazán."

"Az is furcsa volt, hogy ül mellettem valaki, mert általában egyedül vezetek és meg tudja zavarni az embert, ha ott ül mellette más. Andrea viszont meglepetésre nem félt, bár mondta, hogy elég lassú vagyok, de így is rizikósabb volt velem menni, mind Andreasszal" - tette hozzá. Adamo egyébként annyit mondott, hogy szerinte Tarquini maradjon inkább a WTCR-nél, ő maga pedig ne navigátorkodjon többet...

D9MUnv9XUAEXLZB

Raikkönen szárnyal, Vettel és Bottas ütközik, Hamilton nyer - ez történt a tavalyi Francia Nagydíjon

A 2018-as Francia Nagydíj összefoglaló videója ezen a linken, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

 

F1-es öregfiúk-találkozó - kivel tudtok elképzelni hasonlót húsz-harminc év múlva?

Emerson Fittipaldi posztolta az alábbi képet Instagramon, amelyen az látható, hogy a kétszeres F1-es világbajnokot meglátogatta kortársa, Riccardo Patrese - egy időben versenyeztek egymás ellen, de mint látható, megmaradt a jó viszony. A családi képről eszünkbe jutott: el tudjátok képzelni, hogy mondjuk húsz év múlva Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel mulatozik együtt családostól, vagy esetleg Fernando Alonso és Lewis Hamilton? Daniel Ricciardo és Max Verstappen?

 

Raikkönen a győzelmet, Villeneuve az autót dobja el - emlékek a Francia Nagydíjakról

Több nagy pillanatra is emlékezhetünk a Francia Nagydíjak történetéből, a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája most szokás szerint ötöt emelt ki - Kimi Raikkönen egy "elalvás" miatt eldobta a biztos győzelmet még 2002-ben, Jacques Villeneuve csúnyán összetörte a Williams 1996-ban, Rubens Barrichello pedig a legvégén előzte meg Jarno Trullit 2004-ben és lett dobogós. A videó ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kevesebb lágy gumi kell a Ferrarinak Ausztriára, Leclerc a közepesekre szavaz

A Pirelli közzétette, hogy mely pilóták mely gumikeverékből hány szettet kértek maguknak a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Osztrák Nagydíjra. A csapatok és versenyzőik a C2-es, C3-as és C4-es keverékek közül választhattak, az eltérések pedig egyértelműek: a Ferrari kettővel kevesebbet kért a pilótáinak a leglágyabb abroncsokból, helyettük inkább a közepeseket preferálja, főleg Charles Leclerc-cel, aki hárommal több ilyen szettel rendelkezik, mint például Lewis Hamilton. Érdekesség, hogy a Ferrarikon kívül csak a két Racing Poing kért hét-hét szettet a leglágyabb keverékből, valamint a két McLaren és Max Verstappen kért nyolcat, a többiek mind kilencet rendeltek.

unnamed_15

Ritka felvétel az F1-es világbajnokság 5. futamáról

1950 júniusának közepén rendezték az első világbajnoki Belga Nagydíjat. Az autókból, a pályából, a hangulatból szinte semmi nem hasonlít már a mai viszonyokhoz, egyedül az Eau Rouge az, ami kivehető, ami már a kezdetek óta Spa-francorchamps ikonikus része.

Hát, a nagy balesetek biztosan nem fognak hiányozni a legújabb autósportos dokumentumfilmből

Még ha esélyes is, hogy az alábbi 140 másodperces előzetesbe meg is próbáltak annyit besűríteni belőlük, amennyit csak lehet. Szeptemberben az USA-ból érkezik a Rapid Response (magyarul: gyors reagálás) című alkotás, amely elsősorban az IndyCar történéseire, az ottani biztonsági intézkedések fejlődésére koncentrál, vagyis az európai nézők nagy részének biztosan újdonsággal szolgál. Pár éve már megszületett egy film, amely szegről-végről ennek F1-es megfelelőjének nevezhező: az 1 című dokuemtumfilm a Formula-1-es balesetekre és azok hátterére koncentrál.

Nem tervezett lábműtéten esett át a járni tanuló Wickens

Mint az elmúlt hónapok során arról közösségi oldalán rendszeresen beszámolt, a tavaly az IndyCar poconói versenyén súlyos gerincsérülést szenvedett Robert Wickens fokozatosan szerzi vissza a járás képességét. Ám állapota nem folyamatosan felfelé ívelő, most egy nehezebb időszakába nyújt betekintést:

"Át kellett esnem egy váratlan operáción, amit a bal bokámon végeztek. Az orvosi stáb gyors diagnózisának és intézkedésének köszönhetően a műtét sikerrel járt, és megakadályozta, hogy valami sokkal rosszabbra forduljon. Sajnos viszont így nem tudok ott lenni a hétvégén a Road Americán" - írta a kanadai, aki idén már ellátogatott az IndyCar néhány versenyére.

Mit kell tudni a raliban használt Pirelli-gumikról?

A témáról Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok hazai forgalmazója beszélt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában.

 

Annál kaotikusabb verseny nincs, mint amikor hátramenetben kell haladni

Ezt a futamot Hollandiában rendezték, még valamikor a hidegháborús időkben. A felvételt látva nem csoda, hogy nem karolta fel a "szakágat" az FIA...

Eddig sosem szereplő márka tűnik fel a ralikrossz-világbajnokságon

Meglepő lehet első hallásra, de a WRX-ben – ahol a résztvevő márkák skálája a Peugeot-tól, Auditól Hyundaion át a Seatig és Miniig egészen széles – még sosem versenyeztek Hondával, alkalmi indulók sem.

A soron következő versenyen, Svédországban, Höljesben debütál a Honda Civic Coupe Supercar egy szabadkártyás versenyzővel, az Olsbergs MSE színeiben induló Ulrik Linnemann-nal, aki ráadásul a világbajnokság első dán résztvevője lesz.

Linnemann neve ismerős lehet azoknak, akik több éve szorosan követik a ralikrossz eseményeit: a dán volt 2016-ban Szabó Krisztián nagy ellenfele a Super1600-as Európa-bajnokságon. Akkor az utolsó versenyen Szabó legyőzte riválisát, és megszerezte első bajnoki címét a ralikrosszban.

„Dalra fakadt” Hamilton kutyája, a gazdája egy ital mellől küldi az erőt

Lewis Hamilton kutyája, Roscoe hallhatóan megpróbált egy jót karaokezni a háttérben szóló zenére, a Mercedes világbajnok F1-es pilótája pedig egy pohár ital mellől küldi a "pozitív hullámokat" követőinek.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So I’m not sure what my mum was listening to but my buddy Roscoe loves to sing to whatever. @roscoelovescoco #bestbulldog

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Sunday everyone. Sending you positive waves

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Visszanézhető a hétvégi Ralihíradó

A Ralihíradó hétvégi műsorában beszámoltunk a sportág legfontosabb eseményeiről és volt egy stúdióvendégünk is - az adás egyben visszanézhető:

 

Raikkönen lazán felpattant egy repülőgép szárnyára

Csak lazán: az Alfa Romeo F1-es világbajnoka kiváló képet posztolt közösségi oldalán.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chilling.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Így néz ki egy ralis eljegyzés

Amikor a pilóta a versenyautóból kiszállva hajtja végre a tervet... gratulálunk és sok boldogságot kívánunk!

Utólag kizárták a kategóriagyőztest a Le Mans-i 24 órásról

A futam utáni ellenőrzésen derült ki, hogy a #68-as rajtszámú Ford üzemanyagtankja nem felelt meg a szabályoknak, így utólag kizárták a Sebastien Bourdais-Joey Hand-Dirk Müller triót a versenyből. Az egység a GTE Pro kategória negyedik helyét szerezte meg, ezzel a legjobb fordos teljesítményt hozta, legalábbis a pályán.

A vizsgálatok során ugyanis az derült ki, hogy a tank 97,83 literes, a szabályok szerint pedig maximum 97 liter üzemanyag férhet bele. A Ford azzal magyarázta a hibát, hogy otthon, az Egyesült Államokban még megfelelő volt a tank, azóta viszont változott egy-két dolog az autón és Európában már nem volt meg a megfelelő eszközük ahhoz, hogy pontosan bekalibrálják. A csapat egyébként fellebbezhet.

Viszont valószínűleg erre túl sok oka nincs: ugyanis a GTE Amatőr kategóriát megnyerő #85-ös Fordot pontosan ugyanezért az okért, ugyanígy kizárták utólag - szintén a tank térfogatával volt probléma. A Keating autója tehát hiába nyerte utcahosszal a kategóriát, elvették tőle a győzelmet...

keating

fotó: dppi

Vajon a ralifanok videón is lelkesednek a nagy ugrásokért, vagy ilyesmi csak a helyszínen átélve az igazi?

Döntsétek el nekünk ezt a szerkesztőségünkön belül kialakult dilemmát, amelyben jelenleg a főnök 1:2-es hátránnyal is vezet!  

Újabb hazai raliverseny maradhat el

Idén volt már gond az orfűi futammal márciusban, a májusi ISEUM Rali pedig el is maradt, így eggyel kevesebb versenyből áll az ORB szezonja. A Rallye Szakági Bizottság friss közleménye pedig egy újabb futamot érint:

rsb