DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Kizárták Kazár Miklóst Ózdon

A Felügyelő Testület kizárással sújtotta a Kazár Miklós-Ferencz Ramón kettőst az Ózd Ralin. A hivatalos indoklás szerint a páros elsőként érkezett a 8-as számú autó balesetéhez az ötödik szakaszon, ám nem állt meg, majd a következő rádiós ponton sem, csak a körgyorsasági rajtjánál.

Kazár szerint olyan tempóval érkezett a lassítóhoz, hogy nem tudott volna megállni, a Felügyelő Testület azonban a GPS-jelek alapján azt közölte, hogy 22 km/h-s sebességgel haladt el a baleset mellett, majd fokozatosan gyorsított. Ezzel a magatartással a versenyzőpáros megszegte az FIA Regionális Rallye Versenyek Szabályzatának 40.2-es pontját.

Az első nap után Hadik András vezet az ORB záró futamán.

kazar-kizaras

 

Sainz elhintette: a Ferrari is a Red Bullt másolhatja?

Tavaly a három nagycsapat három nagyban eltérő koncepciójú autóval rukkolt elő az új szabályok érkezésekor, s bár ez sok más alakulatra is igaz volt, mostanára a középmezőny jelentős részére a nyerőnek bizonyuló Red Bullt kezdte el másolni. Ráadásul a zéró oldaldobozos elképzelést 2023-ra is átültető, de újabb halovány idénykezdetet produkáló Mercedes is utalt már arra, hogy a radikális átalakításaikkal jobban hasonlíthat majd az autójuk az RB19-esre. Most pedig ugyanerre tett némi utalást Carlos Sainz is a Ferrari részéről:

„Pillanatnyilag a Red Bull minden téren felsőbbrendű” – mondta el Melbourne-ben a Formula.hu jelenlétében. „Kiemelkedő az időmérőn, a versenyen, az egyenesbeli sebességben. Fölényük van a közepes és lassú kanyarokban, a gumikezelésben, a rázóköveken. Ez egyértelműen megmutatja, hogy változtatnunk kell valamin, valami nagy más irányba kell mennünk, mint a mostani. Úgy gondolom, a tavalyi szezon eleji extrém jó teljesítményünk hajtott minket arra, hogy maradjunk ennél a koncepciónál. De szerintem mostanra mind realizáltuk, hogy a Red Bullnak mindenhol egyértelmű fölénye van.”

„Ha valakinek ekkora fölénye van, az megerősíti, hogy ez koncepciós probléma. A Red Bullnak igaza volt, nekünk meg nem” – tette hozzá Sainz. Szavai némileg ellentétben állnak azzal, amit Frederic Vasseur csapatfőnök mondott, miszerint nem lehet koncepciós problémáról szó, ha az időmérőn pedig gyors az SF-23-as. A spanyol pilóta amúgy azt is elmondta, hogy nincs alapvető gond az idei Ferrarival, viszont már a teszten érzékelték, hogy valami nincs rendben.

f1-sainz-ferrari

Hamilton elmondta, miért távozott mellőle Angela Cullen

A dzsiddai hétvége egyik legérdekesebb témája volt, hogy Lewis Hamilton hét év után szakított talán legbizalmasabb segítőjével, Angela Cullennel, aki fizioterapeutai és mentori szerepet egyaránt betöltött a pilóta mellett. Egyes hírek arról szóltak, hogy feszültségben váltak el egymástól a felek, s Toto Wolff is arról beszélt, hogy Hamilton döntése volt a változtatás. Ugyanakkor a Mercedes versenyzője Melbourne-ben arról beszélt, hogy szimplán arról volt szó, hogy Angela Cullen vágyott másfajta életre, hiszen hónapokat kellett a családjától távol töltenie:

„Szerintem mindenki számára komoly kihívást jelent ez a szerepkör. Ha utazunk vagy vacsorázunk a versenyhétvégéken, akkor általában az edződdel vagy a fizióddal, esetleg a családoddal teszed ezt, szóval hihetetlenül intim ez ilyen szempontból. És nagyszerű barátokká váltok. Angela éli az életét jelenleg. Nagyszerű ötletei vannak arra, hogy mit szeretne csinálni” – nyilatkozta a Sky F1-nek Hamilton, aki elárulta azt is, hogy továbbra is szoros a kapcsolata Cullennel: „Szinte minden nap beszélünk vagy váltunk üzenetet. Továbbra is együtt fogunk menni ejtőernyőzni, s ott maradunk egymás életében – szerencsére vagy nem szerencsére! Tűzön-vízen át együtt voltunk, úgyhogy roppant hálás vagyok, hogy ilyen jó a kapcsolatunk. Szerintem a miénk volt az egyik leghosszabb partnerség a sportban, úgyhogy hihetetlenül hálás vagyok neki és nagyon szeretem őt.”

De vajon ki pótolhatja a hétszeres világbajnok oldalán Angela Cullent? „Azt hiszem, itt van az egyik srác, Steve-o, aki az első mclarenes versenyem óta velem van, aki szintén segít nekem” – mondta el a brit.

f1-hamilton-angela-cullen_1

fotó: DPPI

„Fernando sokkal többet érdemelne a 33. győzelménél” – Verstappen

Miután az Aston Martin idén szemmel láthatóan betört a Red Bull fő üldözői közé, sokan arról kezdtek el beszélni, hogy Fernando Alonso tíz év után újra futamot nyerhet a Formula-1-ben. A spanyol jelenleg 32 nagydíjsikernél jár az F1-ben, így a „33-as küldetés” lett az új vezényszó az elmúlt években használt „El Plan” után. Méghozzá olyannyira, hogy mint arra Alonso is utalt a melbourne-i hétvége sajtónapján, sok más spanyol sportoló tett utalást arra, hogy szurkolnak neki emiatt: a minap például a világranglista-második és Grand Slam-győztes teniszező, Carlos Alcaraz firkantotta fel a 33-as számot a kamerára egy győztes mérkőzése után. A hype-ot érzi maga a versenyző is, aki reméli, hogy ennek kapcsán újra nagy érdeklődés lesz majd a június eleji barcelonai verseny iránt is.

Van viszont a mezőnyben egy riválisa is Alonsónak, aki szintén szurkol neki: a másik kétszeres világbajnok, az Alonsóval köztudottan jó viszonyt ápoló Max Verstappen. Aki nem mellesleg a 33-as rajtszám birtokosa, amikor épp nem az 1-est használja címvédőként: „Úgy gondolom, Fernandónak már eleve sokkal több versenyt kellene volna nyernie. Szerintem sokkal többet érdemel. Nagyon örülnék, ha láthatnám a 33. győzelmét, ugyanakkor bizonyos tekintetben szeretném, ha még többet nyerne. Meglátjuk a következő versenyeken” – fogalmazott Verstappen. A mellette ülő Alonso egyébként viccesen azt is megjegyezte, hogy ha a holland jövőre is 1-essel fog menni, megkérdezi majd tőle, hogy használhatja-e a 33-as rajtszámot.

f1-verstappen-alonso-melbourne-day0

Látogatást tett a Ford-vezér a Red Bullnál, a logójuk is kikerült Milton Keynes-ben

A Red Bull Racing februári csapatbemutatóján jelentették be, hogy 2026-tól a Ford lesz az energiaitalosok motorrészlegének, a Red Bull Powertrainsnek a partnere a Formula-1-ben. Az amerikai gyártó elnök-vezérigazgatója, Jim Farley a minap el is látogatott a csapat Milton Keynes-i bázisára, ahol a Christian Horner által feltöltött fotó tanúsága szerint már a Ford logója is felkerült a falra. „Nagyszerű, hogy a Ford vezérigazgatója látogatást tett a kampuszon, és láthattuk, ahogy életre kell a 2026-os Red Bull Ford motorprojekt” – írta posztjában a Red Bull csapatfőnöke.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

Daniel Ricciardo ausztrál körútra indult

Idén visszatért a Red Bull csapatához Daniel Ricciardo, aki hazai versenyhétvégéjén természetesen jelen lesz majd a paddockban, előtte azonban még leforgattak a Red Bull-lal egy zsniális videót, amellyel bemutatják szülőhazáját a nagyvilágnak.

Videó: Öt nagy csata Ausztráliából

Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtött 5 felejthetetlen csatát az Ausztrál Nagydíjak történetéből. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Már a 2026-os motorokra koncentrál a Ferrari-erőforrások szakembere

Wolf Zimmerman irányítja a Ferrari 2026-os motorfejlesztését - számolt be saját forrásaira hivatkozva a Corriere della Sera. Az olasz lap úgy tudja, hogy a maranellóiak már átállítják a szakembert a teljesen új erőforrás projektjére, ő fogja irányítani a munkát és a tervezést, ami azt is jelenti, hogy ő a jelenlegi motorfejlestés napi szintű munkájában nem igazán vesz már részt. A német irányította az eddigi motorral kapcsolatos tervezési munkálatokat is, amely ugyan izmos, de nem elég megbízható erőforrást eredményezett. A Corriere szerint mostantól viszont már a 2026-os motorokra koncentrál.

230038-saudi-arabian-gp-saturday_resize

fotó: Ferrari

Utolsó utáni esély: elérhetővé vált néhány jegy az F1-es Magyar Nagydíjra!

Óriási az érdeklődés a július 21-23-i Formula-1-es Magyar Nagydíjra, amit jól mutat, hogy már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes belépő a versenynapra – még úgy is, hogy plusz lelátókat is megnyitottak a Hungaroringen. Most viszont adódott egy utolsó utáni lehetőség arra, hogy valaki jegyhez jusson, ugyanis mint az a pálya közösségi oldaláról kiderül, új lelátó épül a Super Gold és a Gold 3 tribün között. A Pit Exit nevű lelátóról közel 2000 ember szurkolhat majd az F1-es versenyzőknek. További részletek a posztban:

Hosszú rehabilitáció vár a MotoGP-szezonnyitó legsúlyosabb sérültjére

Összesen négy motoros szenvedett olyan sérülést a Portugál GP-n a királykategóriában, amely miatt kénytelen kihagyni a soron következő termasi futamot. Közülük Pol Espargaro járt a legrosszabbul, aki még a pénteki edzésen bukott: a sóderágy kavicsainak mérete és az air fence hiánya az incidens helyén azt eredményezte, hogy tüdőzúzódást, állkapocstörést és csigolyasérülést is szenvedett a Gas Gas Tech3 versenyzője. Testvére, Aleix Espargaro meglátogatta őt a kórházban, amely után elárulta: az állkapcsa miatt műtét is vár a spanyolra, valamint hosszú kihagyás.

„Emellett sérült még a háta, a bordája és más is. Hosszú felépülési folyamat vár rá. De a legfontosabb, hogy felépülhet. Már holnap szeretne motorra ülni, de ez nem fog megtörténni. A lényeg, hogy mivel fiatal, felépül a hátsérüléséből, amely eléggé komplikált sérülés” – fogalmazott Aleix Espargaro. Elmondása szerint Polnak komoly fájdalmai vannak, de a látogatása során viszonylag élénknek tűnt, így nyugodtabban hagyta el a kórházat. A Gas Gas amúgy egyelőre nem helyettesíti Espargarót, bár a szabályok szerint tíz nap elteltével – azaz a húsvétot követő Amerikai Nagydíjon – már kötelező lenne.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pol Espargaró (@polespargaro) által megosztott bejegyzés

 

Ami a többi sérültet illeti: Enea Bastianinire a friss hírek szerint nem vár műtét, s bár néhány napig még nem mozgathatja a jobb karját a törött válla és lapockája miatt, hétfőn megkezdheti a rehabilitációt, s a cél, hogy ott legyen Austinban. Marc Marquez kezét eközben már megműtötték, s az általa kiütött és lábsérülést elszenvedő Miguel Oliveira esetén is úgy tűnik, hogy „csak” az argentin forduló esik ki számukra.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Változás: mostantól húsz centivel szélesebbek a rajtkockák

Az FIA meglépte azt a változtatást, ami az idei első két F1-es futam alapján indokoltnak tűnt: már a most hétvégi Ausztrál Nagydíjtól kezdve húsz centivel szélelesebbek lesznek a rajtkockák. Bahreinben Esteban Ocon, Szaúd-Arábiában pedig Fernando Alonso kapott bosszantó büntetést azért, mert nem talált be a rajthelyre, és bár nem szerzett vele előnyt, de kilógott a kockából, így a szabály szerint rosszul foglalta el a pozícióját. Erre reagált most a szövetség a szélesítéssel, illetve azzal, hogy a rajtkockák közepén is lesz egy felező vonal, ami segít a pilótának a tájékozódásban - számolt be a RacingNews365.com.

A témáról mi is beszéltünk Pitwall című műsorunk legutóbbi adásában:

Árvíz sújtotta térség és bennszülött gyerekek megsegítéséért árverezik el Bottas ausztráliai F1-es sisakját

Különleges dizájnnal készül a hétvégi Ausztrál Nagydíjra Valtteri Bottas, aki párja, a kerékpáros Tiffany Cromwell révén már-már második hazájának tekinti a déli országot. A finn pilóta egy kortárs bennszülött művésszel, Ricky Kildeával fogott össze, hogy megalkossák a két bukósisakot, amelyek közül az egyiket, amelyet a nagydíjhétvégén is használni fog Bottas, a következő hetekben el is árverezik.

A befolyt összeg két projektet fog segíteni. Egyfelől az Alfa Romeo hivatalos jótékonysági partnere, a Save the Children a Mooroopna Kinder Projektet – amely alapból a nehéz helyzetű gyermekek kezdeti iskoláztatásának segítésében vállal szerepet – fogja támogatni, amely a térséget 2022-ben sújtó árvíz károsultjainak igyekszik segíteni az épületek helyreállításában. Másfelől pedig Kildea a Koorie Academy Basketballt választotta, amely egy olyan nonprofit szervezet, amely a bennszülött gyermekek sportban való szerepvállalását segíti elő.

f1-bottas-sisak-ausztralia

Visszatér a negyedik DRS-zóna Melbourne-ben

A 2022-es Ausztrál Nagydíjon a tervek szerint rekordot jelentő négy DRS-zónát jelöltek volna ki a Formula-1-es számára a részben megújított nyomvonalú Albert Parkban. Csakhogy a pénteki szabadedzések után a versenyirányítás úgy határozott, hogy biztonsági okokra hivatkozva kiveszi az egyiket: konkrétan a 9-es kanyar előttit, azaz a hosszú nyújtott balosban elhelyezkedőt. A versenyzők megosztottak voltak a kérdésben: volt, aki örült a lépésnek elsősorban a túlzott delfinezés miatt, mások viszont nem értették a döntést, mivel máshol – például az akkor is a melbourne-i futam előtt rendezett dzsiddai versenyen a falak között – még veszélyesebb lehet a DRS nyitása. Ráadásul utólag több pilóta úgy érezte, hogy több akciót láthattunk volna az Ausztrál GP-n a negyedik zónával.

Nos, az FIA az idei szezon előtt mérlegelte minden helyszínen a DRS-zónák elhelyezkedését, s úgy döntött, idén újra megpróbálkoznak a 9-es kanyar előtti szakasszal az Albert Parkban, ahol tehát így ezúttal vélhetően tényleg négy hátsószárnynyitási szakasz lesz életben. A többi zóna egyébként a célegyenes és az azt követő egyenes, valamint az említett 9-10-es kombináció utáni rész lesz, viszont ezek párban kaptak egy-egy érzékelési pontot az utolsó sikán, valamint a 7-es kanyart megelőzően.

f1-melbourne-drs

fotó: DPPI

Jó ötlet egy félig női F1-es csapat?

Milyen hátulütői vannak a kvótarendszernek, miért pont egy szaúdi projekt hozza fel ezt az ötletet, milyen haszna lehet mindennek? Erről is beszéltünk Pitwall című műsorunk legfrissebb adásában, nézzétek/hallgassátok meg:

Eladó egy F1-es motorhome az interneten

Az igazán nagy rajongók szinte biztosan eljátszottak már azzal a gondolattal, milyen lehet egy olyan néhány nap alatt összeállított épületben lakni, amit az F1-es paddockban látni. Most a tehetősebbek azon is elgondolkodhatnak, hogy vegyenek egy ilyet maguknak, mivel az Ebay apróhirdetési oldalon eladóvá vált az egykori Force India rózsaszínben pompázó létesítménye. A három szintből álló motorhome 2018-ban volt használatos, tehát eléggé korszerűnek mondható, jelenleg pedig a németországi Hildesheimben található, de jelentős összeget kérnek érte. Az ára 500 ezer euró, vagyis átszámítva durván 191 millió forint. Ez egy elég borsos ár, de még mindig kevesebb, mint amibe eredetileg került volna.

Ami a felszereltséget illeti, a motorhome ilyen szempontból érintetlen, hiszen minden ugyanott található, mint annak idején, ebből a szempontból nem esett át semmilyen átalakításon, még a dizájnon sem változtattak. A mobilháznak is beillő építmény leírásában arról írnak, hogy a leendő tulajdonos úgy érezheti magát, mint egy igazi profi Formula-1 világában, továbbá egy timelaps videót is feltöltöttek arról, hogy állítják össze a különleges létesítményt.

Az esővel is számolniuk kell a csapatoknak Ausztráliában

Az Ausztrál Nagydíj hétvégéje lehet az idei első a Formula-1 2023-as szezonjában, ahol a csapadék is gondot okozhat, ám az előrejelzések szerint ez csak pénteken és szombaton kavarhatja meg a dolgokat. A Weather.com jóslata alapján a hétvége jóval hűvösebb lesz, mint a tavalyi, az első nap pedig délelőtt még várhatóan száraz idő lesz, délután és este azonban 55 százalék az esély arra, hogy záporok érik el a pálya területét. A maximum hőmérséklet 19 fok körül alakulhat, szombaton viszont még ennél is kevesebb, 15 fok lehet, túlnyomóan felhős időben, igaz a csapadék valószínűsége itt már csak 24 százalékos. Vasárnap, ha hinni lehet a meteorológusoknak, akkor 18 fokos, nagyrészt napos időben lesz része a csapatoknak, így tehát vélhetően csak a szabadedzéseken, esetleg a kvalifikáción körözhetnek nedves aszfalton a pilóták.

Hosszú időre biztosították az IndyCar jövőjét

A japán NTT 2019 óta támogatja az amerikai versenysorozatot, ez pedig a jövőben is így lesz, amit a felek egy hivatalos közleményben erősítettek meg. Az IndyCar weboldalán is olvasható szöveg szerint meghosszabbítják lejáró szerződésüket, így 2024-től kezdve továbbra is folytatják együttműködésüket, ami a széria működése szempontjából egy üdvözlendő hír. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy pontosan mennyi időre szerződtek ezúttal, mivel a közlemény csak azt említi, hogy több évre szóló kontraktust kötöttek.

Az NTT maradása egyúttal egyébként azt is jelenti, hogy a névadószponzor leányvállalata, az NTT Data is az IndyCar hivatalos technológiai partnere marad, így az általuk hozott innovatív megoldásokkal a szurkolói élményt is javíthatják. Arról is szó esett, hogy nekik köszönhetően az Indy 500 helyszíne, az Indianapolis Motor Speedway is okosabbá válik, mivel a mesterséges intelligencia használatával a szervezők valós időben átfogó képet kaphatnak a látogatókról, a forgalom áramlásáról, továbbá a szurkolók bejutását is egy új, jóval modernebb rendszer segítheti majd.

„Az NTT kiváló partner a vállalatunkban, erős szakértelemmel és mély elkötelezettséggel a sportágunk iránt. Az intelligens technológiáktól kezdve az új fejlesztésű mobilalkalmazásig az NTT új és innovatív módon alakítja át a szurkolói élményt. Várjuk a közös fényes jövőt” – mondta el Roger Penske, a Penske Corporation elnöke.

Az Aston Martin kulcsemberével erősíthetett a McLaren

Mint arról mi is írtunk, a McLaren komoly átalakítások jelentett be a technikai részlegének James Key távozásával és a háromfelé osztott technikai igazgatói poszttal. A Motorsport.com értesülései szerint azonban itt nem állt meg a wokingi különítmény: úgy tudni, hogy 15 újabb szakembert igazoltak le, többek között a Ferraritól, a Red Bulltól és az Aston Martintól, akiknek egy része már csatlakozott is hozzájuk vagy épp a kényszerszabadságuk után tehetik majd ezt meg.

Az egyik legjelentősebb új szerzemény a lap információi szerint Mariano Alperin, az Aston Martin eddigi aerodinamikai teljesítményért felelős vezetője lehet. Alperin komoly Formula-1-es tapasztalattal rendelkezik: dolgozott az AGS-nél, a Minardinál, majd a BAR-nál, ahol immár Honda név alatt aerodinamikai főnök lett 2006-ban és 2007-ben. Ezt követően a Saubernél töltött be hasonló pozíciót 2008-tól egészen 2019-ig, mielőtt átigazolt volna az Aston Martinhoz.

f1-mclaren

fotó: DPPI

Pontosítottak a felügyelők: mégsem ússza meg a büntetést Marquez

Marc Marquezt dupla hosszúkörös büntetéssel sújtották a vasárnapi Portugál Nagydíjat követően, amiért a futam első fázisában előbb nekikoccant Jorge Martinnak, majd kiütötte a versenyből Miguel Oliveirát. Az ítélet megfogalmazása azonban meglehetősen érdekesre sikerült, hiszen a dokumentum szövegezése alapján a nyolcszoros világbajnok büntetése kifejezetten a soron következő Argentin Nagydíjra szólt – amelyen azonban, mint kiderült, a kézsérülése miatt nem tud rajthoz állni a spanyol.

A The-Race még vasárnap utánajárt, s úgy tűnt, ez esetben semmissé válik Marquez büntetése. Kedden viszont pontosított és tisztázta a helyzetet a MotoGP Felügyelői Panel: a frissen közzétett dokumentum szerint amiatt, mert a Repsol Honda versenyzője nem tud részt venni a termasi hétvégén, a büntetését azon a következő nagydíjon – és annak is a vasárnapi futamán, nem pedig a sprintjén – köteles letölteni, amelyen legközelebb el tud indulni (azaz jó eséllyel az austini Amerikai Nagydíjon). Azaz a 30 éves versenyző mégsem mentesül a szankció alól – igaz, Aleix Espargaro és még néhányan úgy vélik, hogy így is olcsón megúszta.

motogp-marquez

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ausztrál panoráma és Mount Panorama: Ricciardo visszaült a Red Bullba – videó

Amikor a Red Bull leigazolta Daniel Ricciardót harmadik versenyzőnek, többször is kihangsúlyozták, hogy amellett, hogy a szimulátorban segíthet nekik és egyes hétvégéken ő lehet az istálló tartalékosa, elsősorban a promóciós tevékenységek során számítanak rá. Természetesen a többszörös nagydíjgyőztes hazai versenye, az Ausztrál Nagydíj előtt nem is maradhatott el az energiaitalosoktól már megszokott látványos felvezető videó: Ricciardo a déli kontinens látványos tájait szelte át a 2011-es világbajnok RB7-es volánjánál, néhány további Red Bull-támogatott versenyző, mint például a Dakar-győztes Toby Price és a Supercar-menő Shane van Gisbergen társaságában. A videó végén az ausztrálok legendás pályája, a bathursti Mount Panorama sem maradhatott ki a túrából:

Oliveira sem lesz ott Termasban: négyre nőtt a MotoGP-szezonnyitón lesérülők száma

Bár elsőre úgy tűnt, hogy a Marc Marquez által megtorpedózott Miguel Oliveira megúszta komolyabb sérülés nélkül a vasárnapi Portugál GP-n történt incidenst, az RNF Aprilia hétfő este bejelentette, hogy az újabb vizsgálatok után „további sérüléseket” találtak az eredeti lábzúzódás mellett. Emiatt pedig a portugál versenyző kénytelen lesz kihagyni a néhány nap múlva esedékes Argentin Nagydíjat.

Ezzel négyre nőtt az erre a sorsra jutó versenyzők száma a királykategóriában: Pol Espargaro még a pénteki második edzésen szenvedett tüdőzúzódást, állkapocstörést és csigolyasérülést, Enea Bastianinit a sprinten sodorta el Luca Marini és törte el a lapockáját, míg Marqueznek a jobb keze sérült meg a fent említett balesetben. Ők egyaránt kihagyják a termasi hétvégét, sőt Espargaro valószínűleg még Austinban sem tud rajthoz állni. A Marquez-féle esetben szintén érintett Jorge Martinnak egyébként ugyancsak sérült a nagylábujja és a bokája, de az esetében (egyelőre) nincs szó arról, hogy ne állna rajthoz a dél-amerikai fordulón.

Az extrém sok sérültről és a Marquez-incidensről itt írtunk hosszabban.

oliveira

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!