DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 5. kedd
Hírösszefoglaló

Verstappen és a Haas, hihetetlen Alonso – vasárnapi F1-es hírek

A címvédőt Marko, a spanyolt Loeb méltatta, Norris szerint még mindig nem kedvez stílusának a McLaren, raliban remekel Raikkönen unokaöccse. Augusztus 13. hírei.

„Max egy Haasszal is pole-t szerezne” – ez szerepelt Helmut Marko hangzatos nyilatkozatában. Persze csak változó körülmények között, de Marko szerint a holland bármely autóval a leggyorsabb lenne. Az F1-es tanácsadó a pilótát tartja dominánsnak, nem a Red Bullt.

Hiába javult fel a McLaren MCL60-as, Lando Norris elárulta: nem szereti úgy vezetni az autót, ahogy azt az idei versenygép igényli, nem kedvez stílusának az autó fejlesztett verziója – ezeket mondta a fiatal brit.



Negyvenes világbajnok dicséri a negyvenes világbajnokot: Sebastien Loeb szerint motivációban és sebességben sincs hiány Fernando Alonsónál, az egyetlen bökkenő, hogy az F1-ben ma csak Red Bull-lal lehet nyerni. Bővebben itt.

Charles Leclerc megfogalmazta a Ferrari idei célját. Bár a Mercedes, az Aston és a McLaren is erősnek tűnik, a monacói bízik benne, hogy a későbbi fejlesztések révén megszerezhetik az ezüstöt a szezon végén. Nyilatkozata itt olvasható.

A július végi nagy Alpine-tisztogatás során Alan Permane sportigazgató is távozott a csapattól. Személyében az Alpine (illetve a korábbi identitások alatt Renault, Lotus és Benetton) veteránja hagyta ott az enstone-i istállót hosszú évtizedek után – leírni is sok, 34 évet töltött a csapat kötelékében. Christian Horner elismerően beszélt a szakemberről, majd azt jósolta, rövidesen valamelyik konkurens istállónál tűnhet fel.

A Red Bullhoz való visszatérése Daniel Ricciardo szerint hozzájárul ahhoz, hogy ismét hozni tudja korábbi formáját – ebben főként a szimulátorozás és korábbi versenymérnöke volt segítségére. Részletek.

Nico Hülkenberg szerint Németországban a klímaváltozás okai között tartják számon az autóipart, az autósportot, és így az F1-et is, emiatt pedig egyszerűen rossz a megítélése a sportágnak, ezért nincs igazi érdeklődés annak ellenére, hogy Michael Schumacher és Sebastian Vettel idejében megkerülhetetlen zászlóshajója volt az ország a száguldó cirkusznak.

A visszavonult brazil F1-es, Rubens Barrichello szerint egykori ferraris társa, Michael Schumacher sosem ajánlott neki segítséget és övé volt a csapat. De azt nem tagadja, hogy a hétszeres világbajnok jobb volt nála – itt olvasható, mit mondott Barrichello.

Van egy 2023-as statisztika, melyet Logan Sargeant vezet: a williamses 16 pozíciót javított a futamok első köreiben a szezon eddigi versenyein. Őt Yuki Tsunoda követi 13-mal, viszont érdekesség, hogy George Russell a Mercedesszel szintén 11 helyezést lépett előre a versenyek első köreiben. 

IndyCar és a Raikkönen-unokaöcs újabb győzelme

Az F1-es híreken túl szombaton rendezték az idei második versenyt az indianapolisi épített pályán az IndyCarban. Az első kör rögtön komoly káoszt hozott, amelybe belekeveredett többek között Alex Palou, Josef Newgarden, Scott Dixon és Romain Grosjean is. Dixon azonban végül a megforgása ellenére is győzni tudott, néhány tizedmásodperccel megelőzve a pole-ból indult Graham Rahalt, míg a dobogóra Pato O’Ward fért még fel.

Az említett bajba került két bajnokaspiráns közül Newgarden kört is veszített és csupán 25. lett, miután felugratott Marcus Armstrong autójára, az őt egy kontakt révén kiforgató Palou azonban hetedik helyet mentett, aminek köszönhetően ismét 100 pont fölé tornázta az előnyét a tabellán az újabb szerződéses botrányba keveredett spanyol: jelenleg 101 ponttal vezet a Newgardent beelőző Dixonnal szemben.

Ismét jelentős raliversenyen győzött Justus Raikkönen: a 2007-es világbajnok unokaöccse 2022 után másodszor is megnyerte a Finn Ralit a Rally4 kategóriában – másodízben indult WRC-hétvégén (nem vb-rangú kategóriában) és másodszor győzött, emellett a másik neves finn versenyről, az Arctic (Lappföld) Raliról is van már győzelme. Bővebben a 18 éves Raikkönenről itt írtunk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: