DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
GP2/3

GP2: A szezonnyitó óta nyert újra a francia

Norman Nato diadalmaskodott a monzai sprintfutamon, mindkét Prema-pilóta dobogóra állt, akik a bajnokságban kezdenek elhúzni. A GP3-ban McLaren-védenc nyert először.

A szezon legelső versenyét megnyerő Norman Nato a vasárnap délelőtti monzai sprintfutamig várt, hogy második elsőségét is bebiztosítsa. A Racing Engineering versenyzője a startot követően ugrott az élre, mely során lassan indult el a fordított rajtrács pole-pozíciósa, Mitch Evans. Később csapattársa, Jordan King támadását kellett visszavernie, de a brit a 21 körös futam múlásával fokozatosan csúszott hátra, a franciának így nem maradt ellenfele.

Kinget féltávnál előzte meg a bajnokság éllovasa, Pierre Gasly, a Prema másik versenyzője, Antonio Giovinazzi állt még a pódiumra – tegnap a 21. helyről szerzett győzelmet, most a 8.-ról zárkózott fel dobogóra. A két versenyzőt Gasly javára 10 pont választja el a bajnokság élén.



 

Gustav Malja ért célba negyedikként, de 10 másodperces büntetéssel hátrasorolták, így végül a lemaradó King szerezte meg a negyedik helyet. A hatodik pozícióban célfotó döntött Alex Lynn és Nobuharu Matsushita között. A két Prema-versenyző legközelebbi üldözői, a bokszból induló Raffaele Marciello és műszaki hiba miatt kieső Szergej Szirotkin sem tudtak pontot szerezni, a harmadik Marciello lemaradása már 36 pont a bajnokságban. A futam rajtja nem alakult simán, Rowland Ghitottót, Malja Evanst találta el, ezért kaptak mindketten büntetést.

Délelőtt tartották a GP3 versenyét is, melyet Nyck de Vries nyert az ART Grand Prix színeiben, a McLaren által pártfogolt holland versenyző első győzelmét aratta a szériában. Az ugyanezen istállóban szereplő, bajnokságot vezető Ferrari-védenc Charles Leclerc kiesett, miután egy harmadik ART-s, Nirei Fukuzumi kiütötte.



 

A GP2 2. versenyének eredménye:

1

N. Nato

Racing Engineering

33:51.821

2

P. Gasly

PREMA Racing

4.312

3

A. Giovinazzi

PREMA Racing

8.495

4

J. King

Racing Engineering

12.775

5

A. Markelov

RUSSIAN TIME

12.813

6

A. Lynn

DAMS

13.576

7

N. Matsushita

ART Grand Prix

13.586

8

N. Latifi

DAMS

21.503

9

G. Malja

Rapax

21.526

10

M. Kirchhöfer

Carlin

22.566

11

O. Rowland

MP Motorsport

29.225

12

A. Pic

Rapax

34.192

13

N. Jeffri

Arden International

34.194

14

S. Canamasas

Carlin

36.845

15

R. Marciello

RUSSIAN TIME

40.665

16

S. Gelael

Pertamina Campos Racing

44.059

17

P. Armand

Trident

48.628

18

J. Eriksson

Arden International

kiesett

19

D. De Jong

MP Motorsport

1 kör

 

S. Sirotkin

ART Grand Prix

kiesett

 

M. Evans

Pertamina Campos Racing

kiesett

 

L. Ghiotto

Trident

kiesett

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: