DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hivatalos: törölték a 2023-as F1-es Kínai Nagydíjat

Az F1 hivatalosan is megerősítette a pletykákat: hiába került be (ismét) az előzetes versenynaptárba, 2023-ban sem fogják megrendezni a Kínai Nagydíjat. A pótlását viszont nem sietik el.

Ahogy az utóbbi napokban szárnyra kelt pletykák alapján arra számítani lehetett, a Formula-1 vezetősége megerősítette: 2023-ban sem tudják megrendezni a Kínai Nagydíjat. Az ország a koronavírus kitörése óta nem tud otthont adni F1-es futamnak, hiába kerül be folyamatosan a versenynaptárba. A 2023-as kalendárium megjelenésekor többen is kétkedve fogadták, hogy Sanghaj ismét ott van a tervezett versenyek között, és végül nekik lett igazuk: ezúttal is más helyszínt kell keresni Kína pótlására.

 

Nem kapkodnak az új helyszínnel az F1-nél

Ez viszont a hírek szerint nem történik meg egyhamar: több helyszín is élénken érdeklődik a lehetőség iránt, a sportág vezetése pedig mérlegeli mindezt, és igyekszik a lehető legjobb döntést meghozni. Természetesen minél előbb megszületik ez, annál jobb, de kapkodni nem fognak, nem kell azonnal pótolni a kieső kínai versenyt.



-00119005_276

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: