Az MP Motorsport versenyzője, Sergio Sette Camara már remek rajtjával élre állt a harmadik startpozícióból elindulva, és bár nem nagy előnnyel, de végig vezette a futamot, amely biztonsági autó alatt ért véget, miután a 15. körben Nobuharu Matsushita összetörte autóját az Eau Rouge-ban.
A brazil Sette Camara győzelme azért egészen valószínűtlen, mert Spáig a szezont eleje óta teljesítő azon csupán kettő versenyző közé tartozott, akik egyetlen pontot sem szereztek: ehhez képest a nyitófutamon hatodik helyen ért célba, a hétvégéről pedig 23 ponttal távozik (a másik a továbbra is pont nélküli Nabil Jeffri). Sette Camara 2014 óta tartó formulaautós pályafutása első győzelmét szerezte, annak ellenére, hogy nemrég még a Red Bull tehetségkutató programjának is tagja volt.

A valódi akció a futamgyőztes és a szintén végig másodikként autózó Nyck de Vries mögött zajlott: Luca Ghiotto a Les Combes-ban, lényegében pillanatokkal Matsushita balesete előtt előzte meg az utolsó dobogós pozícióért a pole-ból rajtoló Norman Natót. A leintésig elhúzódó mentés idejére beküldött biztonsági autó miatt ezután senkinek sem maradt lehetősége előzni.
Várni lehetett, hogy a bajnokság első két helyezettje, akiket kizártak a padló falemezének túlzott kopása miatt, ezáltal pedig a fordított rajtrácsos sprintfutamot a 20 fős mezőny végéről kellett kezdeniük, kiveszik a részüket az izgalomból: a domináns szombati győzelemtől megfosztott Charles Leclerc ötödik helyig zárkózott fel – Matsushitát az Eau Rouge-ban előzte meg bravúros megmozdulással –, az eredetileg harmadikként végző Oliver Rowland pedig a nyolcadikig, az utolsó, pontot érő pozícióig. Legközelebbi riválisához képest így Leclerc még Belgiumban is növelni tudta előnyét, amely 59 egységet tesz ki.
A spái sprintfutam eredménye (18 kör):
| Versenyző | Csapat | Körök | Idő/Hátrány | |
| 1 | Sergio Sette Camara | MP Motorsport | 18 | 39:40.215 |
| 2 | Nyck de Vries | Racing Engineering | 18 | 0.623 |
| 3 | Luca Ghiotto | RUSSIAN TIME | 18 | 2.403 |
| 4 | Norman Nato | Pertamina Arden | 18 | 3.109 |
| 5 | Charles Leclerc | Prema Racing | 18 | 3.820 |
| 6 | Roberto Merhi | Rapax | 18 | 4.894 |
| 7 | Antonio Fuoco | Prema Racing | 18 | 5.448 |
| 8 | Oliver Rowland | DAMS | 18 | 5.828 |
| 9 | Nicholas Latifi | DAMS | 18 | 6.690 |
| 10 | Santino Ferrucci | Trident | 18 | 9.202 |
| 11 | Gustav Malja | Racing Engineering | 18 | 9.629 |
| 12 | Louis Deletraz | Rapax | 18 | 10.556 |
| 13 | Ralph Boschung | Campos Racing | 18 | 10.865 |
| 14 | Jordan King | MP Motorsport | 18 | 11.095 |
| 15 | Nabil Jeffri | Trident | 18 | 12.070 |
| 16 | Robert Vișoiu | Campos Racing | 18 | 13.709 |
| 17 | Sean Gelael | Pertamina Arden | 18 | 14.121 |
| 18 | Alexander Albon | ART Grand Prix | 18 | 17.543 |
| - | Nobuharu Matsushita | ART Grand Prix | 14 | kiesett |
| - | Artem Markelov | RUSSIAN TIME | 12 | kiesett |