DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

AFM július - Verstappennel csúcson a Honda

Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legújabb száma, amely kiemelten foglalkozik a Mercedes idei sikersorozatát megszakító Max Verstappennel és a végre nyerő Hondával.

A tehetségéhez és a gyorsaságához korábban sem férhetett kétség, a Red Bull pilótája azonban mostanra vált azzá a vérprofi versenyzővé, aki a következő egy-másfél évtized legmeghatározóbb alakja lehet az F1-ben – kezdi ezzel a felütéssel az Autósport és Formula Magazin a Verstappen fejlődését bemutató címlapsztoriját. A 2018-as szezon elején még balhéi miatt kritizált holland immár több mint egy éve nem követett el komolyabb hibát, és ha így folytatja, megállíthatatlanul halad a Formula-1 nagyjai közé – a legfőbb kérdés az, hogy melyik csapattal fogja ezt megtenni.

A legfelkapottabb pilóta mellett a mostanság legtöbb támadásnak kitett csapatvezető is terítékre kerül: Mattia Binotto, a Ferrari F1-es istállójának új irányítója. Az idei év kezdetére új korszakba lépett a Scuderia a pilótafelállás és a vezetőség frissítésével, az eddigi eredmények és hibák azonban nem igazolják, hogy Maurizio Arrivabenénél megfelelőbb ember tartaná kézben a dolgokat a vörös csapatnál. Csak időt kell adni Binottónak vagy mélyebb átalakításokra lenne szükség ahhoz, hogy végre bajnoki favoritként beszélhessünk a Ferrariról? Ezt taglalja az AFM legújabb száma.

További témák a lapból:

- Első lett, de nem nyert – az elvett győzelmek története

- Vélemény: Mit hiányolnak a nézők a mai F1-ből?

- Kanadai, Francia és Osztrák Nagydíj versenyriport

- Technika: Így működik egy F1-es felfüggesztés

- Különc és szélhámos kalandorok a Formula-1-ben

- Az F1-es paddock véleménye a Magyar Nagydíjról

- Történelem: A karóra, ami gyorsabbá tette Schumachert

- Le Mans-i 24 órás: Megint jött a dráma

- WRC: A Hyundai csapatfőnöke felkavarta az állóvizet

- MotoGP: Petrucci végre felért a csúcsra

- Az elektromos versenysorozatok előretörése

- A közúton is egyre népszerűbbek a villanyautók

- Az élmenő – Nissan Leaf Tekna 40 kWh

- A legjobb ajánlat – Renault Zoe Z.E. R110 Intens

- A kényeztetés mestere – Lexus ES300h Luxury

- Egy lány – egy autó: Anika és a Suzuki

A legfrissebb AFM a MotoGP, a rali-vb és a többi népszerű hazai és nemzetközi autósport-széria híreivel és háttéranyagaival megvásárolható az újságosoknál vagy előfizethető a formula.hu weboldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: