Christian Horner szerint a Formula–1 jelenlegi költségplafonja nem tükrözi megfelelően, mennyit költenek valójában a csapatok. Horner ezért a rendszer újragondolását sürgeti, és több kiadást vonna be a korlátozás alá: „Most valamivel több mint 200 millió dolláros költségplafonunk van, de a csapatok 500 vagy 600 millió dollárt költenek. Több mindent kellene bevonni a plafon alá” – mondta Horner az Autosportnak.
A Formula–1-ben 2021-ben vezették be a költségplafont, amely kezdetben 145 millió dollárban határozta meg a csapatok egy idényre jutó, elszámolható kiadásainak felső határát. Ez az összeg azóta 215 millió dollárra emelkedett. A szabályozás azonban nem terjed ki minden költségre: többek között a versenyzők fizetése, a három legjobban kereső, nem versenyző alkalmazott bére, az utazási kiadások és a marketingköltségek is kívül esnek rajta. Emellett a motorfejlesztésre külön, 190 millió dolláros költségplafon vonatkozik.
Horner szerint a szabályrendszer bevezetésekor még időre volt szükség, hogy a csapatok és a szabályalkotók egyaránt megtanulják, miként kell alkalmazni az új előírásokat. A korai években több olyan elszámolási kérdés is felmerült, amelyet azóta pontosítottak, ezért úgy látja, mostanra elérkezett az idő a rendszer átfogóbb felülvizsgálatára.
A korábbi Red Bull-vezető személyesen is érintett volt a kezdeti időszak egyik legnagyobb ügyében: a csapat a 2021-es idényben 5 százalékkal túllépte a költségplafont, amiért 7 millió dolláros pénzbírságot, valamint a szélcsatornás és CFD-tesztelési lehetőségek 10 százalékos csökkentését kapta büntetésül. Horner szerint az azóta végrehajtott pontosítások miatt több olyan tétel, amely akkor még problémát jelentett, ma már nem okozna hasonló vitát.
A szakember ugyanakkor nem gondolja, hogy a kiadások korlátozásával önmagában minden probléma megoldható: „A Formula–1-es csapatok annyi pénzt fognak elkölteni, amennyi rendelkezésükre áll. Ez olyan, mint egy léggömb, amelyben nincs elég levegő: ha az egyik végén összenyomod, a levegő a másik irányba áramlik” – magyarázta Horner.
Szerinte ennek egyik következménye, hogy a versenyzői szerződések és fizetések a költségplafon bevezetése óta gyümölcsözőbbé váltak, a csapatok ugyanis azokon a területeken is növelhetik a kiadásaikat, amelyek nem tartoznak a korlátozás hatálya alá. A rendszer tehát nem feltétlenül csökkenti ugyanilyen mértékben a teljes költést, viszont megváltoztatja, hogy az istállók mire fordíthatják a pénzüket.
Horner szerint a költségplafon ettől függetlenül jelentős gazdasági értéket teremtett. Ma már a mezőny legkisebb csapatait is komoly üzleti értékű vállalkozásként kezelik, miközben néhány évvel korábban sok istállót inkább pénzügyi kockázatnak tekintettek. Úgy véli, a rendszer hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok stabilabbá váljanak, és a Haas, illetve a Williams is értékesebb szereplőként jelenjen meg a sportágban.
A költségplafon azonban nem minden csapat számára jelent ugyanolyan előnyt. James Vowles, a Williams csapatfőnöke nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi rendszer inkább az élcsapatoknak kedvezhet. A Williamsnek ugyanis a költségkeret egy részét olyan beruházásokra kell fordítania, amelyek a költségplafon hatálya alá esnek, így kevesebb pénz marad közvetlenül az autó fejlesztésére és a személyzetre.
A Red Bull, a Mercedes és a Ferrari ezzel szemben már a költségplafon bevezetése előtt jelentős összegeket fordított a háttérinfrastruktúra kiépítésére. Ezek a csapatok így a meglévő, világszínvonalú létesítményeikre támaszkodhatnak, miközben a jelenlegi költségkeret nagyobb részét fordíthatják közvetlen versenyzési célokra. Ez a különbség Vowles szerint nehezíti a kisebb vagy korábban kevesebbet beruházó istállók felzárkózását.
Horner ugyanakkor a rendszer egyik legfontosabb eredményének tartja, hogy a csapatok pénzügyi működése kiszámíthatóbbá vált. A költségplafon előtti időszakban az istállók gyakran többet költöttek annál, mint amennyit valójában megengedhettek volna maguknak, ami több csapat megszűnéséhez vagy súlyos pénzügyi nehézségeihez vezetett, a Force India 2018-as csődeljárása óta viszont nem került újabb Formula–1-es csapat hasonló helyzetbe alá.
„Korábban a Formula–1 olyan volt, mintha egy lyukas vödörben tartottuk volna a pénzt. Addig mentél, ameddig bírtad, aztán elfogyott, és közben többet költöttél annál, mint amennyid valójában volt. Ennek következtében sok csapat jött és ment. A költségplafon viszont hatékonyabbá tette a működést” – mondta Horner.
„A költségplafon előtt rengeteg olyan készletünk maradt a szezon végén, amely soha nem került versenyautóra. Több tízmillió font értékű padlólemezek, első szárnyak és felfüggesztési alkatrészek hevertek a raktárakban. Olyan volt, mint az Indiana Jones, Az elveszett frigyláda fosztogatói egyik jelenete” – idézte fel Horner.
„A költségplafon mellett már nincs meg az a luxus, hogy bármit legyártsunk, ezért sokkal körültekintőbben kell megválasztanunk, mire költünk, és hogyan használjuk fel az alkatrészeket. Valódi hatékonyságot hozott a vállalkozások működésébe, így a pénzügyi részlegek ma már legalább akkora szerepet játszanak a nagydíjak megnyerésében, mint a tervezőcsapatok” – mondta.
Horner szerint mire távozott a Red Bulltól, a pénzügyi osztály létszáma már elérte a tervezőirodáét, és ez jól mutatja, mennyire összefonódott a sportban a pénzügyi szabályok betartása és a pályán elért teljesítmény.
