DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
USA

Mégis nyit a Ferrari az IndyCar felé?

Nemrégiben az olasz szaksajtó arról cikkezett, hogy a Ferrari lemondott az IndyCar-projekt indításáról, azonban Szahírban Mattia Binotto megerősítette: a terv nagyon is él, de nem a közeli jövőre vonatkozóan.

Mint ismeretes, a Ferrarinál tavasszal merült fel egy esetleges IndyCar-projekt gondolata, amikor kiderült, hogy a költségvetési limit bevezetésre kerül és emiatt erőforrások szabadulnak majd fel. Azóta biztossá vált, hogy a Scuderia humánerőforrás-állományának egy része a Haas istállónál teljesít majd szolgálatot az eddigieknél szorosabbra fűződő szálaknak köszönhetően, de még ezen túlmenően is van mivel sáfárkodnia a maranellói márkának. Ennek okán merült fel az IndyCar, meg is erősítették, hogy vizsgálják a tengerentúli szereplés lehetőségét, ám azóta – jórészt persze az F1-es szezonnak köszönhetően – semmit nem lehetett hallani a kezdeményezésről.

Egészen a közelmúltig, néhány nappal ezelőtt ugyanis olasz lapok arról cikkeztek, hogy a projekt annak ellenére is hamvába holt, hogy Roger Penske, az IndyCar fővezére állítja: továbbra is kapcsolatban állnak a Ferrarival. Mattia Binotto csapatfőnök, az olasz márka sportrészlegének első embere a hétvégi Szahíri Nagydíj után tiszta vizet öntött a pohárba és elismerte: a tengerentúli versenyzés gondolata nagyon is él, azonban nem a prioritásos tervek között tartják számon.

20029-sakhir-gp-friday-gallery



„Beszélünk az Indyről, kapcsolatban állunk velük, de azt már eldöntöttük, hogy ez nem tartozik a rövid távú terveink közé. Egyrészt azért, mert ez befektetés igényel, másrészt pedig teljes mértékben az F1-re kell összpontosítanunk. A tárgyalások zajlanak, közép- és hosszú távon miért is ne lehetne ezzel foglalkozni, viszont jelenleg az F1 számunkra az elsődleges” – mondta a szakvezető a Ferrari sajtóirodája által közreadott interjúban, amelyet megkapott a formula.hu is.

Az IndyCarban 2023-tól 2,4 literes, előreláthatólag 900 lóerős hibrid erőforrásokat használnak majd és a széria szervezői abban reménykednek, hogy a jelenlegi két motorszállítóhoz, a Hondához és a Chevrolethez a Ferrari csatlakozik majd.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: