DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc Binottónak: „A tiszteletem sosem csorbult”

A monacói, aki a hírek szerint Vasseur érkezését támogatja, köszönetet mondott a közösen töltött négy évért Mattia Binottónak. Arról is beszélt, Abu Dhabiban a spekuláció megnehezítette a Ferrari dolgát.

A hét nagy bejelentését nem hagyta szó nélkül a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc sem: a monacói pilóta a 2019-es szezonban csatlakozott az istállóhoz, abban az évben, mikor Mattia Binotto átvette csapatfőnökként az irányítást. A monacói a közösségi médiában köszönt el felettesétől:

„Köszönök mindent, Mattia. Négy intenzív évet töltöttünk együtt, amely tele volt elégtétellel, de elkerülhetetlenül olyan pillanatokkal is, melyek próbára tettek minket. Nagyrabecsülésem és tiszteletem sosem csorbult az irányodba, mindig teljes odaadással dolgoztunk, hogy a közös célokat elérjük. Sok szerencsét mindenhez” – olvasható Leclerc posztjában.



A szép szavak ellenére Leclerc a hírek szerint kevésbé bánja a csapatfőnök távozását: az olasz sajtó információi szerint a monacói és tábora is a váltást pártolta, ők Frederic Vasseur kinevezését támogatnák, aki Leclerc csapatfőnöke volt a Saubernél, valamint korábban az ART-nél a Formula-3-ban.

A 2022-ben három nagydíjat nyert ferraris a szezonzáró hétvégéjén beszélt arról, hogy a Binotto körüli spekuláció megzavarta a csapatot – amely ennek ellenére ért el erős eredményt, és biztosította be a második pozíciót az egyéni és konstruktőri bajnokságban.

„A hétvégére érkezve nagyon-nagyon nehéz volt, mert sok külső nyomás nehezedett ránk, sok pletyka keringett a csapat körül” – idézi az F1i.com Leclerc még Abu Dhabiban elhangzott szavait. „Nehéz is volt kizárni ezeket a dolgokat és a munkára fókuszálni. De ez tökéletesen sikerült, amiért nagyon büszke vagyok a csapatra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: