DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

Da Costa a pole-ban, a DS Techeetah rendet rakott az első időmérőn

Megkezdődött a szezon több mint felét jelentő berlini szextett a Formula-E-ben, a hat versenynap nyitányát pedig a bajnoki tabella éllovasa kezdte a legjobb formában, hiszen Antonio Felix da Costa szerezte meg a pole-pozíciót az eredeti pálya fordított menetirányán, amit szerdán és csütörtökön használ a mezőny.

Da Costa a pontverseny első helyezettjeként az első csoportban volt kénytelen pályára hajtani az időmérőn, ám legközelebbi riválisaival ellentétben ő képes volt egy igazán erős kört összerakni, amely végül még az alapszakasz megnyeréséhez is elegendő volt. Nem úgy a többiek, hiszen a pontverseny második helyezettje, Evans csak a 9., Vandoorne a 16., Sims a 17., di Grassi pedig csupán a 21. lett. A brazilt legyőzte majdnem-újonc csapattársa, a pár éve egy FE-futamon már induló kétszeres DTM-bajnok René Rast is, aki a 14. helyre kvalifikált, míg az Auditól tavasszal elküldött és a NIO 333-nál menedéket találó Abt a 22. helyről startolhat, közvetlenül korábbi csapattársa mellől.

A superpole-ba da Costa mellett Buemi, Vergne, de Vries, Lotterer és d'Ambrosio jutott be, a mindent eldöntő menet pedig végül a két DS Techeetah elsőségével zárult. da Costa FE-karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és 322 ezreddel gyorsabb volt Vergne-nél, ami az elektromos szériában különösen nagy különbségnek számít. Lotterer is boldog lehet a harmadik hellyel a Porschéval, még ha viccesen meg is jegyezte az autóból kiszállva: „Ha nem a korábbi csapatom állna előttem, akkor még örülnék is az eredménynek!" A szezon másik újonc gyártójának, a Mercedesnek is lesz egy autója az élmezőnyben, hiszen de Vries az ötödik helyre kvalifikált.

A szezonzáró Berlin ePrix-k sorának első futama ma, szerdán este közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.

SP Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Antonio Felix da Costa DS 1'06.799  
2 Jean-Éric Vergne DS 1'07.121 0.322
3 André Lotterer Porsche 1'07.235 0.436
4 Sébastien Buemi Nissan 1'07.248 0.449
5 Nyck de Vries Mercedes 1'07.302 0.503
6 Jerome d'Ambrosio Mahindra 1'07.371 0.572
Q        
7 Sam Bird Virgin 1'07.492 0.370
8 Oliver Rowland Nissan 1'07.521 0.399
9 Mitch Evans Jaguar 1'07.555 0.433
10 Felipe Massa Venturi 1'07.563 0.441
11 Robin Frijns Virgin 1'07.581 0.459
12 Alex Lynn Mahindra 1'07.646 0.524
13 Max Guenther BMW 1'07.685 0.563
14 René Rast Audi 1'07.777 0.655
15 Edoardo Mortara Venturi 1'07.826 0.704
16 Stoffel Vandoorne Mercedes 1'07.993 0.871
17 Alexander Sims BMW 1'07.996 0.874
18 Neel Jani Porsche 1'08.014 0.892
19 Oliver Turvey NIO 1'08.089 0.967
20 Nico Müller Penske 1'08.118 0.996
21 Lucas di Grassi Audi 1'08.136 1.014
22 Daniel Abt NIO 1'08.554 1.432
23 Sergio Sette Câmara Penske 1'08.628 1.506
24 James Calado Jaguar 1'10.194 3.072

 

Eep7-TPWsAMc7eH

Egy szempontból kimagaslik – pontosabban kialacsonyodik – a mezőnyből a Tsunoda–De Vries páros

Érdekesség, hogy az AlphaTaurinál fog versenyezni 2023-ban a mezőny két legalacsonyabb pilótája – a 159 centiméteres Yuki Tsunoda (aki az évezred legkisebb F1-ese) után a 167 centiméteres Nyck de Vries következik hátulról a tornasorban.

Sőt, még azt is kiszámolták, hogy a két versenyző 163 centiméteres átlagával rekord fog dőlni a Formula-1-ben: a Sky Sports riportere, Ted Kravitz úgy tudja, sosem volt még ilyen alacsony pilótapáros a királykategóriában. Az eddigi minimum 165 centiméter volt a Super Aguri 2008-as párosa, Takuma Sato (164 cm) és Anthony Davidson (166 cm) révén.

Hajnalban MotoGP, este NASCAR: íme a vasárnapi program

Továbbra is korán kell kelni ahhoz, hogy követhessük a MotoGP hétvégéjét, bár a királykategória futama már európai idő szerint is vállalható időpontban kezdődik. Nap közben lesz egy TCR Europe-futam, este pedig jön a NASCAR aktuális versenye! A MotoGP időmérőjéről írt beszámolónk itt olvasható, szoros, kiélezett futamra számíthatunk.

Vasárnap (október 16.) 

00:40 - 01:00MotoGP, Warm up (arena4plus.network4.hu, élő)

02:00 Moto3, Futam (tv: Aréna4, élő)

03:20 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)

05:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)

12:05 TCR Europe, 2. futam 

20:30 NASCAR, Futam (arena4plus.network4.hu, élő)

-11222054_064

fotó: dppi

Így fog működni az új TCR Világsorozat

Pénteken jelentették be, hogy a jelenlegi, többversenyes formájában megszűnik a WTCR, amely még 2018-ban vette át a Túraautó-világbajnokság (WTCC) helyét. A promóter, a Discovery Sports Events a közleményében jelezte, hogy új formátumon dolgoznak, hogy továbbra is a legmagasabb szinten versenyezhessenek egymás ellen a túraautósok és a TCR-gépek. A TCR-jogokat birtokló WSC be is jelentette egyfelől az új TCR világranglistát, valamint azt is, hogy TCR Világsorozat néven új értékelést is kiírnak – ami bizonyos szempontból akár a Túraautó-világkupa utódjaként is felfogható, még ha teljesen másként is fog működni.

A TCR Világsorozat ugyanis kilenc állomásból fog állni, amelyeket a világszerte futó különböző nemzeti és regionális TCR-bajnokságok egyes versenyhétvégéiből fognak összeállítani. A közlemény alapján négy kontinensen rendezik majd a versenyeket, s igyekeznek a legnépszerűbb bajnokságokra és pályákra koncentrálni. Egyelőre annyit tudni, hogy a szezon Európában fog kezdődni. Akik elindulnak a TCR Világsorozatban, azok másfélszeres pontot kapnak ezeken a versenyeken a TCR világranglista szempontjából (amelybe minden TCR-széria eredményei beleszámítanak súlyozottan).

Mindezek után pedig rendeznek majd egy TCR Világdöntőt, amelyen egyfelől a TCR Világsorozat 15 legtöbb pontot gyűjtő pilótája, másrészt a TCR világranglista első 45 helyezettje (az átfedéseket nem számítva) vehet részt. Összesen tehát 60 pilóta indulhat el a play-off formátumú, négynapos eseményen, amelynek végén versenyzői, csapat- és gyártói bajnoki címet is kiosztanak majd.

tcr-start-1

Törpekenguru után tyúklúd: kiakadtak a Phillip Island-i élővilág miatt a MotoGP-sek – videó

Az Ausztrál GP-nek otthont adó a korábbi években is vonzotta a különleges állatfajokat, ám eddig jórészt csak a sirályok okoztak problémákat a motorosok számára (emlékezetes, ahogy a 2015-ös futamon Andrea Iannone lefejelt egyet). Pénteken azonban egy wallaby kenguru tévedt a pályára, amelyet majdnem elgázolt Aleix Espargaro, szombaton pedig két edzést is meg kellett szakítani piros zászlóval az aszfalton sétáló tyúkludak miatt. A történtek után a MotoGP-s versenyzők felemelték a hangjukat a jelenség kapcsán:

„Már tegnap is beszéltünk róla a Biztonsági Tanács ülésén, hogy javítani kellene a kerítéseken, mert ha elütünk egy wallaby kengurut, az rendkívül veszélyes az állatnak és nekünk is” – jelentette ki a Motorsport által idézett Alex Rins, míg Aleix Espargaro is elfogadhatatlannak nevezte az állatproblémákat: „Az értekezlet elején mindenki nevetett, de megértettük, hogy ez nagyon fontos biztonsági kérdés. Számomra ez elfogadhatatlan, rendkívül veszélyes. A madarakkal persze nem lehet mit tenni, azok előfordulhatnak, de törpekenguruknak nem lenne szabad. Ha tegnap 220 km/h-nál eltalálom, az nagyon-nagyon nagy baleset lett volna.”

Egyedül Jack Miller volt némileg visszafogottabb: a helyi versenyző szerint eleve a motorok zaja riasztotta elő az állatokat a menedékhelyükről, s amíg nem egy kihalt vidékre viszik a versenyt, ilyen problémák mindig lesznek Phillip Islanden. „Amíg itt vannak a sirályok vagy ezek a dodóforma madarak, mindig lesznek gondok. Mit lehet csinálni, irtsuk ki az egész szigetet?” – tette fel a költői kérdést a ducatis.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az időmérőn dőlt el a TCR Europe bajnoki címe

Hétvégén Barcelonában tartják a TCR Európa-kupa szezonzáró fordulóját. A bajnokság éllovasa, Franco Girolami – a WTCR-ből ismert Nestor öccse – tetemes, 89 pontos előnnyel vágott neki a hétvégének, amelyen a széria szabályai szerint nem csupán a két futamért, hanem az időmérő Q1-es és Q2-es szakaszáért is pontok járnak. Így lehet, hogy a negyedik rajtkockát megszerző Girolami egyetlen versenykör nélkül már most bebiztosította a titulust: a Comtoyou Racing audisának fórja 89 pont maradt a fő üldöző, a harmadik helyre kvalifikáló 2019-es bajnok Josh Files előtt, de a futamokon ez már behozhatatlan.

A második szezonjában – tavaly ezüstérmes lett Mikel Azcona mögött – győzedelmeskedő Girolami elkövetett egy kellemetlen bakit az időmérő után: elfelejtett megállni a bokszutcában, hogy friss bajnokként interjút adjon. A kihágást azonban megúszta egy megrovással.

A Red Bull szerint a bürokrácia miatt mondtak nemet a Porsche érkezésére

Ugyan sokáig úgy tűnt, hogy 2026-tól már Red Bull-Porsche lehet az energiaitalosok F1-es csapata, de a német márka nemcsak motort szeretett volna gyártani, hanem a csapat egy részét is megvásárolta volna, amire végül nemet mondtak a Red Bullnál. A hírek szerint ebben nagy szerepe volt Christian Horner csapatfőnöknek, aki most a Diary of a CEO podcastben tért ki erre a döntésre:

„Jelentős dilemmába kerültünk, amikor a Porsche komoly részt akart megvásárolni a csapatunkból. Végül arra jutottunk, hogy a DNS-ünk nem lenne már ugyanaz, ha nem pontosan ugyanúgy dolgoznánk tovább, ahogy eddig. Sikeresek elttünk azzal, hogy azonnali, gyors döntéseket tudtunk hozni anélkül, hogy különböző rétegeken és bürokratikus procedúrákon kellett volna áthámoznunk magunkat. Mi teljes mértékben a Red Bull-motorokra koncentrálunk, így ha adódik egy olyan partner, aki ehhez hozzá tud valamit tenni, akkor azt meg kell fontolni, de ez nem nélkülözhetetlen” – magyarázta Horner.

porsche-vw-logo_2_1

Évi két nagydíjat rendezne Szaúd-Arábia, ha elkészül az új pálya

A 2021 óta megtartott Szaúd-arábiai Nagydíj házigazdáját, Dzsiddát ideiglenes megoldásnak szánták a szervezők, mielőtt elkészül az új versenypálya az épülő mesterséges városban, Kiddijában – a jelenlegi tervek szerint 2026-ban. Az elképzelés azonban változott, a Formula-1 sikerén felbuzdulva az ország nyitott arra, hogy akár két nagydíjat is rendezzen egy szezonban.

„Egyértelműen meg tudnánk rendezni két versenyt, de ezt még meg kell tárgyalnunk az F1-gyel. Mindenesetre határozottan szeretnénk” – fogalmazott a szaúdi sportminiszter, Abdulaziz bin Turki Al-Faisal herceg. A Formula-1 korábban ragaszkodott az egy ország, egy nagydíj szabályhoz, de jelenleg két versenyt tartanak Olaszországban és az USA-ban is (ahol jövőre már három forduló is lesz). Ha a sportág Szaúd-Arábiában mégsem akar két nagydíjat, a rotációs rendszer is szóba jöhet. „Opció az is, ami Németországban volt a Nürburgringgel és Hockenheimmel” – mondta el a miniszter.

Fotó: Ferrari

Verstappen az élen Alonso előtt, Leclerc-t Bottas is előzi

Az Autosport tett közzé egy statisztikát, amely a pole-ból szerzett győzelmek arányát mutatja a jelenleg is aktív F1-es pilótáknál pályafutásuk során. Max Verstappen hatékonysága kiugró, Charles Leclerc-é pedig szörnyű, amin az idei szezonban összehozott 2/9-es mérlege nem segít...

 

Charles Leclerc egy gyerekkori fotóval köszöntötte fel testvérét

Korábban már egyszer a Ferrari Monzában használt sárga csapatruházata miatt feltöltött egy gyerekkorában készült képet saját Twitter-oldalára, most azonban egy újabbat posztolt Charles Leclerc. Az alábbi fotón az öccsével láthatók, a bejegyzés pedig testvére születésnapja miatt került ki, ugyanis Arthur a minap, október 14-én töltötte be 22. életévét. A fiatalabbik monacói versenyző idén a hatodik helyen zárt a Formula-3-as bajnokságban. „Boldog születésnapot kis tesó” – írta fotójához a maranellóiak pilótája.

 

Nyck de Vries már az üléspróbát is teljesítette új csapatánál

2023-ban megkapja régóta várt lehetőségét a holland versenyző, akit az AlphaTauri autójában kell keresnünk a következő idényben. De Vries a Mercedes, az Aston Martin és a Williams autóját is vezethette idén, utóbbi csapatnál pedig Alexander Albont helyettesítve álomszerű bemutatkozást produkált Monzában. Ez a szereplés nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy üléshez juthasson, jövő évi alakulatánál pedig már átesett az üléspróbán. Erről nemrégiben a faenzai alakulat is posztolt néhány fotót.

Három év után találta meg a csapatnak spórolt pénzét elküldő kisfiút az Alfa Romeo

Az Alfa Romeo istállója szokatlan rajongói levelet kapott 2019-ben. A borítékban 19 euró volt, valamint egy gyerekkézzel írt levél. „Kedves Vasseur úr. A nevem Goto. Sajnálom, hogy nem tudtam többet spórolni a fejlesztésekre.” A levélben sem teljes név, sem cím nem szerepelt, ezért a csapat a közösségi médiában kezdte Gotót keresni.

Több évig nem jutottak nyomra, idén azonban, amikor a Formula-1 visszatért Japánba, megtalálták Gotót, akit személyesen Frederic Vasseur kalauzolt körbe a csapatnál – videón az érzelmes pillanatok.

A Mercedes pluszköltséggel tervez, ha a Red Bull csak pénzbüntetést kap

Az olasz Corriere dello Sportnak adott interjút Toto Wolff, a Mercedes vezére, akit a Red Bull szabálysértéséről is megkérdeztek. Wolff szerint a helyzet egyértelmű: a pénzbüntetés nem lehet megoldás, azzal nem érnek el semmit, hiszen a pénz rendelkezésre áll, éppen ennek elköltését szigorítja a költségsapka. Ha valaki nyugodtan megszegheti a szigorú szabályokat és ezért csak be kell fizetnie némi büntetést, az nem fog visszatartani senkit.

„Ha mondjuk a Red Bull kétmillióval többet költött, akkor lezárhatják a dolgot annyival, hogy fizessen ötszörös büntetést, tehát tízmilliót. Ez viszont azért nem lenne sportszerű, mert egy ilyen büntetéssel mindenkit feljogosítanak a csalásra, csak büntetést kell utána fizetni. A Mercedesnél már beszéltünk erről, és ha tényleg ez lesz, akkor a Mercedes be fog tervezni extra költséget és hozzáteszi a büntetés összegét is, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat és visszakerüljünk a csúcsra” – tette egyértelművé Wolff, hogy miért lenne teljes nonszensz a pénzbüntetés: mert arra könnyedén reagálhatnának így azok a nagycsapatok, amelyeket pont hogy szeretett volna költségkeretbe szorítani az FIA.

wolff_7

fotó: dppi

Gasly felidézte közös élményét Oconnal hatéves korából

Az Alpine jövő évi pilótáinak pályafutása már egészen fiatal koruktól keresztezte egymást. Mindketten Franciaország ugyanazon régiójából származnak: a normandiai Rouen és Évreux alig 50 kilométerre esik egymástól. Pierre Gasly és Esteban Ocon egyaránt 26 éves – ebből kifolyólag már egészen fiatal kortól együtt gokartoztak.

„Mekkora az esélye, hogy csapattársak legyünk, miután hatévesen együtt gokartoztunk a szülővárosunk melletti kis pályán?” – tette fel a kérdést az Autosportnak Gasly, majd felidézett egy történetet: „Hó borította a környéket, ezért senki sem jött el, csak mi ketten voltunk ott, hogy körözgessünk gyakorlásként, tanuljuk a pályát, bemelegedjünk. Akkoriban csak álom volt, hogy az F1-be jussunk, és tudtuk, az is szinte lehetetlen, hogy egyikünk eljusson odáig.”

A két francia kapcsolata később megromlott, ezért sokan kételkedtek benne, hogy az Alpine részéről bölcs ötlet párba tenni őket, de Gasly biztos benne, hogy érett emberként, csapattársként, azonos célért küzdve jó kapcsolatot fognak ápolni.

Hivatalos: két IndyCar-pilóta is McLarent vezethet F1-es versenyhétvégén

A McLaren közleményben tudatta, hogy Alex Palou és Pato O'Ward is F1-es szabadedzéshez jut még az idei szezonban. A wokingiaknál Palou a soron következő USA Nagydíjon veheti kezelésbe Daniel Ricciardo autóját, míg O'Ward a szezonzárón, Abu Dhabiban foglalhatja el Lando Norris helyét. Mindkét versenyző tesztelt már a McLaren F1-es csapatával, most pedig ők kapják meg az újonclehetőséget – mindketten elmondták, hogy a tavalyi autót többször is kipróbálhatták, de alig várják, hogy élesben is részt vegyenek egy F1-es versenyhétvégén.

mcl

Átalakíthatják és gyorsabbá válhat a szingapúri pálya nyomvonala 2023-ban?

A minap elindították az elővételi jegyvásárlást a jövő szeptemberben esedékes Formula-1-es Szingapúri Nagydíjra, az élesszeműek pedig kiszúrhatták, hogy a verseny honlapján egy némileg megváltozott vonalvezetést tüntettek fel a pályaképnél. A nyomvonal majdnem teljes egészében megegyezik az eddigivel, a 16-os és 19-es kanyarok közötti szekciót azonban kivennék, pontosabban kiegyenesítenék. Ha ez megvalósul, abban az esetben a pályán létrejönne egy hosszabb egyenes, amellyel nyilvánvalóan javulnának az előzési lehetőségek az ilyen szempontból igen nehéznek tekinthető utcai helyszínen.

A módosítást sem a szingapúri szervezők, sem az F1 nem kommunikálta még, egyelőre csak a helyi jegyárusító honlap grafikája enged következtetni a változtatásra. Mindenesetre érdekesség, ha tényleg így változna a nyomvonal, abban az esetben Nelson Piquet botrányos 2008-as szándékos balesetének kanyarja (a 17-es) is kikerülne a vonalvezetésből. Felül az eddigi, alul a szingapúri honlapon található átalakított változat:

szing-1

szing-2

Világranglistát indított a TCR, meglepő név az első helyen

Számos más sportágban régóta működik, de az autósportban nem volt még rá példa – a TCR szabályrendszer jogtulajdonosa, a WSC Group egy világranglistát hozott létre, amely a WTCR-től kezdve a helyi bajnokságokig a TCR-szériákban szereplő összes versenyzőt rangsorolja 2021. január 1. óta.

A listára 928 név került fel. A sorrend megállapításában az utolsó 20 versenyeredményt veszik számításba a bajnokság besorolásának (nemzetközi, nemzeti stb.) és a mezőny létszámának figyelembevételével, ha viszont valaki 30 hete nem versenyzett, a legrégebbi eredményeket elkezdik sorban kivenni a számításból. A rangsor minden héten, szerdán frissül.

A formula alapján az első helyen nem valamelyik WTCR-sztárt találjuk, hanem Franco Girolamit, a TCR Europe listavezetőjét. Ma Qing Hua a második, aki a WTCR-ből és ázsiai bajnokságból gyűjtött pontokat, a világkupa tavalyi bajnoka, Yann Ehrlacher pedig a harmadik. A WTCR jelenlegi éllovasa, Mikel Azcona hatodik, a magyar versenyzők közül pedig Michelisz Norbertet 17. pozícióban, Tassi Attilát a 109. helyen találjuk. A teljes lista itt böngészhető.

Bejelentették azt is, hogy TCR Világsorozat néven egy új értékelés indul, amely különböző bajnokságok kilenc versenyét foglalja magában négy kontinensen. Az értékelés első 15 helyezettje, valamint a világranglista 45 legjobb versenyzője pedig egy döntőben mérkőzhet meg egymással. 

Tíz pillanat, amikor Max Verstappen brillírozott

A Formula-1 szedett össze egy válogatást a kétszeres világbajnok F1-es karrierjéből - ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf2_26

Kis híján kengurut gázolt Espargaro a MotoGP edzésén – videó

A három év után visszatérő Phillip Island-i pálya élővilágáról elsősorban a sirályok juthatnak eszébe a motorsportrajongóknak – a 2015-ös futamon konkrétan le is fejelt egyet Andrea Iannone –, most azonban egy másik jellegzetes ausztrál állatfaj, a wallaby kenguruk egyik képviselője okozott majdnem problémát az első szabadedzésen. A törpe kenguru a felvételek tanúsága szerint épp csak át tudott szaladni az aszfaltcsíkon a vb-címért is harcban lévő apriliás Aleix Espargaro előtt:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

De la Rosa: Bemutattam magam, hogy harmadik lettem a Magyar Nagydíjon... aztán egy kisgyerek szólt, hogy nem igaz

Érdekes történetet osztott meg az Aston Martin sajtótájékoztatóján Pedro de la Rosa: a csapat nagykövetévé kinevezett spanyol expilótát a saját karrierjéről és a 2006-os Magyar Nagydíjon elért dobogójáról kérdezték. Mint mondta, egy jobb stratégiával akár nyerhetett is volna, végül második lett Jenson Button mögött az emlékezetes futamon, de már egyáltalán nem bánja, hogy így alakult az a verseny és bevallotta: igazából nem is számított neki, hogy hányadikként állhatott fel a dobogóra. Hogy mennyire nem?

„Az mindig nagyon jó, amikor azt látjuk, hogy a fiatal generációt érdekli az autósport, ebben az esetben a Formula-1. Spanyolországban ez most változik, a fiatalok visszataláltak az F1-hez, ezt látom, tapasztalom. Emlékszem, hogy az említett futam után sokan mondták, hogy ha nem hibázunk a stratégiával, akkor nyerhettünk volna, de engem ez nem érdekelt. Úgy voltam vele, hogy ott vagyok a dobogón, ilyen az élet, nem bánom, hogy nem nyertem, bár akkor persze úgy gondoltam, hogy lesz még lehetőségem. Nemrég voltam egy spanyol iskolában, ahol prezentációt tartottam a fiataloknak az F1-ről és a karrieremről, és úgy mutattam be magam, hogy harmadik lettem a Magyar Nagydíjon. Majd egy fiatal srác szólt, hogy bocsánat, de szerintem második lettél. Mondtam, hogy oh, tényleg...” – mesélte el a mulatságos történetet a Formula.hu jelenlétében.

dela

fotó: dppi

Mi történt a vietnámi pályával?

Egyre halványabbak a remények a Vietnámi Nagydíj jövőbeli megrendezését illetően, hiszen előbb a Covid, majd a hanoi polgármester, Nguyen Due Chung korrupciós botránya - és tízéves börtönbüntetése - miatt folyamatosan csúszott a 2020-ra, mintegy 600 millió dollárért megépített pálya felavatása.

A Racing News 365 járt utána, hogy mi a helyzet a vietnámi aszfaltcsíkkal, s mint megtudták, azóta 1500 darab kerítést, a verseny lebonyolításához szükséges elektronikus felszereléseket és a TecPro falak nagy részét is eladták már, így olybá tűnik, hogy az enyészeté lesz a tervezett Vietnámi Nagydíj helyszíne. Az ideiglenesen felhúzott lelátókat azóta már lebontották, a pályát körülvevő utakat pedig visszafoglalták a helyi lakosok.


Fotó: F1 Vietnam Grand Prix/Twitter