DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
GP2/3

A jövőben az újoncok nem hagyhatják ki az F2-t

Nem lesz kötelező, de szinte megkerülhetetlenné válik a Formula-2 az F1-be jutáshoz a szuperlicenszpontok reformja következtében. Az FIA átlátható és egyirányú piramisa rövidesen teljessé válik.

A Formula-1-es versenyzői engedély – a szuperlicensz – egyik feltétele újoncok számára az alacsonyabb szériákban szerezhető pontok összegyűjtése. Három év alatt 40 pont megszerzése szükséges ahhoz, hogy valaki kiválthassa szuperlicenszét: ehhez jó eredmények szükségesek, de nem kifejezetten nehéz feladat, a Formula-2 első, második vagy harmadik helye kapásból 40 egységet ér, és ugyanennyi kapható a Formula-3 bajnoki címéért, míg a GP3 győztese 35 ponttal gazdagodik.

Jelenleg tehát több alacsonyabb szériából – és elméletileg más sorozatokból, elsősorban Formula-E-ből, LMP1-ből és IndyCarból – is elérhető a Formula-1, a fiatal versenyzők úgy is elégséges pontot gyűjthetnek össze, ha kihagyják a királykategória előszobáját, az F2-t. Ezen akarnak változtatni a pontrendszer átírásával.



„A szuperlicensz pontrendszerét módosítani fogják, és szinte kötelező lesz a Formula-2-ben versenyzés” – mondta az Autosport lapnak Didier Perrin, a széria technikai igazgatója. „Nem lesz előírva, de ez lesz az előnyben részesített út a Formula-1-hez. Nagyon fontos, hiszen inkább egy pilóta versenyképességét akarjuk újra értékké tenni, semmint a pénztárcáját.”

„Ez az F2-t is magasabbra fogja taksálni, mivel ez a kategória adja majd a legtöbb pontot, és technikailag ez lesz a leghatékonyabb felkészítő az F1-re. Hamarosan nyilvánosságra hozzák a pontrendszert. Nem akarok az FIA nevében beszélni, de mindent megtesznek azért, hogy az F2 előfeltétele legyen az F1-nek” – mondta a szakember.

Hosszú ideig nagyon szövevényes volt a Formula-1 utánpótlásrendszere, és a mezőny számos tagja az F2 (korábban GP2) kihagyásával érkezhetett meg a mezőnybe: Valtteri Bottas vagy Danyiil Kvjat a GP3-ból, Max Verstappen az F3-ból lépett fel. A Formula-3-as széria Európa-bajnoksággá kinevezése, a nemzeti Formula-4-es szériák létrehozása, valamint a GP2 Formula-2-vé való idei átkeresztelése – amelyhez az új generációs autó, 3,4 literes turbómotorral jövőre érkezik – voltak az FIA elmúlt években megtett lépései az egyértelmű lépcsőfokok kialakítására. Tulajdonképpen már csak egy fontos mozzanat van hátra: sajtóértesülések szerint 2019-ben összeolvad a Formula-3 az F1-es hétvégéken versenyző GP3-mal, ezáltal pedig a Formula-1 is rendelkezni fog egy olyan egyértelmű struktúrával, mint a MotoGP, Moto2 és Moto3 triója a gyorsasági motoros világbajnokságon. A MotoGP-be is szinte kizárólag olyan versenyzők érkeznek, akik végigjárták a két alacsonyabb szintet.

Azt mi tennénk hozzá, hogy a közelmúltban több versenyző úgy került a Formula-1-be, hogy nem volt meg az elegendő licenszpontja: például a DTM-bajnok Pascal Wehrlein – a német túrautós szériában csak 15 pont jár a bajnoki címért – sem érte el a 40-es szintet, mégsem akadályozták meg debütálását az élvonalban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: