DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Michelisz Norbi F1-es emlékei: Senna, Schumacher, Häkkinen

Legutóbbi podcastadásunk vendége a WTCR regnáló bajnoka volt, akit saját sorozata mellett a Formula-1-gyel kapcsolatos első emlékeiről is faggattuk. A vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort) az alábbi videóban hallgathatjátok meg:

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

Újra Grade 1-es licenszt kapott a sanghaji pálya, cél a 2024-es F1-es visszatérés

A Shanghai International Circuit 2004 és 2019 között látta vendégül a Formula-1 mezőnyét, s így tett volna az elmúlt években is, ha nem jön közbe a koronavírus-járvány és az ahhoz kapcsolódó lezárások, amelyek miatt zsinórban négy szezonban is elmaradt a Kínai Nagydíj – idén emiatt keletkezett négyhetes szünet a melbourne-i és bakui futamok között. Az F1-es versenyrendezéshez szükséges Grade 1-es besorolást anno 2019 végéig bezárólag kapta meg a helyszín, ám a homologizáció megadásához szükséges vizsgálatokat az FIA emberei sokáig nem tudták elvégezni a beutazási tilalom miatt. Most azonban a pályát menedzselő Juss Sports arról számolt be, hogy elvégezték a karbantartási munkálatokat – ebbe beletartozott többek között a gumifalak és a lelátói ülések javítása is –, s így újra megkapta a legmagasabb FIA-licenszt a sanghaji pálya.

A kínai helyszínnek egyébként jelenleg 2025-ig érvényes szerződése van a Formula-1-gyel, s értelemszerűen feltett szándéka a szervezőknek, hogy 2024-ben újra bekerüljenek a versenynaptárba (és ezúttal ott is maradjanak) – már csak azért is, mert szeretnék méltóképpen megünnepelni az első F1-es Kínai GP húszéves évfordulóját.

f1-sanghaj

fotó: DPPI

Videó: Ezúttal Norris ütött el majdnem valakit a bokszutcában

A bakui futam után az a verseny végi jelenet adta a legtöbb beszédtémát, amikor az utolsó kör elején bokszba hajtó Esteban Ocon kis híján több embert is elgázolt. Az FIA gyorsan reagált a történtekre és módosítottak a bokszutcai tartózkodásra vonatkozó szabályokon. Ám Miamiban ismét lejátszódott egy necces jelenet: amikor Lando Norris az ötödik körben egy korai kerékcserére érkezett, a McLaren fedélzeti kamerájának tanúsága szerint majdnem elütött egy arra sétáló embert, aki vélhetően egy bokszutcai marsall volt. Norrisnak nem kellett kikerülő manőverbe kezdenie, de a felvételeken látszik, hogy nem sokon múlt a „találkozó”. Az FIA a PA hírügynökségnek reagálva elárulta: tudnak a lenti videón is látható incidensről, és vizsgálják a történteket a helyi szervezőkkel együtt.

Megpróbálta átcsábítani Newey-t a Mercedes?

Adrian Newey kétségkívül a Formula-1 történetének egyik legnagyobb tervezőzsenije, aki már másfél évtizede erősíti a Red Bullt, s mint nemrég kiderült, még további évekig az energiaitalosoknál is marad. Ám mint arról most az F1-Insider lap ír, nem sokkal előtte megpróbálhatta őt átcsábítani a nagy rivális Mercedes: a portál úgy tudja, hogy egy ma már Toto Wolff mellett dolgozó egykori Red Bull-os hívta fel Newey-t. Helmut Marko, a bikák tanácsadója csupán annyit reagált erre a lapnak: „Úgy fest, Wolff úr nem bízik a saját embereiben, hogy meg tudják oldani az autójuk problémáit.”

Mint arról már is többször írtunk, a Red Bull-szakembereket a Ferrari is megkörnyékezte az utóbbi időben, s ezt a hírek szerint össze is kapcsolnák Laurent Mekies AlphaTaurihoz való átigazolásával. Marko ugyanakkor azt is cáfolta, hogy Pierre Wache technikai igazgató elhagyná az istállót: „Nem akar csapatot váltani, és nem is mennénk bele” – fogalmazott.

f1-newey-redbull

fotó: Red Bull Content Pool

Marquez meggyógyult, visszatér Le Mans-ban

Egy nappal azt követően, hogy a MotoGP Fellebbviteli Bírósága bejelentette, hogy helyt ad a Repsol Honda fellebbezésének és törölték a büntetésének utólagos módosítását (ami ezáltal letöltöttnek minősül), a HRC is közölte, hogy Marc Marquez végre visszatér és rajthoz áll a hétvégi Francia Nagydíjon (amely egyébként a gyorsaságimotoros-vb történetének 1000. nagydíjhétvégéje lesz). Mint írják, az általa okozott portimaói balesetben megsérült kézközépcsontjának gyógyulását elégségesnek ítélte meg három különböző orvosi stáb is, ezért döntöttek úgy, hogy Le Mans-ban már elindul a nyolcszoros világbajnok, aki így összesen három versenyt (Termas, Austin, Jerez) hagyott ki a sérülése miatt.

Marquez visszatérése ellenére így is lesz bőven hiányzó Franciaországban: a Ducatinál Enea Bastianini, az RNF Apriliánál Miguel Oliveira, a Gas Gas Tech3-nél pedig a vélhetően egészen nyár végéig lábadozó Pol Espargaro nem tud indulni – sorban Danilo Petrucci, Lorenzo Savadori, illetve Jonas Folger fogja helyettesíteni őket.

motogp-marquez-honda

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ezzel a szabállyal lehetne izgalmasabbá tenni a futamokat?

A Miami Nagydíj tipikus egykiállásos verseny volt, a mezőny többsége egyetlen alkalommal cserélt kereket, a változatosságot az jelentette, hogy valaki kemény vagy közepes keveréket használt először. A szabályok alapján a hétvégén rendelkezésre álló három keverék közül kettőt kötelező használni a nagydíjon, ez garantálja a minimum egy bokszkiállást. A szakértőként ténykedő ex-F1-es, Karun Chandhok ezt az előírást módosítaná: legyen kötelező a kemény, közepes és lágy keveréket is felhelyezni a vasárnapi nagydíj távján.

„Éppen tegnap posztoltam arról, amit már 2016 óta mondogatok. Szabályban kellene előírni, hogy mind a három keveréket használni kell a futamon. Ez kétkiállásos versenyt eredményezne” – adta elő a Sky Sports podcastjében Chandhok, akinek feltevése, hogy a több kerékcsere automatikusan jobb versenyt eredményez.

„Rögtön kaptam pár választ bokszutcai mérnököktől, hogy ez Miamiban nem működne, mert nem volt elég jó hozzá a lágy gumi. De akkor mi van? Öt-hat körig bírta volna, hat-nyolc körön át kellene használni, így összekuszálta volna a bokszkiállásokat. Most sem értem, miért nem vezették be. Hiszen bármikor felvetem valakinek az F1-nél vagy FIA-nál, mindig azt mondják, érdekes ötlet, meg kellene vizsgálni” – mondta az indiai. Hozzátette még, a Formula-1 jelenleg sprintekkel és időmérőkkel kísérletezget, a futam izgalmainak fokozása is megérne egy próbát.

Leclerc balesetei, Verstappen dupla előzése – a legjobb onboard videók Miamiból

Megérkezett a szokásos fedélzeti kamerás válogatás, benne a címben említetteken kívül többek között Yuki Tsunoda első körével, Oscar Piastri és Lewis Hamilton csatájával, valamint a Red Bullok győzelemről döntő verseny végi összecsapásával – ezek körül ráadásul néhányat 360 fokos kamerából csodálhatunk meg! A videó ide vagy a képre kattintva nézhető:

leclerc-crash

Espargaro: A 2024-es lehet az utolsó szezonom a MotoGP-ben

Aleix Espargaro tavaly nem kis meglepetésre sokáig a vb-címért is harcban volt, végül be kellett érnie az összetettbeli negyedik hellyel. Az Aprilia két évre hosszabbított is vezérmotorosával, az idei évad azonban egyelőre nem alakul a legjobban a spanyolnak: eddig a jerezi pole-ja és ötödik helye a legkiemelkedőbb eredménye a tabellán 13. helyen álló versenyzőnek. A 33 éves motoros már tavaly is jelezte, hogy elképzelhető, hogy az utolsó kontraktusát írta alá a MotoGP-ben, s most is hasonlóan fogalmazott, amikor a The Race erről kérdezte:

„Ez egy nagyon jó kérdés. Nem hiszem, hogy megvan bennem az erő, hogy még sok évig motorozzak. Szerencsés vagyok: az idei év végén és a következő elején mindenki aggódni kezd majd a jövője miatt. És én? Egyáltalán nem. Ha a következő szezont úgy kezdem, hogy a címért harcolok, az Aprilia pedig egy egyéves szerződést akar ajánlani, azt elfogadom. Ha nem vagyok gyors és haza kell mennem, akkor haza fogok menni. Rengeteg bizniszem van otthon, nagyon élveztem a karrierem utolsó két-három évét, úgyhogy egyáltalán nincs stressz. Úgy érzem, a 2024-es lesz az utolsó szezonom. De ha úgy kezdem az évet, hogy ott vagyok az élen és ajánlanak egy szerződést, eldöntjük a családommal” – fogalmazott Espargaro. Az apriliás hozzátette: a MotoGP-nek nem fordítana teljesen hátat, szívesen elszegődne gyári tesztversenyzőnek, mert élvezi, hogy új dolgokat próbálhat ki egy gyártó számára, amelyre a jelenlegi sprintformátum révén a nagydíjhétvégéken már kevesebb a lehetőség.

motogp-aleix-espargaro-aprilia

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Breen polgármesterre” emlékezik egy svéd falu

A svédországi Brattby falu lakossága február elején szájtátva csodálta a Svéd Ralin karrierje utolsó nagy sikerét elérő Craig Breen száguldását, aki navigátorával, James Fultonnal az oldalán mindkét brattbyi gyorsaságit megnyerte, sőt a második végén a vezetést is átvette a későbbi győztes Ott Tanaktól. Két hónappal később a ralis társadalom gyászba borult Breen halála miatt, Brattby egyik lakója pedig úgy döntött, hogy különleges módon emlékezik meg az elesett pilótáról: a település névtábláján a polgármestert, Craig Breen gyászoló megemlékezést helyezett el.

pf-brattby-breen

A nem sokkal a Svéd Rali előtt elhunyt szervező, Roland Astrom unokaöccse, Joakim készítette a fenti fotót, s a DirtFish nevű oldalnak el is mondta, miért különleges számára ez a megemlékezés: „Az idei Svéd Ralin lettem Craig nagy rajongója, a szemében látszó öröm őszintén megérintett, különösen a nagybátyámat gyászolva. Roland imádott raliversenyeket szervezni, hogy ezzel örömet szerezzen másoknak, s Craig mosolya a brattbyi szakasz után megmutatta, hogy sikeres volt.”

„Minden nap átmegyek Brattbyn, és bár nem én tettem fel a táblát, amikor megláttam, le kellett fényképeznem. Mivel Craig egy ennyire nehéz időben szerzett nekem örömet, még nehezebb volt hallani, hogy elhunyt. De abban azért némi vigaszt találhatunk, hogy mindketten, Roland és Craig is úgy halt meg, hogy azt csinálták, amit a legjobban szerettek.”

Hat magyar ralikrosszos is folytatja az Eb-szezont

Június 3-4-én elkezdődik a Ralikrossz-világbajnokság 2023-as idénye Portugáliában, egyben folytatódik a Nyirádon már elindult RX1 és RX3 Európa-bajnokság – a hazai pályán rajthoz álló magyarok közül sokan folytatják a szezont külföldön.

Az RX1 kategóriában hat magyar állt rajthoz Nyirádon, jó hír, hogy közülük négyen is elutaznak Montalegrébe: a 16 fős kategória résztvevői között szerepel Benyó Máté, aki kiváló döntős ötödik hellyel mutatkozott be az Európa-bajnokságon, Kárai Tamás és Mózer Attila – két rutinos Eb-szereplő –, továbbá Koncseg Zoltán.

Ezúttal az RX3 lesz a népesebb kategória, amely 19 főre hízik, szokás szerint számos portugál vendégszereplővel. A Magyarországon rajthoz állt négy magyar közül ketten folytatják az Eb-szezont, a hazai pályán kiváló dobogós eredményt szerzett Körmöczi Balázs, valamint Szíjj Zsolt.

Portugáliában kezdődik el a világbajnokság szezonja. A létszám 10 főre nőtt, lényegében a 2022-es szereplők térnek vissza, az élen a címvédő és ötszörös bajnok Johan Kristofferssonnal, plusz a Special ONE Racing, melynek két Lancia Delta Evo-e-jét a sorozatban utoljára 2018-ban szerepelt Sebastien Loeb, valamint Guerlain Chicherit vezeti. A Münnich Motorsport SEAT-jának pilótája még nem ismert. A nevezési listák itt találhatók meg.

Ralf Schumachert bántalmazták Miamiben

Mostanában meglehetősen gyakran bukkan fel a hírekben Ralf Schumacher, bár ezt a legutóbbi esetet valószínűleg szívesen elkerülte volna ő is, és az érintettek is: a verseny leintését követően őt, valamint a Sky riporterét, Peter Hardenackét félrelökték, méghozzá az egykori pilóta elmondása szerint indokolatlanul brutálisan – erre Schumacher a kamerák előtt leidiótázta őket, amiről hangsúlyozta, hogy mostanra sem változott a véleménye.

A német exversenyző ezt írta a történtekről: „A biztonsági ember olyan brutálisan lökött félre, hogy az nagyon fájt. Ezeket a karcolásokat persze el lehet felejteni, de ez egyszerűen nem így működik. Bocsánatkérést várok, és ami még fontosabb, azt, hogy ilyen ne történjen többet. Az amerikai személyzet aránytalanul kezeli a dolgokat, nem ismerik a környezetet, nem tudják, hogyan működik az interakció az F1-ben.”

pf-ralf

Óriásvárosokba vinnék a Formula–E-t

Nem csupán az idén már három amerikai futamot rendező F1, hanem a Formula–E is terjeszkedik az Egyesült Államokban: a The Race értesülései szerint már a következő, 2023–24-es szezonban ePrix-t rendezhetnek Los Angelesben, méghozzá a tervek szerint a város egyik stadionjának környékén – sőt a pálya akár be is mehet a stadionba, ahogy azt korábban Szöulban láthattuk.

És nem Los Angeles az egyetlen nagyváros, mely a Formula–E iránt érdeklődik: Monacóban tokiói illetékesek egyeztettek a japán főváros tengerparti részére tervezett futamról, és Chicago részéről is felmerült a versenyrendezés, méghozzá közös hétvégén az illinois-i város NASCAR-fordulójával, de úgy tűnik, nem sikerült dűlőre jutniuk a feleknek egymással.

tokyo-waterfront

Így szólt az F1-esek rádiója Miamiban

Megérkezett a szokásos gyűjtés az elmúlt hétvége legjobb rádiózásaival. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Hat-hét versenyen tartanak még idén pilótabemutatást

Az érintettek, a versenyzők tetszését nem nyerte el a Miami Nagydíj újdonsága: a rajtot megelőző procedúra részeként az F1-eseket egyesével hívták ki a pályára nagy felhajtás mellett, zenekari kísérettel, cheerleaderekkel, szpíkerként egy amerikai rapperrel. Zavaró, szükségtelen, nem tetszik – ez volt a versenyzők többségének véleménye, egyedül Lewis Hamilton nyilatkozott támogatólag.

A Miamiban tartott pilótabemutatás nem egyszeri alkalom volt – a Formula-1 vezetésének terve a The Race szerint az, hogy összesen hat-hét 2023-as nagydíjon tartson ehhez hasonló eseményt. A bemutatás tehát nem kizárólag az amerikai közönség kiváltsága, de nem is lesz a menetrend állandó része.

A szaklap szerint az F1-es vezetés szándéka, hogy a pályán és tévé előtt levő nézők jobban megismerjék a verseny szerepelőit. A sportág irányítása meg akarja újítani a versenyek előtti programot, amely már évtizedek óta állandó, középpontban a nemzeti himnuszszal – néhány kivételtől eltekintve, mint a 2017-es USA Nagydíj hasonló pilótabemutatása, vagy 2020-ban a térdelős demonstráció.

Messi elhappolta a rangos díjat Verstappen elől

Elhappolta Max Verstappen elől az év férfi sportolójának járó díjat Lionel Messi, aki tavaly megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot Argentínával. Max Verstappent azután nevezték a sportolók Oscar-díjaként is emlegetett elismerésre, hogy a 2022-es szezonban rekordot jelentő 15 futamgyőzelmet és 454 pontot szerezve gyűjtötte be második világbajnoki címét. A legjobb csapatnak járó elismerésre a Red Bullt is nevezték, ám végül itt is a Lionel Messit a soraiban tudó argentin válogatott kapta meg a Laureus-díjat. Korábban már bezsebelte a díjat az F1-esek közül Michael Schumacher, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is.

Egy területen még mindig kimagaslóan teljesít a Ferrari

Mostanában nincs túl sok ok az örömre Maranellóban, ám a bokszkiállások miatt abszolút nem panaszkodhatnak. Bár 2022-ben ez a terület is a gyengeségeik közé volt sorolható, az idei évre ebben jelentősen sikerült javulniuk. A kerékcseréket ugyanis pokoli gyorsan végzik a Ferrari szerelői, nem meglepő tehát, hogy Miamiban is a lista elejére kerültek. A DHL Fastest Pit Stop Award névre hallgató versenyben idén eddig háromszor tudtak diadalmaskodni, legutóbb éppen Carlos Sainz kiállása miatt, amit 2.21 másodperc alatt abszolváltak. Ezt valamelyest a Red Bull szerelői tudták megközelíteni Sergio Perez kerékcseréjével, amit 2.27 másodperc alatt végeztek el. A Sainz kiállásáról készült videó ide kattintva érhető el.

NASCAR: Ezért esett egymásnak Ross Chastain és Noah Gragson

A Cup Series Kansasben rendezett futamának leintése után látható jelenetek hatalmas port kavartak a sajtóban. A felvételeken jól látszik, ahogy a Legacy Motor Club 42-es autójának pilótája határozottan odalép Ross Chastain felé, akit dühösen kérdőre vont. Mint kiderült, elege lett a Trackhouse Racing versenyzőjének agresszív manővereiből, miután egyik csatájuk közben érintőre vette a falat, szóváltásuk közepette pedig megragadta riválisát. Chastain még ezelőtt jelezte Gragsonnak, hogy hagyja békén, ám ahogy kezdtek eldurvulni a dolgok, végül megütötte versenytársát. Az esetről a média munkatársai természetesen az érintetteket is kifaggatták.

„Talladegában is elintézett minket. Márkatársak vagyunk a Chevrolet-nál, de nem akart együtt dolgozni velünk, helyette a falnak nyomott” – idézte Gragsont a RACER. „Senki más nem volt elég tökös szembeszállni vele, márpedig, ha nem kapod el és nem teszel valamit, akkor csak ugyanezt fogja folytatni. Én már túl vagyok ezen, már a második alkalomról volt szó. Tisztelem Justin Marksot és a Trackhouse csapat többi tagját, éppen ezért nem fogom őt a versenypályán tönkretenni, de készen állunk arra, hogy megküzdjünk vele. Még csak rendes ütést sem kaptam, mert a biztonsági őrök közénk álltak, de senki sem száll szembe a fickóval. Egyszerűen csak folytatja, amiből már elegem van” – tette hozzá.

Az incidensről persze Chastinnek is megvolt a maga véleménye, ugyanakkor az 1-es autó versenyzője sokkal nyugodtabban nyilatkozott, mint Gragson. „Noah és én nagyon hasonlóan viselkedünk a versenypályán. A közös felkészülések miatt minden apró dolgot tudunk a másikról. A 4-es kanyarban határozottan kifelé tereltem és megszorongattam, de később ő volt az, aki eltalált, majd idejött és megragadott engem. Egyszer egy nagyon nagy ember azt mondta nekem, hogy itt a Trackhouse-ban nincs helye a lökdösődésnek” – mondta el Chastain, aki később egy másik sajtóorgánumnak elárulta, Gragson már Talladega után a repülőn is hasonló módon közelítette meg őt.

Az FIA júliusban adhat választ az Andrettinek

Továbbra sem tett le az F1-es szerepvállalásról az Andretti Global. A cég részéről ahol csak lehet,  igyekeznek azt kommunikálni, hogy továbbra is komolyan gondolják a sportágba való belépést, ezért pedig mindent megtesznek, amit szükséges. A General Motors révén egy komoly támogatót kaptak ehhez, ráadásul a gyártó részéről pár napja megerősítették, hogy fontolóra vették a saját erőforrások fejlesztését. Ennek ellenére egyelőre nem tűnnek túl jónak az esélyeik, Michael Andretti azonban a Sky Sportsnak elárulta Miamiban, hogy hamarosan minden szükséges dokumentumot benyújtanak az FIA felé, amelytől nyáron várnak választ.

„Továbbra is az F1 a célunk, ezért is dolgozunk rajta. Van egy folyamat, amelynek a közepén vagyunk az FIA-val. Ezen a héten benyújtjuk a papírmunkát, aztán remélhetőleg július közepén választ kapunk. Jó úton haladunk, éppen most építjük fel a csapatot” – mondta el az 1978-as F1-es világbajnok, Mario Andretti fia.

A nyaka is hátráltatta Leclerc-t a balesetei után

Charles Leclerc két nap alatt kétszer csapta falnak és törte meg a Ferrarit az F1-es Miami Nagydíj edzésein és időmérőjén. Mint azt még a futam előtt a GPFans portálnak nyilatkozva elárulta, a két ütközés fizikailag ki is hatott rá: „Nem vagyok a legjobb fizikai formámban ma. A nyakam teljesen beállt, de mindent megteszek, hogy jó versenyt fussak” – fogalmazott a monacói.

A futamon aztán a hetedik helyről indulva ugyanabban a pozícióban is végzett, köszönhetően az SF-23-as szokás szerint gyenge versenytempójának, amely után következetlen autóviselkedésről beszélt Leclerc és csapattársa, Carlos Sainz is.

f1-leclerc-ferrari-miami-3

Már a nyitókörben elszúrta első hazai versenyét Sargeant

Három Egyesült Államokban tartott nagydíj is lesz az évben, de a Williams újonca számára a Miami Nagydíj az abszolút hazai pálya, hiszen Logan Sargeant floridai születésű. Az amerikai 20. rajtkockából elkezdett versenye már az első körben megpecsételődött: a 14-15-ös kanyarkombinációban hátulról Lance Strollnak rohant. Sargeant első szárnya megsérült, de csak a második kör végén állt ki lecserélni – innentől végig az utolsó helyen haladt.

„Olyan helyre tettem be az autót a második szektorban, ahova nem kellett volna. Megsérült az első szárnyam és ezzel tönkrement a versenyen” – nyilatkozta a médiának Miamiban Sargeant. „Fájdalmas első hazai verseny volt, utálom, hogy így végződött, de összességében azért élveztem a hétvégét.”

Az amerikai végül a mezőny végén ért célba, mivel Miamiban nem volt kieső, a 20. helyen. Egy pozitívumot talált vasárnapjában: „54 kör a kemény keveréken a végéig nem volt rossz. A rajtnál kicsit konzervatív egyensúlyt választottunk, ezzel kellett boldogulnom végig az etapban. De szívás, hogy egy hiba az első körben tönkretette az esélyeinket. Nagyon sajnálom a csapatot, de elviselem a kellemetlenségeket.”

Fotó: Williams

Leclerc tör-zúz, nem tudja, hol a határ – kritika az ex-F1-estől

Kétszer is összetörte a Ferrarit a Miami Nagydíjon Charles Leclerc, a 6-os kanyarban történt Q3-as baleset miatt csak a kilencedik rajthelyről indult – innen kezdve zárta a versenyt hetedik pozícióban. Bár a monacói csapattársához, Carlos Sainzhoz hasonlóan az SF-23 kiszámíthatlan viselkedését emlegette, Martin Brundle nem ment el szó nélkül amellett, hogy Leclerc túl sűrűn hajlamos vezetői hibákat elkövetni.

„Rettentően sok Ferrari-alkatrészt zúz le, lehetőségeket pocsékol el. Minden porcikájában van olyan gyors, mint a többiek, ha nem a leggyorsabb versenyző nyers tempó tekintetében. De úgy tűnik, nem tudja, hol van a határ” – fejtegette a Sky Sportsnak Brundle. „Emlékszem, amikor a Saubernél ment, azt mondtam, alig várom, hogy ez a gyerek a Ferrarinál vezessen. De be kell fejeznie, hogy ennyit hibázik. Pár éve tart már ez a dolog, állandóan a határ határán megy, és ez rendszeresen kifog rajta. Egy nagyon kicsit vissza kell vennie.”

Fotó: Ferrari