A Mercedes a Sao Pauló-i Nagydíjon bebiztosította a 2026-os Formula–1-es konstruktőri világbajnoki címet, Toto Wolff pedig ezzel egyéni szinten is történelmi eredményt ért el: az osztrák szakember kilencedik csapatfőnöki világbajnoki elsőségével beállította Sir Frank Williams rekordját.
A konstruktőri bajnoki cím sorsa Interlagosban dőlt el végleg, ahol George Russell a negyedik, Kimi Antonelli pedig az ötödik helyen végzett, de ez is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Mercedes behozhatatlan előnyre tegyen szert a világbajnoki pontversenyben, így az istálló több év után ismét a mezőny legjobb csapataként zárhatja az idényt.

Wolff az értékelését a brazil szurkolók méltatásával kezdte, akik a hétvége során fantasztikus hangulatot teremtettek: „Először is, szeretném megköszönni Interlagosnak, Sao Paulónak, elképesztő volt a hangulat!”
A Mercedes csapatfőnöke arról beszélt, hogy a szezon első szakaszában megszerzett előnyük jelentette a bajnoki siker alapját: „Ez fantasztikus. Nagyon erősen kezdtük a szezont, és végső soron ez segített át minket a célvonalon. Az elmúlt néhány futam időnként kihívást jelentett, a mai nap is nehéz volt, de összességében rendkívül büszke vagyok a szervezetünkre” – fogalmazott Wolff.
A Mercedes számára különösen értékessé teszi a sikert, hogy a csapatnak több évet kellett várnia arra, hogy ismét a konstruktőri világbajnokság élére kerüljön: „Néhány évre volt szükségünk ahhoz, hogy ismét visszatérjünk a csúcsra. Nem sok csapatnak sikerült már hasonló helyzetből visszajönnie, és ez csak azt mutatja, milyen nagyszerű munkát végeznek a szervezetünkben dolgozó emberek. Nagyszerű érzés közéjük tartozni” – mondta az osztrák szakember.

A konstruktőri világbajnoki cím mellett Wolff egy személyes rekordot is elért, hiszen kilencedik világbajnoki elsőségével beállította Sir Frank Williams eredményét, aki szintén kilenc konstruktőri bajnoki címet nyert csapatvezetőként.
„Frank a sportunk hihetetlen ikonja volt. Sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán lehetséges beállítani a rekordját. Közeli kapcsolatban voltam vele, ezért ez tényleg elképesztő” – mondta Wolff, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a rekord mögött nem kizárólag a csapatfőnökök teljesítménye áll: „De azt is tegyük hozzá, hogy a csapat egyes tagjai kilencnél is több világbajnoki címet nyertek, például azok, akik már a Brawn GP-nél is ott voltak.”