Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
Meglett a „ménes másik fele”, a top 10 közelében a magyar kamionos egység a Dakaron
https://formula.hu/parc-ferme/27731
A Fazekas Motorsport először vesz részt a Dakar Ralin, amelyen egyelőre remekül helyt állnak a kamionos kategóriában. Az első szakaszokon folyamatosan műszaki gondjaik voltak, szerdára viszont ezt sikerült orvosolniuk: „Megvan a ménes másik fele, megtaláltuk az elveszett 600 lovat!” – írták a Facebook-oldalukon. Fazekas Károlyék így a negyedik etapot a 13. helyen zárták, s összesítésben feljöttek ebbe a pozícióba a csütörtöki folytatást megelőzően.
Ami egyébként a többi magyart illeti: a kamionosoknál szerepel még Darázsi Zsolt egy francia egység tagjaként, míg az autósoknál induló Szalay Balázs–Bunkoczi László páros a korábbi 12 órás büntetése révén még mindig az utolsó helyen áll, a szakaszokat rendre a 40-50. hely között teljesítik. A motorosoknál az erdélyi Gyenes Emanuel négy szakasz után a 36. helyen áll, a szervizcsapat nélküli Original by Motul értékelésben pedig csupán 18 perces hátránnyal a negyedik, míg a vajdasági Saghmeister Gábor a 78. pozíciót foglalja el (a különértékelésben a 21.).

Milliárdok a semmire: a Toyota F1-es története
https://formula.hu/parc-ferme/27728
A Formula Podcast legutóbbi adásában a bukott F1-es projektekről értekeztünk - ezek közül nem maradhatott ki a Toyota füstbe ment terve sem. A vonatkozó rész 01:48:45-től hallható!
Videó: Az F2 legemlékezetesebb pillanatai 2020-ból
https://formula.hu/parc-ferme/27727
Schumacher reményeit kioltja a tűzoltókészülék, csapattársak ütköznek az élen, orvosi autó parkol az első helyezett helyére - ezek voltak a Formula-2 tavalyi szezonjának legjobb pillanatai.
Leclerc a téli szünet alatt sem tud elszakadni a négykerekűektől
https://formula.hu/parc-ferme/27725
Javában tart az F1-esek számára legszabadabbnak nevezhető időszak, a téli szünet, amely során a mezőny minden tagja igyekszik kikapcsolódni, feltölteni az elemeket a következő idény kezdete előtt. A világ legtöbb pontján kijárási korlátozások vannak érvényben, ám többeket ez sem akadályoz meg abban, hogy különböző szenvedélyeinek hódoljon. Charles Leclerc például barátnőjével épp Dubajben tartózkodik, ahol a tegnapi nap folyamán az alábbi járgányt próbálta ki:
. @Charles_Leclerc and Charlotte Siné in Dubai today
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) January 5, 2021
: sanadshannak#F1 #Charles16 pic.twitter.com/VAakTxHuBd
Az interneten eközben súlyos kritikát kapnak a jelenleg is utazgató pilóták. Lando Norris hivatalosan a McLaren edzőtábora miatt utazott Dubajba, ám egyes források szerint szándékosan hamarabb ült gépre, hogy legyen ideje bulizni is. Valószínűleg ennek eredménye, hogy elkapta a koronavírust.
Toplistán a tavalyi szezon tíz legjobb előzése
https://formula.hu/parc-ferme/27726
Megérkezett az F1 legfrissebb top 10-es válogatása, benne a 2020-as szezon legemlékezetesebb és leglátványosabb helycseréivel.
a
Elözönlik a fizetős versenyzők a DTM-et? – Ettől tart a korábbi bajnok
https://formula.hu/parc-ferme/27724
A Német Túraautó Bajnokság fénykorában előszeretettel büszkélkedett azzal, hogy a mezőnyben mindenki fizetésért versenyzett, ebben pedig a Formula-1-et is felülmúlja – köszönhetően annak, hogy kizárólag gyári csapatok szerepeltek a rajtrácson.
2021-ben viszont a GT3-as szabályokra váltó DTM gyári szereplőinek helyét független alakulatok foglalják el. A sorozatban Audival 18 évig versenyző, 2004-ben és 2007-ben bajnoki címet szerzett Mattias Ekström nem először fogalmaz meg kritikát egykori szériájával szemben: most attól tart, a várhatóan 20 fő körüli mezőny színvonalát felhígítják a más GT-kategóriákra jellemző pénzes versenyzők.
„A DTM mindig úgy pozícionálja magát, mint a bajnokság, ahol a legjobbak legjobbjai versenyeznek. Nekik pedig nagyobbak az igényeik pénzügyi téren is. Szerintem ha nem lesznek gyártók vagy gyári támogatás, nagyon nehéz lesz profi szintű versenyzőket és csapatokat bevonzani. Ha a DTM úrversenyzők vagy fizetős pilóták platformjává fog válni, azt hiszem, nagyon gyorsan megváltozik majd az az imázs, hogy ezen a helyen a legjobbak legjobbjai versenyeznek. Egy olyan kép alakulhat ki, hogy az vezethet, aki össze tudja gyűjteni a megfelelő költségvetést. Engem pedig aggaszt, sőt félek tőle, hogy ez lesz a vége” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Ekström.

Barrichello fia Európában folytatja formulaautós karrierjét
https://formula.hu/parc-ferme/27723
A korábbi többszörös F1-es futamgyőztes Rubens Barrichello fia, Eduardo 2021-ben a Formula Regional Európa-bajnokságon fog versenyezni. A JD Motorsportnál kikötő fiatal brazil a gokartos éveit és eddigi formulaautós pályafutásának jelentős részét is az amerikai kontinensen töltötte: egy évet a US Formula-4-ben töltött, majd kettőt lehúzott a USF2000-ben, ahol tavaly három győzelemmel a bajnokság második helyén végzett.
Az ifjabb Barrichello tehát átjön Európába, s egyelőre ő a negyedik pilóta, aki elkötelezte magát a Formula Regional Európa-bajnokság mellett erre az évre – amikor egyébként már Alpine-erőforrásokkal hajtott F3-as gépekkel fognak versenyezni, köszönhetően a Formula Renault Eurocuppal (itt indult tavaly Tóth László) való kvázi egyesülésnek.

Az F1 kiválasztott nekünk nyolc előzést, de melyik volt a legnagyobb?
https://formula.hu/parc-ferme/27722
A lapozható Insta-posztban megtaláljuk az F1 által kiválasztott előzéseket:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vettel az Aston Martinját is elnevezi
https://formula.hu/parc-ferme/27721
Sebastian Vettelnél már hagyománnyá vált, hogy minden évben nevet ad az aktuális F1-es autójának, az utóbbi esztendőkben különböző "olaszos" neveket szólította a Ferrarijait és az a terve, hogy ezt a hagyományt az Aston Martinnál is folytatja. A négyszeres világbajnok azt mondta, hogy mindenképpen elnevezi a 2021-es munkeszközét is - több ötlete is van, de még nem döntött, az viszont biztos, hogy ennek a névnek az Aston Martinhoz kell kötődnie, illenie kell a céghez.

fotó: dppi
A fiatal formulaautós, akibe majdnem belecsapott a villám
https://formula.hu/parc-ferme/27714
Az Autósport és Formula Magazin januári stúdióvendége Oliver Michl volt: a Gender Racing Team pilótáját a legtöbben kétségkívül arról a videóról ismerhetik, amelyikben egy villám csapott az aszfaltba karnyújtásnyira tőle. De a 15 éves versenyzőpalántával készült interjút másért is érdemes meghallgatni: Oliver félig osztrák, félig magyar, példaképe Kimi Raikkönen, és rajong a japán autókért.
Bár az ő autóján is ott a Red Bull-logó, Peterhansel kerékcseréje kicsit tovább tart, mint egy F1-es
https://formula.hu/parc-ferme/27720
A lenti videón ugyan csak a folyamat vége látszik, de az ennyiből is egyértelmű, hogy a Dakart három szakasz után vezető tizenháromszoros győztes Stephane Peterhanselék számára kissé időigényesebb folyamat a kerékcsere, mint a Formula-1-es csapatoké (amelyek közül a Red Bull volt 2020-ban a leggyorsabb, amely a Minit is támogatja a legendás tereprali-viadalon).
Szerepcsere: Barátnője jégre vitte Bottast
https://formula.hu/parc-ferme/27718
Valtteri Bottas barátnője, a profi kerékpáros Tiffany Cromwell osztotta meg az alábbi képet és videót az Instagram-sztorijában, amelyeken az látszik, hogy ezúttal ő ült a volán mögé, és próbálta ki magát a jégraliban – hogy a finn F1-es arckifejezése miről is árulkodik, azt mindenki eldöntheti maga…

Tiffany dirigindo como Bottas durante suas férias na Finlândia
— F1WagsBrasil (@f1wagsbr) January 4, 2021
Atualização no stories de @/tiffanycromwell pic.twitter.com/XML5ocPMgJ
Vinales apja világbajnoki motoros csapatot alapított
https://formula.hu/parc-ferme/27719
Angel Vinales, a MotoGP-ben vitézkedő Maverick Vinales édesapja egy új csapatot indított útjára, amellyel célja a fiatal tehetségek segítése. Ennek megfelelően a Supersport 300-as világbajnokságon fog szerepelni a Vinales Racing Team, amely a Superbike-világbajnokság égisze alá tartozó legkisebb, főként utánpótlás-nevelési célzattal létrehozott kategória. Az még nem dőlt el, kik lesznek a versenyzőik, az viszont igen, hogy akárcsak Maverick Vinales, a csapat is Yamahákkal fog menni – igaz, természetesen nem MotoGP-s M1-esekkel, hanem YZF-R3-asokkal.
Érdekesség, hogy a Vinales család egy harmadik tagja, Isaac, aki Maverick unokatestvére, épp idén fog debütálni a Superbike-vb mezőnyében az Orelac Kawasakival (eddig a Supersportban szerepelt, de korábban a Moto3-ban és a Moto2-ben is megfordult) így számára ugyanakkor és ugyanott kezdődik az évad majd, mint az említett új csapatnak: április 24-25-én Assenben.
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Festményként kapta ajándékba pályafutása egyik legszebb pillanatát Pierre Gasly
https://formula.hu/parc-ferme/27717
Persze a 2020-as monzai győzelem némileg már elhomályosítja, de azért a 2019-es Brazil Nagydíjon a Toro Rossóval elért második hely is igencsak szép emlék lehet a fiatal francia számára, aki a befutónál ráadásul Lewis Hamiltont is lenyomta egy gyorsulási versenyben. Ezt a momentumot örökítette meg egy vászonfestmény, amelyet most Gasly meg is kapott ajándékba:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csodás lassított felvételek a Katalán Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/27716
Egykerekezések, esések, durva kanyarvételek - látványos montázst készített a MotoGP a szeptember végi Katalán GP-ről. Nem is szaporítjuk a szót, jöjjön a videó.
The #CatalanGP 2020 in slow-mo! #Circuit2020Rewind #MotoGP
— Circuit de Barcelona-Catalunya (@Circuitcat_eng) January 5, 2021
@MotoGP pic.twitter.com/Urq0jRTGxO
Grosjean balesetéből az IndyCar is tanulna
https://formula.hu/parc-ferme/27715
Romain Grosjean borzasztó bahreini balesetéből a Formula-1-en kívül az IndyCar is hasznos tanulságokat vonhat le - állítja az amerikai formulaautós sorozat elnöke. A két széria egy ideje annak ellenére osztja meg egymással tanulságait a legnagyobb ütközésekről, hogy az IndyCarban a vadászgépek pilótafülkéjére emlékeztető AeroScreen, az F1-ben pedig a nyitottabb glória védi a pilóták testi épségét. Az eltérő nézőpont azonban mindkét sorozat számára hasznos lehet.
Jaye Frye a Racer magazinnak arról beszélt, számukra elsősorban az autóból történő kiszállás folyamata az érdekes, ugyanis a pilóta csak úgy képes távozni a pilótafülkéből, ha előtte egy sor mozdulatot végrehajt. Az elnök szerint ez az terület, ahol életmentő másodperceket spórolhatnának. A széria szakértői természetesen az FIA vizsgálati eredményeire is kíváncsiak, amelyek később látnak napvilágot.

Monza, Mikulás, TOP50: Visszanézhető a januári Autósport és Formula Magazin
https://formula.hu/parc-ferme/27713
December történéseit dolgozta fel az Autósport és Formula magazin első 2021-es adása: a WRC-szezonzárót, a Mikulás Ralit, valamint a TOP50 ranglista legutóbbi kiadását.
A Zengő Motorsporttal összefogva válik tehetségnevelő sorozattá a Hankook Racer Cup
https://formula.hu/parc-ferme/27712
Az Eurosport Hungary számolt be róla, hogy az eredetileg 2014-ben még RCM Cup néven létrejött, majd több átalakuláson átesett, a gyorsasági szakágból ralikrosszra váltó Hankook Racer Cup 2021-ben tehetségnevelő sorozatként folytatja működését. Méghozzá a Zengő Motorspottal együttműködve: a kötődési pont Kismarty-Lechner Gábor, aki 2020-ban a WTCR-ben is szerepelt a magyar istálló versenyzőjeként.
„2021-től 12 és 22 év közötti fiatalok indulhatnak csak a Hankook Racer Cup-ban” – mondta el Kismarty-Lechner, sőt már össze is állt a 14 fős mezőny, amely ráadásul olyan nevekkel lesz tele, amelyek elég jól hangzanak a magyar autósport világában, sőt öt lány is lesz az indulók között (példának okáért: Turán Frigyes lánya, Korda Erik és Botka Dávid lánya, Bagaméri László (Turán navigátora) fia). És bár ralikrosszban lesz továbbra is a Hankook Racer Cup – többek között a jóval kedvezőbb árkategória okán –, a bajnok majd egy TCR-autóval kap bizonyítási lehetőséget fődíjként.

Közkívánatra rendezői változat készült a Török Nagydíj összefoglalójából
https://formula.hu/parc-ferme/27711
Izgalmas futamoknak nem voltunk híján a 2020-as F1-es szezon során, ezek közül pedig a Török Nagydíjat találták a legjobbnak a száguldó cirkusz nézői. Erre reagálva az F1 Youtube-oldalára felkerült a futam hosszabbra vágott összefoglalója, benne az összes látványos előzéssel, megpördüléssel és mindennel, ami emlékezetes volt. Jó szórakozást hozzá!
Ricciardo rejtett képessége: fél pályáról dobott kosarat
https://formula.hu/parc-ferme/27710
Úgy tűnik, az ausztrál akkor is feltalálná magát sportolóként, ha nem Formula-1-es versenyző lenne…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon