DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
GP2/3

Időpocsékolás lenne a Formula-2?

A sorozat elődjében, 2013-ban bajnoki címet szerzett svájci pilóta, Fabio Leimer szerint igen, legalábbis addig, amíg nem vezet onnan kikövezett út a Forma-1-ig.

Fabio Leimer volt az utolsó GP2-es bajnok, akinek nem sikerült eljutnia a Forma-1-ig, utódjai, Jolyon Palmer, Stoffel Vandoorne és Pierre Gasly viszont mind bemutatkoztak - az utódsorozat F2 összetettbeli győzelmet nemrég megszerző Charles Leclerc pedig nagy valószínűséggel a Saubernél ejtheti meg debütálását jövőre. A széria rákfenéjét azonban jól mutatja, hogy még a nagy F1-es csapatok (sorrendben: Renault, McLaren, Red Bull) által támogatott versenyzőknek is egy évet kényszerpályán kellett tölteniük, amíg komolyabban megvetették lábukat a száguldó cirkuszban.



A győzelme óta több más sorozatba is belekóstoló Leimer szerint a fő problémát az jelenti, hogy a kiscsapatok anyagilag szenvednek a Forma-1-ben, az idősebb pilóták pedig sokáig maradnak a sportágban, így nehéz előrelépni a nevelősorozatokból. „Remélem, hogy ez változni fog, különben az F2 csak időpocsékolás. Ha van pénzem, akár a Forma-3-ból is egyből felléphetek az F1-be” - idézte a svácjit a Motorsport. „Lépésről lépésre kellene haladni, mint a többi sportágban. Nem csak rólam van szó, hanem a többi pilótáról is az utóbbi 3-4 évből. Szerintem ez cseppet sem korrekt.”

„Vannak olyan, idősebb pilóták az F1-ben, akik évről évre ottmaradnak, a fiataloknak pedig nem jut hely, mert csak 2-3 ülés szabad, miközben körülbelül húszan akarják megszerezni azokat. Ez mindig probléma volt, de változtatni kell rajta. Az F1 túl sokba kerül manapság, a kiscsapatok pedig szenvednek, ezért pénzes pilótákat igazolnak, hogy jobbá tegyék az autót.” A svájci úgy véli, hogy az F2-ből egyenes út kell, hogy vezessen az F1-be.

„Az F2-nek ugyanilyen problémái vannak. Nyomást kellene gyakorolni rájuk, hogy a bajnokok bemutatkozhassanak az F1-ben. Az F2 is szenved mostanság, hiszen a pilóták azt kérdik, ’miért költsek el rengeteg pénzt, ha nem lesz helyem az F1-ben?’ Nemrég a toppilóták mind a Forma-1-ben kötöttek ki, most viszont a kiscsapatok szenvedése miatt a fizetős versenyzők kerülnek előtérbe. Ezzel van a probléma.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: