DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Ha lemaradtál minden idők egyik legőrültebb FE-futamáról, itt pótolhatod a lényeget

Elmaradt a bajnokavatás szombaton New Yorkban, köszönhetően egy egészen kaotikus és fordulatokban bővelkedő futamnak – mutatjuk az összefoglalót:

 

Az egyik legnagyobb fesztivál az egykori legfiatalabb F1-es új álma

Jaime Alguersuari személyéről talán néhány emléke még van azoknak, akik több mint tíz éve követik az F1-et. A spanyol nem alkotott sok maradandót a sportágban, leszámítva, hogy 2009-ben (éppen a Magyar Nagydíjon) 19 évesen és 125 naposan a Formula-1 akkori legfiatalabb versenyzőjévé vált – rekordját Max Verstappen vett el. Amilyen korán kezdte, olyan hamar be is fejezte: két és fél szezon után kikerült az F1-ből, 25 évesen pedig visszavonult a motorsporttól.

A most 33 éves spanyol azóta DJ és producer lett, ebben a minőségben adott interjút a Daily Star lapnak. Squire – ezen a művésznéven zenél – második pályafutásának eddigi csúcsa első albuma, amelyet a Covid alatt írt meg, valamint közös fellépése Carl Coxszal Ibizán. Bakancslistáján szerepel a legnagyobb brit zenei fesztivál, Glastonbury, valamint az, hogy távoli helyeken, Ausztráliában és Japánban lépjen fel.

„Benne voltam a versenyzés hollywoodi világában, és azt reméltem, hogy egy napon világbajnok leszek, de ez nem következett be” – mondta a Toro Rosso egykori versenyzője, aki a Formula-E-ben eltöltött gyenge szezon után jött rá, mással kell foglalkoznia. „Arra jutottam, hogy ha választanom kell a zene és a versenyzés között, akkor inkább most válasszam a zenét, mint hogy szerelem és szenvedély nélkül folytassam a versenyzést, aztán 45 éves koromban már túl késő legyen zenélni.”

Ecclestone szerint nem Domenicali a legalkalmasabb ember az F1 élére

Ismételten érdekes megjegyzést tett Bernie Ecclestone. A Formula-1 korábbi vezetője nemrégiben a Telegraphnak adott interjút, melyben elárulta, kit választott volna utódjának, amennyiben erre lehetősége lett volna. Mint az ismert, amikor a sportág tulajdonosváltása lezajlott, a Liberty Media elég hamar megköszönte a munkát a most 92 esztendős üzletembernek, aki bevallotta, hogy Stefano Domenicalit nem igazán gondolta alkalmasnak a vezérigazgatói pozícióra.

„Stefano soha nem állt közelebb a dolgokhoz azon túl, hogy egykor a Ferrarinál dolgozott. Ezen kívül nem tudta, mi történik a színfalak mögött. Nekem például sosem segített senki, de én sem akartam tanár lenni, ez sosem állt szándékomban” – mondta el őszintén Ecclestone, aki ezek után arról beszélt, véleménye szerint Christian Horner lenne a legmegfelelőbb ember a Formula-1 vezetőjének. „Ha ma valakit ki kellene választanom, azt mondanám, hogy ő lenne a legjobb. Nagyon odafigyel és képes különbséget tenni aközött, mi számít szemétnek és mi nem” – tette hozzá.

Alonso a legidősebb dobogósok között

A 2023-as szezonnyitón erőt fitogtatott az Aston Martin, és Fernando Alonsóval a harmadik helyen értek célba. A spanyolnak ez volt a 99. dobogós helyezése F1-es pályája során, s a kétszeres világbajnok azzal, hogy 41 évesen 7 hónaposan és 5 naposan pezsgőzhetett, felkerült a Formula-1 legidősebb dobogósainak top 20-as listájára. Mivel az Aston jónak tűnik, Alonsónak pedig még jövőre is élő szerződése lesz, jó eséllyel meg fogja előzni Michael Schumachert is, ám a lista élén lévő 53 éves és 22 napos Luigi Fagiolit aligha, bár ki tudja...

Az F1 legidősebb dobogósai:

1

Luigi Fagioli

53 éves, 0 hónapos, 22 napos

2

Louis Chiron

50 éves, 9 hónapos, 18 napos

3

Felice Bonetto

49 éves, 11 hónapos, 29 napos

4

Piero Taruffi

48 éves, 10 hónapos, 30 napos

5

Giuseppe "Nino" Farina

48 éves, 7 hónapos, 6 napos

6

Juan Manuel Fangio

46 éves, 2 hónapos, 15 napos

7

Karl Kling

44 éves, 10 hónapos, 0 napos

8

Louis Rosier

44 éves, 7 hónapos, 13 napos

9

Luigi Villoresi

44 éves, 3 hónapos, 28 napos

10

Jack Brabham

44 éves, 3 hónapos, 16 napos

11

Mauri Rose

44 éves, 0 hónapos, 4 napos

12

Michael Schumacher

43 éves, 5 hónapos, 21 napos

13

Sam Hanks

42 éves, 10 hónapos, 17 napos

14

Jacques Laffite

42 éves, 7 hónapos, 1 napos

15

Mario Andretti

42 éves, 6 hónapos, 15 napos

16

Bill Holland

42 éves, 5 hónapos, 12 napos

17

Maurice Trintignant

42 éves, 3 hónapos, 8 napos

18

John Love

42 éves, 0 hónapos, 26 napos

19

Fernando Alonso

41 éves, 7 hónapos, 5 napos

20

Carlos Menditeguy

41 éves, 5 hónapos, 3 napos

 

 

MiniDrivers: Kesztyű és kormány! Ja nem, csak kormány!

Megérkezett a szezon első versenyének összefoglalója, melyben még Kimi Raikkönen is feltűnik - természetesen csak a kanapéról, egy sörrel a kezében nézve a futamot -, amikor Oscar Piastri autójában kormányt cserélt a McLaren. De persze Ocon is megkapta a végén a magáét a büntetései miatt.

 

Százmilliárd forinttal lett értékesebb egy nap alatt az Aston Martin Alonso révén

A Bahreini Nagydíjon elért dobogós helyezés után – amely az Aston Martin történetének második F1-es dobogója Sebastian Vettel 2021-es azerbajdzsáni második helyezése után – szárnyalni kezdtek a márka részvényei. Joe Pompliano sport- és üzleti újságíró mutatott rá, a Lawrence Stroll vezette vállalat részvényeinek ára 24 óra alatt 15 %-ot emelkedett. Ez azt jelenti, hogy cég tőzsdei kapitalizációja, azaz forgalomban levő részvényeinek teljes piaci értéke 300 millió dollárral, 100 milliárd forinttal nőtt meg: Fernando Alonso érkezése tehát pénzügyileg is jó befektetés volt.

 

Az újságírónak szintén ma volt egy másik érdekes posztja is – egy fotó arról, hogyan áll jelenleg a Las Vegas-i kaszinók között épülő bokszutcaépület, a november 15-17-i nagydíj főhadiszállása:

„Wolff rúgott egy nagyot a Mercedes-mérnökök micsodájába”

A Bahreini Nagydíjon nyilvánvalóvá vált, hogy a Mercedes voksa a szűk oldaldobozos koncepció továbbfejlesztésére nem volt feltétlenül jó választás – az a negatív hangvétel azonban, amelyet Toto Wolff ütött meg a kérdéskörben, rögtön az év első nagydíjhétvégéjén igencsak szokatlan az F1-ben. A csapatfőnök gyakorlatilag beismerte, zsákutca az autótervezési filozófia, ezzel az alappal nem lesz hosszú távon versenyképes az autó.

Az egykori F1-es David Coulthard úgy véli, erősek voltak Wolff szavai – melyekkel szerinte elsősorban a Mercedes mérnöki stábjának üzenhetett: ideje összekapni magukat.

„Véleményem szerint brutálisan fogalmazott. Ez az autó még csak hat napot élt, közte három nap tesztet. Nem tudom, honnan vette, amit mond. Az tény, hogy az oldaldobozokkal egy teljességgel különböző stratégiát választottak, most viszont meg kellene próbálniuk a többieket követni. Ez olyan volt, mint egy nagy rúgás a tervezőcsapat micsodájába” – mondta a 13-szoros futamgyőztes a Channel 4 adásában. Azt maga Wolff szögezte le, nem fog senkit sem kirúgni a teljesítmény miatt: de Coulthard alapján megszólalása felér egy markáns sürgetéssel a mérnökök irányába.

Fotó: ATP

Leclerc drámája, Alonso „viszlátja” – így szólt a rádió Bahreinben

2023-ra is átmentette azt a hagyományát az F1, hogy válogatást készítenek a mögöttünk hagyott nagydíjhétvége legjobb rádiózásaiból, így hallgatjuk például Leclerc elkeseredését a motorhibája után, Alonso dicséretét az Aston Martin autójáról, valamint Verstappen győzelem utáni örömét is. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-radio-bahrein-video

Távozik Hamilton csapatából Loeb, jamaicai versenyző váltja

Az X44 csapata nyerte az Extreme-E-t 2022-ben, Sebastien Loeb és Cristina Gutierrez párosával. Az újabb versenysorozatot meghódító ralilegenda azonban a bajnoki címet már nem fogja megvédeni. Az X44 bejelentése értelmében – amelyet nem sietettek el, hiszen hétvégén kezdődik az új évad Szaúd-Arábiában – Fraser McConnell lesz az egység férfi pilótája, egy jamaicai ralikrosszos, aki jelenleg az elektromos Nitro RX-ben szerepel. McConnell egyszer már indult az Extreme-E-ben, tavaly Uruguayban Jenson Button csapatában, Kevin Hansen helyén.

Egy másik változás, hogy a technikai hátteret a Prodrive helyett ezentúl a Rodin Carlin biztosítja – ez összefügghet a cserével is, hiszen Loeb a Prodrive versenyzőjeként folytatja a Tereprali-világbajnokságon 2023-ban.

Lewis Hamilton csapata egyúttal bejelentette, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a sokszínűségre és befogadásra. Ennek jegyében két női csapatvezetőt neveztek ki, Stephanie Carlint és helyettesét, Stephanie Traverst – a Petronas F1-es mérnökét –, a csapat állományában több színesbőrű szakember szerepel, és McConnell is fiatal tehetségként aposztrofálva csatlakozik hozzájuk, az autósportban szokatlannak számító Jamaicát képviselve.

Két szponzor, két dizájn: bemutatkoztak az LCR Hondák

Ahogy az előző években már megszokhattuk, kétféle festést mutatott be az eltérő névadó támogató okán az LCR Honda. Az egyik motort ugyanis a Castrol támogatja – ezen láthatjuk majd az Alex Marquez helyét átvevő exsuzukis Alex Rinst –, míg a másikat az Idemitsu – ennek nyergében továbbra is Takaaki Nakagami ül majd. A színvilágok nagyjából megegyeznek a 2022-ben látottakkal – galéria további fotókkal IDE vagy a képekre kattintva nyílik:

lcr-rins-2

Már csak két bemutató maradt hátra egyébként a MotoGP-ben: március 10-én az Aprilia gyári csapata, 16-án pedig az új szatellit alakulatuk, az RNF Racing rántja le a leplet a dizájnjukról (a kettő között pedig a portimaói tesztre is sor kerül).

lcr-nakagami-4

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Szkander Russell-lel, pisilés az autóban, nyolcadik cím – hazugságvizsgálóra kötötték Hamiltont

Rendhagyó „interjút” készített Lewis Hamiltonnal a Sky Sports F1 a hétvégi Bahreini Nagydíjat megelőzően: hazugságvizsgálóra kötötték a Mercedes pilótáját. A brit az esetek többségében őszinte volt a válaszait illetően, csak néhány esetben kellett korrigálnia magát a hazugságvizsgáló hatására: így például akkor, amikor azt állította először, hogy nem szereti, ha figyelnek rá.

Viszont az is kiderült, hogy sosem hazudott Toto Wolffnak, akit legyőzne szkanderben, s bár ezt állította George Russellről is, ennél az állításánál jelzett a hazugságvizsgáló. Ahogy annál is, amikor megpróbálta letagadni, hogy egyszer előfordul vele, hogy az F1-es autójába pisilt. Azt is megtudhattuk, hogy Valtteri Bottast tartja a legjobb csapattársának, valamint azt is kijelentette, hogy addig marad a Formula-1-ben, amíg meg nem szerzi a nyolcadik vb-címet.

Legalább a bokszban legyőzte a Ferrari a Red Bullt Bahreinben – videó

Nem sok oka volt az örömre a Ferrarinak az F1-es évadnyitó után: úgy fest, hogy sem tempóban, sem megbízhatóságban nem javultak 2022 végéhez képest, hiszen Charles Leclerc alatt megállt az autó, Carlos Sainz pedig még az astonos Fernando Alonsóval szemben is alulmaradt a dobogóért folytatott versenyben. Viszont legalább annak örülhet a Scuderia – bár ez sovány vigasz –, hogy legalább ők teljesítették a leggyorsabb kerékcserét a Bahreini Nagydíjon: 2,22 másodperc alatt végeztek Leclerc kiállásával. Ezzel három századdal múlták felül a Red Bullt, amely tavaly és az azt megelőző években is a legerősebbnek tűnt ezen a téren.

Verstappen elképesztő formában: 12 verseny, 10 győzelem

Az előző két szezon világbajnoka, Max Verstappen idén is megtette az első lépést a címvédés felé, ráadásul ez egy akkora lépés volt, amivel alaposan feladta a leckét a riválisok számára. A holland a végletekig kiélezett 2021-es győzelmét követően 2022-ben magabiztos teljesítménnyel nyerte meg második vb-címét, s miután idén is egy győzelemmel kezdett, immáron 10 sikernél tart az elmúlt 12 futamon.

2022:

Francia Nagydíj - 1. hely
Magyar Nagydíj - 1.
Belga Nagydíj - 1.
Holland Nagydíj - 1.
Olasz Nagydíj - 1.
Szingapúri Nagydíj - 7.
Japán Nagydíj - 1.
USA Nagydíj - 1.
Mexikói Nagydíj - 1.
Sao Pauló-i Nagydíj - 6.
Abu Dhabi Nagydíj - 1.

2023:

Bahreini Nagydíj - 1.

Stroll nem tudhatta, hogy működnek az abroncsai

Az Aston Martin ezen a néven története legjobb eredményét érte el Bahreinben Fernando Alonso 3. és Lance Stroll 6. helyének köszönhetően, de a jogelődöket tekintve is nagyon ritkán szerepelt ennél jobban a korábban többek között Jordanként és Force Indiaként is versenyző silverstone-i alakulat. Természetesen a rivaldafény legnagyobb része a 99. F1-es dobogóját szerző Alonsóra esett, de Mike Krack csapatfőnök arra is rámutatott, micsoda hőstett volt a sérülése miatt a tesztet kihagyó, fájdalmakkal és más problémákkal is küzdő Stroll hatodik helye:

„Ne feledjük el, egyáltalán nem tesztelt, pénteken műszaki hibája volt, s óriási volt rajta a nyomás az időmérőn” – utalt Krack arra, hogy a kanadai a Q1-ben és a Q2-ben is belehibázott a körébe, így egyetlen lövése volt továbbvinni az autót. „Az edzéseken egyáltalán nem használta a kemény keveréket, mivel mindkét szettet a versenyre tartogattuk, így aztán semmilyen referenciája nem volt a gumikezelést illetően. Persze most a dobogó miatt beszél rólunk mindenki, de Lance-nak is kijár az elismerés azért, amit véghezvitt.”

stroll-2023-bahrein

Újabb zseniális F1-paródiával jelentkezett a humorista

Conor Moore neve 2021-ben vált igazán ismertté az F1-rajongók körében, aki akkoriban kezdte el kifigurázni a versenyzőket, csapatfőnököket és kommentátorokat, ráadásul mindegyik figurát nagyszerűen hozta. A 2023-as szezon elején újabb paródiával jelentkezik a brit humorista, és ezúttal sem kímél senkit!

Bottas robbantott egy sört a pontszerzése után

A két Alfa Romeo a 12-13. helyről vághatott neki a Bahreini Nagydíjnak, s míg Zhounak nem igazán jött ki a lépés a szezonnyitón, Bottas már a rajt után a pontszerző helyek egyikén találta magát. Ezt követően a finn a verseny zömében a kilencedik helyen autózótt, ám Charles Leclerc kiesése után a nyolcadik helyen ért célba a finn pilóta, amivel négy pontot szerzett az Alfa Romeónak.

"Jól kezdtük a szezont, de biztosnak kell lennünk abban, hogy az év további részében is ilyen és ehhez hasonló eredményeket tudunk majd hozni. Elégedett vagyok a versenyemmel, bár néha kissé csendes volt számomra. Mivel a mezőny körülöttünk meglehetősen szoros, ezért rendkívül fontos volt a jó rajt, aztán pedig jól kezeltük a gumikat és a stratégiánk is rendben volt. Zhoutól szép munka, hogy elvette a leggyorsabb körért járó pontot a riválisunktól" - összegezte Bottas a vasárnapi történéseket, majd a Facebookon egy sör társaságában ünnepelte a nyolcadik helyet. "Pontszerzési hagyományok" - tette hozzá a finn.

 

Egy rendszerhiba is közrejátszott Ocon vesszőfutásában

A Bahreini Nagydíj után az egyik fő beszédtéma Esteban Ocon büntetéshalmaza volt. A francia pilótát három alkalommal is fegyelmezték a versenybírák, melyből az első büntetés a rajtrácsra rosszul történő felállásból adódott. A másodikat az első kihágásért kiosztott időbüntetés letöltése közben sikerült összehozni, mert a csapattagok még a kapott öt másodperc alatt kezdtek el dolgozni az autón.

Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elmagyarázta, hogy ezt mi okozta: „Van egy rendszerünk, amely visszaszámol és a szerelők fülébe mondja, hogy mikor kezdhetnek, és ez el volt állítva négy tizedmásodperccel. Ezt követően valahogy kicsúszott a kezünkből a dolog.”

A harmadik büntetés – amelyet a bokszutcai sebesseghatár átlépése indokolt – kapcsán is kifejtette a szakember, hogy mi történt: „A harmadik az volt, hogy fél méterrel korábban került megnyomásra a bokszutcai sebességkorlátozó gomb a kijáratnál” – mondta Szafnauer, amellyel kapcsolatban a pilóta annyit mondott, hogy „öt éve így csinálja”.

A francia gárda főnöke összegzésül annyit jelentett ki, hogy ilyen szinten nem megengedhetőek ezek a hibák: „Mind olyan működési hiba, amelyet nem szabadna elkövetnünk ezen a szinten, belső vizsgálat lesz velük kapcsolatban és nem követjük el őket újra.”

Négyszeres világbajnoka nélkül vált teljessé a Lynk & Co felállása

Bejelentette másik két pilótáját is a Lynk & Co autóit indító Cyan Racing a WTCR örökébe lépő TCR Világsorozatban: miután már korábban kiderült, hogy Thed Björk és Ma Qing Hua az új bajnokságban is őket fogja erősíteni, aligha lepett meg bárkit is, hogy a szintén a Túraautó-világkupából ismert Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia vezetheti a másik két versenygépet. Ehrlacher a WTCR-éra egyetlen kétszeres bajnoka volt, míg Urrutia különösen tavaly nyújtott erős teljesítményt, s a márka legjobbja is lett, mielőtt az bojkottálta, majd vissza is lépett a sorozatban való szerepléstől. A mostani bejelentés pedig azt is jelenti, hogy a négyversenyzős felállásban nem maradt hely a négyszeres világbajnok Yvan Mullernek, aki ezzel 53 évesen alighanem be is fejezi nemzetközi túraautós karrierjét – miután azt egyszer már 2016-ban, még a WTCC-s korszak alkonyán egyszer már megtette.

Egyelőre egyébként a Lynk & Co jelentette be egyedül a versenyzőit a TCR World Tour 2023-as idényére, rajtuk kívül csupán annyi a biztos, hogy a BRC Racing két Hyundait, a Comtoyou Racing pedig négy Audit fog indítani a szezonban. A magyar szereplőkről sincs egyelőre hír. Az idény április végén rajtol Portimaóban.

ehrlacher-urrutia-lynkco-wtcr

„Jó látni, hogy ilyen jól megy a régi autó!” – Horner élcelődött az Aston Martinnal

A könnyed kettős győzelmet arató Red Bull pilótái mellé az Aston Martint képviselő Fernando Alonso állhatott még fel a Formula-1-es évadnyitó Bahreini Nagydíj dobogójára. Az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner amellett, hogy megemelte a kalapját a középcsapatok közül szemlátomást az élmezőnybe betörő rivális alatt, azért finoman oda is szúrt nekik:

„Szerintem ez mutatja minden csapat számára, hogy ez igenis lehetséges. Nyilvánvalóan remek munkát végeztek a télen. Azt mondják, az a leghízelgőbb, ha másolnak, és jó látni, hogy ilyen jól megy a régi autó!” – jegyezte meg Horner, a tavalyi Spanyol Nagydíjra célozva, ahol az Aston Martin a Red Bull koncepciójára hajazó B autóval rukkolt elő a gyenge szezonkezdést követően. A bikák F1-es tanácsadója, Helmut Marko pedig azzal élcelődött, hogy az Aston sikerében kulcsszerepet játszhatnak a tőlük igazolt szakemberek, élükön a technikai igazgató Dan Fallowsszal: „Ha összevetjük az autókat, az Aston Martiné hasonlít a legjobban a Red Bullunkra. Ennek oka van. Nemcsak Dan Fallows váltott, hanem sok más alkalmazottunk is, akiknek nyilvánvalóan jó a memóriája.”

Horner mindenesetre tényleg örült Alonso szereplésének: „Élvezet volt látni elöl Fernandót: ez reményt ad a negyveneseknek, hogy van még élet a fiúban! Remekül versenyzett, rendkívül versenyképes volt, az Aston pedig jó autónak tűnik” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Bahreinben látottak alapján tényleg az AMR23-as tűnt a második leggyorsabb autónak a hétvégén.

f1-alonso-aston-bahrein-2023

Irányt váltottak a stewardok: Időbüntetést igen, de büntetőpontot nem adtak Hülkenbergnek

Talán a kihagyás tette, mindenesetre Nico Hülkenbergnek meggyűlt a baja a pályahatárokkal a Bahreini Nagydíjon: a futam során öt alkalommal is indokolatlanul átlépte a fehér vonalat, márpedig három szabályszegés után büntetés jár. A harmadik alkalommal fekete-fehér zászlót kapott a német, a negyediknél öt másodperces időbüntetést, majd az ötödiknél még tízet. A leintésnél hozzáadott 15 másodperc nem befolyásolta helyezését, a 15. pozíciót – a tizedik rajtkockából több lehetett volna visszatérő versenyében.

Ami azonban nem csupán a hétvégére vonatkozóan, hanem hosszabb távon érdekes, hogy a versenyfelügyelők az időbüntetés mellett nem osztották ki az ilyenkor megszokott büntetőpontokat – vétségenként egyet, azaz összesen kettő járt volna Hülkenbergnek. Tavaly Ausztriában négy F1-es is kapott büntetőpontokat pályaelhagyásért, egy igazán extrém eset pedig az F2-ben történt: Olli Caldwellre csak Bahreinben hét büntetőpontot szórtak pályaelhagyásokért – ennek nagy szerepe volt abban, hogy 12 pontnál el is tiltották egy hétvégére.

A versenyzők többször kritizálták, hogy olyan csekély kihágásért járjon büntetőpont, mint a pályaelhagyás. Úgy tűnik, meghallgatták őket, a stewardok ezért irányt váltottak, és ezentúl csak időbüntetés jár a fehér vonal ismételt átlépéséért.

Fotó: Haas

NASCAR: William Byron és a Hendrick Motorsports elképesztő dominanciát mutatott be Las Vegasban

A Las Vegas Motor Speedway adott otthon a Cup Series idei harmadik versenyének, ahol Joey Logano és William Byron várhatták az első sorból a futam kezdetét jelentő zöld jelzést, míg mögöttük Ryan Blaney és Ty Gibbs foglalhattak helyet a második sorban. Bár a felállás elég vegyesnek tűnt, nem kellett sokat várni, hogy a Hendrick Motorsports pilótái kerüljenek oda az elejébe. Byron mellett a 2021-es bajnok, Kyle Larson, valamint Alex Bowman is kiváló tempóra volt képes szinte az egész futamon, a 9-es autó viszont már az elején a mezőny hátsó részében volt. Ennek oka, hogy ezúttal Josh Berry vezette azt beugróként, mivel Chase Elliott snowboardozás közben eltörte a bal sípcsontját, ami azonnali operációt igényelt, így most otthonában lábadozik.  

Ami a futam további kimenetelét illeti, az első két szakasz szinte teljesen nyugodt volt, Byron pedig mindkettőt behúzta, de az utolsó etap már jóval izgalmasabban alakult. A szakasz elején Logano falazása után jött egy sárga, ami alatt Denny Hamlin bevállalva egy kockázatos taktikát, mindössze két kereket cserélt, ezzel azonban egy idő után elég szépen feltartotta a mezőnyt. Heves csaták alakultak ki, végül többen is átrágták magukat, a Hendrick autói mellett pedig már Christopher Bell, Martin Truex Jr. vagy éppen Bubba Wallace Toyotáival is számolni kellett.

A végére Larsonnak ugyan sikerült meglépnie a mezőnytől, ekkor azonban Aric Almirola is találkozott a fallal néhány körrel a leintés előtt, így a hosszabbítás döntött. Mivel ezt megelőzően szinte mindenki kiment kereket cserélni, Truex Jr. az élre került, ám vezető pozícióját nem sokáig tudta megtartani, hiszen az újraindítás pillanataiban Byron ezt hamar elvette tőle, innen pedig már senki sem állította meg a fiatal pilótát. A 25 esztendős versenyzőnek az utolsó másodpercekben szerencséje is volt, mert bár mögöttük történt egy nagyobb baleset, ez már kevesebb, mint félkörrel a vége előtt történt, vagyis könnyedén beérhetett a célba, megszerezve karrierje ötödik győzelmét a kategóriában. A Hendrick csapatának örömét teljessé teheti, hogy a második helyen Larson, a helyen pedig Bowman futott be, így elhozták az első három helyet. További eredményekért ide kell kattintani.

Folytatás a Phoenix Racewayen március 12-én.