DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A nagy szakállú főnök állhat a Rich Energy botránya mögött

Nagy az öröm az Egyesült Királyságban most, hogy szerdán bejelentették: a történelem első F1-es nagydíjának otthont adó legendás aszfaltcsík 2024-ig a versenynaptárban marad. A Brit Nagydíj csütörtöki napján természetesen ez volt a legfőbb beszédtéma, no és az, hogy mi zajlik a Haas istálló és főszponzora, a Rich Energy között.

Mi más lehetett volna a fő téma a Brit Nagydíj csütörtöki sajtónapján, egy nappal Silverstone szerződésének meghosszabbítása után, mint az, hogy mit jelent ez a sportágra nézve? A britek ünnepelnek, ami nem csoda: noha 1950. május 13-án ez a pálya adott otthont a sportági történelem első futamának, az utóbbi évtizedekben meglehetősen mostohán volt kezelve. Az első F1-vezér, Bernie Ecclestone egyfolytában azzal fenyegette az egykori katonai repülőtéren kialakított pályát, hogy elviszi onnan a nagydíjat, az új tulajdonos, a Liberty Media hatalomátvétele óta pedig sokan tartottak attól, hogy az amerikai vezetés a nagyobb üzlet révén inkább úgy dönt, hogy London utcáira viszi a Brit Nagydíjat.

Ugyan az utóbbi ötlet még mindig él, Silverstone a szerdai, rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzott bejelentés szerint 2024-ig biztosan az F1-es vérkeringés része marad, amit – valljuk be – nagyon is megérdemel a klasszikus helyszín. Ugyan a semmi közepén található helyszínre tömegközlekedéssel még mindig nem egyszerű kijutni, aki eljut oda, megtapasztalhatja, hogy a szurkolók kiszolgálására hihetetlenül nagy hangsúlyt helyeznek. Minden olajozott gépezetként működik, a pályán dolgozó személyzettől szinte képtelenség olyat kérni, amit nem teljesítenének vagy ne tudnának megválaszolni, arról nem is beszélve, hogy évről évre készülnek olyan plusz programokkal, amelyek valóban kielégítik a legnagyobb ínyencek igényeit is. Ilyen például a Masters Historic Racing sorozat, amely F1-es versenyhétvégén idén csak itt látható, a történelem néhány versenyautó-gyöngyszemét felvonultatva.

00119014_009



Nem csoda, hogy a paddock-közvélemény üdvözölte a szerződéshosszabbítást, élen természetesen a szigetországi pilótagárdával: „Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy a motorsport otthona továbbra is a versenynaptárban marad” – fogalmazott az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, akinek a szeme fénye Silverstone és a Brit Nagydíj, ahol ezen a hétvégén egy rekordot is felállíthat: a Mercedes pilótája hatodszor diadalmaskodhat hazai versenyén, ezzel maga mögött hagyhatja Jim Clarkot és Alain Prostot, akikkel jelenleg holtversenyben vezeti a Brit Nagydíjak győzelmi örökranglistáját. Hasonló lelkesedéssel beszélt a szerződéshosszabbításról a két brit újonc, a McLarennél villogó Lando Norris, valamint a Williamsnél pallérozódó George Russell is, akik már nagyon várják, hogy a különféle juniorszériák után végre a legmagasabb géposztályban is versenyezhessenek a legendás aszfaltcsíkon.

Méltatta Silverstone-t a négyszeres vb-első Sebastian Vettel is: a Ferrari versenyzője tavaly nyert itt, s bár idén minimális sanszot lát a siker megismétlésére, úgy érzi, hogy – mint fogalmazott – „nagyon jó az F1-nek”, hogy a klasszikus helyszín marad a vérkeringésben. „Ez a motorsport otthona, így boldog vagyok, hogy továbbra is jöhetünk ide. Kell is, hogy ide jöjjünk, nem pedig valami újabb, csilivili helyszínre. Csodás pálya, minden versenyző imádja, és a rajongók is mindig sokan eljönnek” – fogalmazott a Ferrari sajtóértekezletén Vettel, aki hallgatóságát megnevettetve odaszúrta: „Remélem, hogy előnyös megállapodást kötöttek és jó sok pénzt kitapostak a Libertyből!”

A sajtónap másik csúcstémája a Haas és főszponzora, a Rich Energy őrült sztorija volt, amely szerda este indult, mégpedig egy Twitter-poszttal. Az ominózus posztban a vállalat arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy szerződést bontottak az amerikai-brit istállóval, merthogy messze alulmúlták a várakozásokat Ausztriában, a legfőbb ellenlábas vállalat, a Red Bull otthonában. Az első pillanattól gyanús, médiahekk-szagú ügy alaposan felborzolta a kedélyeket, mivel megjelenése óta mind a Rich Energyt, mind pedig nagyszakállú ügyvezető igazgatóját, a kétségkívül fura és egyedi figurának számító William Storey-t kalandornak, szélhámosnak bélyegezték F1-es berkekben.

Csütörtökön a formula.hu megannyi forgatókönyvet hallott azzal kapcsolatban, hogy valójában mi történt, míg végül érdeklődésünkre Günther Steiner, a Haas főnöke igyekezett tiszta vizet (vagy energiaitalt?) önteni a pohárba. A szókimondó szakvezető elmondta: „A Rich Energy befektetői kiállnak a megállapodásunk mellett, amit a mai napon egy közlemény formájában is tisztáztak. Hogy mi történt? A részletekbe nem szeretnék belemenni, de maradjunk annyiban, hogy közöttük és az ügyvezető igazgató között adódtak nézeteltérések, így tudomásunk szerint vele már nem is dolgoznak együtt…”

haas-storey

Steiner szerint a Haas-Rich Energy szerződés a dolgok jelenlegi állása szerint biztonságban van, a paddock-híradó alapján pedig úgy tűnik: a (korábbi?) ügyvezető igazgató felhatalmazás nélkül tett állásfoglalást a vállalat mikroblogján, gyaníthatóan valamilyen sérelemért próbálva revansot venni. Ami biztos: a Rich Energy logóit a Haas továbbra is viseli, a befektetők bizalmukról biztosították a csapatot, a nagyszakállú vezér talpára pedig útilaput kötöttek. Storey-t szerda este óta szó szerint hajszolja az F1-es világsajtó, ám a telefonja kikapcsolva és sem SMS-ekre, sem e-mailekre nem válaszol. „Mi nyugodtak vagyunk, csupán egyetlen dolog hiányzik számunkra, ez pedig egy jó versenyhétvége. Ránk férne már, mert az utóbbi időben borzalmasan ingadozó volt a teljesítményünk és egyszerűen nem értettük, hogy miért” – mondta a formula.hu-nak a Haas csapatfőnöke.

A legnagyobb figyelem a hétvégén természetesen élmezőnyre irányul majd: a Mercedes ausztriai vereségét a közvélemény egyszeri kisiklásnak tartja, amelyért elsősorban az időjárási körülményeket tartják felelősnek, de Silverstone-ban már újra ők a toronymagas esélyesek. Kedvez számukra a pálya karakterisztikája, valamint az is, hogy az időjárás jóval hűvösebbnek ígérkezik, mint Ausztriában, ennek ellenére Hamilton úgy véli, hogy nem lesz egyszerű dolguk. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a Red Bull és a Ferrari is nagyot lépett előre. A Red Bull új motorja és csomagja láthatóan jobban működik. A Ferrarik gyorsak az egyenesekben és borzalmasan erősek voltak itt tavaly is. Úgy gondolom, hogy szoros csata alakulhat ki a hétvégén” – fogalmazott a brit pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: