DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
GP2/3

Őrültek háza az F2 esős versenyén Monzában

Az F1 által parlagon hagyott vizes pálya, lemenő nap, az élen álló pilóták ütközése az első és az utolsó körben is, végül pedig egy egészen váratlan kettős olasz győzelem. Az év egyik legfordulatosabb autóversenyét szolgáltatta a Formula-2.

FRISSÍTÉS: Utólag módosult a végeredmény

A három és fél órásra nyúlt Formula-1-es időmérőn mindenki láthatta, hogy mennyire vizes volt szombaton a monzai pálya. Nos, ugyanezen körülmények között késő délután még egy futamot is tartottak, a Formula-2 főversenye ugyanis a késlekedés ellenére is befért a programba, noha a nap már igencsak közeledett a horizonthoz.

A pályán álló nagy mennyiségű víz miatt biztonsági autó felvezetésével indult a verseny, és több körbe is beletelt, mire a versenyirányítás végül elrendelte a tényleges rajtot. Ami az idén az F2-ben is bevezetett szabályoknak köszönhetően olyannyira tényleges volt, hogy a pilótáknak immár fel kellett sorakozniuk a rajtrácsra, hogy álló helyzetből induljanak.

Elsőre ez nem sikerült, a lefulladó Santino Ferrucci miatt új felvezető kört rendeltek el. Másodszor már mindenkinek összejött az elrugaszkodás, Nobuharu Matsushitának azonban nem sikerült túl jól az indulás a pole-ból, mellőle Nyck de Vries lőtt ki az élre. Az 1-es kanyar aztán rögtön galibát hozott, Artyom Markelov ugyanis a belső íven próbált megérkezni de Vries mellé, ám túl későn fékezett, így a két autó összeakadt, és az élmezőnyből nem sokan tudták helyesen bevenni az első sikánt. A holland autója nem sérült, így megtartotta a vezetést, Charles Leclerc pedig a második kör elején megkaparintotta a második helyet Matsushita megelőzésével.

Az igazán komoly csata ekkor a japán mögött alakult ki: Oliver Rowland és a 2015-ben a Manorral az F1-ben versenyző Roberto Merhi körökön át oda-vissza előzgetést mutattak be, egymást igen, a pálya határait viszont nem mindig tisztelve. A csatából Rowland jött ki győztesen, Merhit pedig hamarosan Luca Ghiotto is elkapta, ráadásul a spanyol 5 másodperces időbüntetést is kapott pályaelhagyásért.

A kötelező bokszkiállások rendben lezajlottak, a korábban de Vriest szorongató Leclerc ennek segítségével sem tudott az élre kerülni, Rowlandnek viszont ez a szakasz okozta a vesztét, hiszen bal hátsó kerekét rosszul rögzítették a bokszban, ami le is esett a pálya második sikánját követően. A biztonsági autó vissza is tért a mezőny élére arra az időtartamra, amíg rendet nem teremtettek a pályabírók.

Ekkor már a lerövidített versenytáv vége felé jártunk, s két kör maradt hátra, amikor a mezőny ismét megkapta a zöld jelzést. Leclerc azonnal támadást indított de Vries ellen, ám az első sikánt elvétette, és a menekülőúton az élre tért vissza, tudva, hogy vissza kell adnia a pozíciót a hollandnak. Vesztére a sikánt követően de Vries mellé érkezett Ghiotto is, aki a következő kanyar végére átvette a vezetést, Leclerc-nek így mindkettőjük mögé, a harmadik helyre kellett visszasorolnia. De Vries már ennek a körnek a végén, a Parabolica előtt támadást indított a vezetésért, és a belső íven vissza is bújt Ghiotto mellé, a páros csupán néhány ezredmásodperces különbséggel érte el a célvonalat az utolsó kör kezdetekor.

Ekkor viszont Ghiotto vétette el a célegyenes végi féktávot, át kellett szánkáznia a lassítókon, neki azonban már nem volt ki számára visszaadni a vezetést: mögötte elképesztő dráma bontakozott ki, a sikánt követően ugyanis de Vries és Leclerc összeütközött (a felvétel tanúságai szerint a holland húzta rá az autót a monacóira), és mindkettőjük autója sérült. Leclerc a külső falnak csapódott, és eltölt a felfüggesztőse, de Vries pedig bal hátsó defektet kapott, így az utolsó két helyen értek célba, de előtte még egy szinkronmanőverrel mindketten tettek egy kitérőt ugyanabba a kavicságyba.

Ghiottót így a célig már senki nem szorongatta, a második helyet ráadásul egy másik olasz, Leclerc csapattársa, azaz Antonio Fuoco örökölte meg, így egész váratlanul kettős olasz sikernek örülhetett a közönség. A harmadik hely Nobuharu Matsushitáé lett.

Folytatás vasárnap délelőtt a sprintversennyel, az előrejelzések szerint már száraz körülmények között.

Ide kapcsolódó hír, hogy a program eltolódása miatt a GP3 szombati versenyét átcsúsztatták vasárnapra, ennek árán viszont a vasárnapi sprintversenyüket törölték az időszűke miatt, így a kisebb utánpótlás-sorozatnak csak egy futama lesz ezen a hétvégén. Ráadásul a vihar miatt az időmérőjüket is törölték szombat délelőtt, ezért az edzéseredmények alapján Nirei Fukuzumié lett a GP3-as pole.

FRISSÍTÉS: Utólag módosult a végeredmény

 

A főverseny módosult végeredménye:

# Versenyző Csapat Kör Idő/Hátrány
1 Antonio Fuoco Prema Racing 23 44:10.800
2 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 23 0.351
3 Nicholas Latifi DAMS 23 1.477
4 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 23 3.085
5 Sean Gelael Pertamina Arden 23 3.844
6 Sergio Sette Câmara MP Motorsport 23 5.268
7 Louis Delétraz Rapax 23 6.031
8 Gustav Malja Racing Engineering 23 6.930
9 Artem Markelov RUSSIAN TIME 23 7.878
10 Jordan King MP Motorsport 23 8.219
11 Roberto Merhi Rapax 23 9.712
12 Nabil Jeffri Trident 23 11.679
13 Norman Nato Pertamina Arden 23 11.979
14 Alexander Albon ART Grand Prix 23 12.046
15 Ralph Boschung Campos Racing 23 12.406
16 Robert Visoiu Campos Racing 23 13.531
17 Charles Leclerc Prema Racing 23 33.989
18 Nyck de Vries Racing Engineering 23 1:12.409
- Oliver Rowland DAMS 18 kiesett
- Santino Ferrucci Trident 5 kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: