DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Megoldotta-e vagy sem a gondjait a Yamaha?

Quartararo két győzelme után előrelépésről beszél, Vinales viszont aggódik. Bagnaia a szombati körtörlést hibáztatja, Mir örül a dobogónak, Marquez újra MotoGP-versenyzőnek érezte magát – így értékeltek a portimaói főszereplők.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Akárcsak két hete a Dohai GP, a MotoGP Portugál Nagydíja is Fabio Quartararo győzelmét hozta. Fontos különbség volt azonban, hogy a francia ezúttal a pole-ból indulva csak az első néhány körben engedte ki a kezéből a vezetést, nem pedig a hajrában robbantott, mint Katarban. A világbajnoki vezetést is magához ragadó yamahás úgy érzi, megtalálta azt a formát, amely parádés újoncidényében is jellemezte őt két éve:

vas-2-portimao-quartararo



„Úgy éreztem magam, mint 2019-ben. A motor remekül működik, és ugyanilyen volt a motorom Katarban is, nem nyúltunk hozzá, csak néhány apróságon változtattunk. De egyszer sem kérdeztük meg magunktól, hogy nem kellene-e kipróbálnunk ezt vagy azt. És 2019-ben ugyanez volt a helyzet” – magyarázta a Motorsport.com hasábjain Quartararo, aki bízik benne, hogy végre nem fog helyszínről helyszínre hullámozni a Yamaha formája: „Pedig látható, hogy Katar és ez két teljesen különböző pálya. Ez azt jelenti, hogy a motor nagyszerűen működik, és úgy gondolom, idén minden pályán jól fog működni. Nyilván fogunk küszködni is, de szerintem minden pályán jól fogunk menni.”

Quartararo hozzátette: a legfőbb különbséget az jelenti 2020-hoz képest, amikor az első két futam után két győzelemmel állt, hogy most másképp áll hozzá a versenyekhez és a szezonhoz. „Tavaly Jerez után úgy voltam vele, hogy ’wow, elsők vagyunk a bajnokságban’. Sosem voltam abban a helyzetben, furcsa volt számomra. Ezért most nem is nézek a bajnoki állásra, csak a következő futamra koncentrálok” – jelentette ki a fiatal motoros, aki kiemelte, hogy érzése szerint remek munkát végeztek a téli holtszezon során a pszichológusával.

vas-1-portimao-quartararo

Quartararo dupla sikere és vb-vezetése ellenére sem biztos azonban, hogy a Yamaha teljesen kint van a vízből. A gyári csapattárs, Maverick Vinales vasárnap ugyanis a régi küszködős formáját hozta: miután pályaelhagyás miatt törölték az időmérős körét, csak a negyedik sorból indulhatott, ahonnan a start után visszaesett a mezőny legvégére. Végül a 11. pozícióig kapaszkodott előre, de a spanyolt aggasztja, hogy ismét előjöttek ugyanazok a problémák – gyenge rajt, nehéz előrejutás a mezőnyben –, amelyek a hangvillásokat jellemezték az utóbbi néhány esztendő során:

„Főleg azért aggódom, mert így kemény szezon áll előttünk. Nehéz fenntartani a koncentrációt és a motivációt, ha az első két futamon látott győzelmi esély után a következő pályán a top 10-be is nehezen tudsz bekerülni. Szerencsére néhányan elestek, így javítani tudtunk, de így is nagyon-nagyon nehéz volt a futam. Nem tudom megmagyarázni, miért: egész hétvégén ugyanolyan volt az érzés, gyenge volt a tapadás, csak az időmérőn az utolsó szett gumin volt jó. Ha nem törlik a köridőmet, a pole-pozícióban lehettem volna, de alapvetően egész hétvégén szenvedtünk, és nem jöttünk rá, miért. De itt az ideje megnézni és fejlődni, különben ugyanazzal a problémával fogunk szembesülni, mint minden évben. Elkezdünk győzni, aztán lépésről lépésre egyre lassabbá válunk. Ez nem túl biztató. Tovább kell dolgoznunk, hátha találunk valamit, mert nem volt normális, amit éreztem a motoron.”

vas-3-portimao-vinales

Vinales nem tagadta, hogy ismét a start volt az egyik tényező, ami megpecsételte a sorsát, de ha a szombaton elvett köre nélkül máshogy festett volna a futam képe számára – még ha a győzelemért nem is tudott volna harcba szállni: „Tudjuk, hogy a rajt gondot jelent, nem tudunk addig javulni, amíg nincs valami újítás” – utalt arra a spanyol, hogy a főként az elindulásnál segítő holeshot device nevű eszköz terén egyértelműen hátrányban vannak a riválisaikhoz képest. „Az első sorból indulva viszont teljesen más lett volna a versenyünk: nem nyerhettünk volna, mert nem volt meg a tempóm, nagyon gyenge volt a tapadás, de legalább az első ötbe befértem volna.”

A gyári Yamaha tehát felemás hétvégét zárt Portimaóban, de ugyanaz igaz a Suzukira is. Alex Rins sokáig Quartararo fő ellenfelének tűnt, folyamatosan néhány tizedes távolságból üldözte a franciát – aztán viszont egy bukással kiszállt a küzdelemből.

„A verseny lenyűgözött, mert sokat javultam tavalyhoz képest, de végül nem tudtuk learatni ennek a gyümölcsét a bukás miatt” – fogalmazott Rins. „A határon motoroztam, Fabio nagyon erős volt, de még úgy motoroztam a határon, hogy nem rázkódott alattam a motor, hanem jól tudtam menni. Remekül kontrolláltam a kerék kipörgését és a gumikopást. Kár az esésért, mert kielemeztük az adatokat, és nem csináltam semmit rosszul abban a kanyarban. Ugyanazon a ponton, ugyanolyan nyomással fékeztem. De néha előfordul ilyen, előre kell néznünk. Nyilván nem örülök, de annak igen, ahogy nekiálltunk a hétvégének” – mondta el a spanyol, hozzátéve, hogy az egész hétvégén a legerősebb tempót produkáló Quartararo ellen az esés nélkül is nehéz lett volna megszerezni a győzelmet.

vas-4-mir-suzuki

Rins kiesése ellenére végre szerzett egy dobogós helyezést 2021-ben a Suzuki, ugyanis Joan Mir a harmadik helyen látta meg a kockás zászlót. Pedig csak a kilencedik kockából indult a regnáló világbajnok, aki az első körben a 11-es kanyarban egy agresszív előzéssel ment el a visszatérő Marc Marquez mellett, akire szombaton az időmérős „incidensük” után neheztelt. Nem sokkal később Marquez is megkoccolta hátulról Mir motorját – amikor arról kérdezték a suzukist, hogy ez egyfajta elégtétel volt-e, így felelt a Motorsport.com hasábjain:

„Tény, hogy az első körben volt ott egy momentumunk. Előzni akartam, de zárta az ívet, és akkor már késő volt, összeértünk. Utána körben éreztem egy ütést, de mostanáig nem tudtam, hogy Marc volt az. Ha a kilencedik helyről kell indulnunk, mert nem tudok jó időt futni a kvalifikáción, akkor szükség van ilyen rajtokra és előzésekre. Ez van. Ha a bajnokságért akarunk harcolni, de nem tudunk az első sorból indulni, akkor agresszívnek kell lennünk. De jobban örülnék, ha az első sorból rajtolnánk.”

Mir egyébként összességében örült az első dobogójának, és erősnek értékeli a szezonkezdésüket azzal, hogy az első öt között szerepel a pontversenyben. „Tény, hogy a yamahások hihetetlenül jól teljesítenek, és a Ducati is elképesztő lépést tett előre. De mi is ott vagyunk. Talán nincs olyan jó tempónk, mint nekünk, de vannak más erősségeink. Fontos, hogy közel legyünk a többiekhez a bajnokság első szakaszában, aztán onnan építkezhetünk tovább.”

vas-5-bagnaia-portimao

A címvédő a hajrában még Francesco Bagnaia második helyére is veszélyesnek tűnt. A ducatis egyébként a verseny másik nagy felzárkózója volt: neki egy körrekordot vettek el a szombati kvalifikáción sárga zászlózás miatt. „Úgy gondolom, az elérhető legjobb eredmény a második hely volt ma, mert Fabiónak túl nagy volt az előnye ahhoz, hogy ledolgozzuk. Mindenesetre a győzelem esélyét szombaton buktuk el” – vélekedett Bagnaia, aki a világbajnoki tabellán is a második helyen áll. „Fabio nagyon erős tempót produkált, de szerintem tőlünk senki sem számított ilyenre. Úgy vélem, remek munkát végeztünk, tavaly ilyen helyzetben nem állhattunk volna dobogóra. Fejlődtem a motorozási stílust illetően, megelőztem néhány versenyzőt olyan kanyarokban, ahol azt hittem, nehéz lesz. Örülök.”

Bagnaia összetettbeli második helye annak is köszönhető, hogy az eddigi világbajnoki éllovas, Johann Zarco a dobogóért harcolva kiesett. „Nyilván csalódott vagyok. Utólag már mondhatjuk mindig, hogy jobb lett volna néhány pont, mint egy bukás. Azt hittem, elkövettem egy apró hibát a visszaváltásnál, de abban a pillanatban a váltóval is adódott egy kisebb gondom, ezért nem tudtam a megfelelő fokozatba váltani. Első fokozatba raktam második helyett. Így nagy dőlésszög mellett fékezve nagyobb lett a motorfék, s az első gumi jobb széle sem volt már az igazi, ezért azonnal elestem” – magyarázta a francia. Hozzátette: nem érezte teljesen kényelmesen magát a Pramac Racing Ducatiján, de örül, hogy így is a dobogóért tudott csatázni, a Desmosedicik egyenesbeli fölényét pedig örömmel használta a küzdelem során.

A Pramac Racing kapcsán érdemes szót ejteni Zarco csapattársától, Jorge Martinról is, aki a szombati bukása után kénytelen volt kihagyni a Portugál GP hátralévő részét. És sajnos erősen benne van a pakliban, hogy két hét múlva Jerezben sem lesz ott a mezőnyben a Dohai Nagydíjon pole-t és pódiumot szerző újonc, ugyanis az orvosok úgy döntöttek, vélhetően szerdáig elnapolják az eredetileg hétfőre tervezett műtétjét, amelyre a jobb kezében és bokájában elszenvedett törés miatt kell sort keríteni: a doktorok a Martin fejét ért ütés miatt határoztak a halasztás mellett.

vas-6-marquez-portimao

A vb-élmenők és a dobogósok mellett természetesen a Portugál GP főszereplője a kilenc hónap után újra versenyző Marquez volt, aki hetedik helyen ért célba, s a leintés után láthatóan elérzékenyült a bokszba visszatérve. „Az érzelmes a megfelelő szó” – nyilatkozta a Repsol Honda motorosa. „Olyan ember vagyok, aki szereti magában tartani az érzéseit, de amikor visszaérkeztem a bokszba a szerelőimhez, kitörtek belőlem az érzelmek, nem tudtam kontrollálni őket. Nagyon régóta álmodtam erről a pillanatról, amikor újra befejezek egy MotoGP-versenyt. Ez a legnagyobb lépés a rehabilitációmban, erről álmodtam, hogy újra MotoGP-versenyzőnek érezhessem magam, és ez most sikerült. Nyilván fáradt és kimerült is voltam, de ezeket az érzelmeket nem tudtam kontrollálni.”

Magát a versenyt így értékelte a nyolcszoros világbajnok: „Talán az első körök voltak a legnehezebbek, mert nem voltam a helyemen, nem volt meg a tempóm, nem tudtam kontrollálni a motort, így mindenki elkezdett megelőzni. De aztán lenyugodtam, lépésről lépésre rátaláltam a tempóra, és a futam végén sikerült megfutnom a legjobb köridőmet. Megpróbáltam utolérni Aleix Espargarót, de akkor jelzett a testem. Az utolsó hat körben csak ültem a motoron, hogy befejezzem a versenyt, és ez volt a legfontosabb. Ha pedig megnézzük, hogy csak 13 másodpercre voltam a győztes Quartararótól, az hihetetlen.”

Az évad május első hétvégéjén a Spanyol Nagydíjjal folytatódik, a kérdések pedig adottak: vajon megmarad-e a Yamaha győztes formája és szériája, vagy futamot nyer a Suzuki vagy a Ducati, és persze mennyit javul Marquez teljesítménye? Jerezben talán okosabbak leszünk valamelyest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: