A McLaren hátsó szárnya a legizgalmasabb az F1-es Olasz Nagydíjra hozott fejlesztések listáján, de előállt néhány újítással a többi élcsapat is. A legjelentősebb módosítást viszont ezúttal a Haas eszközölte az autóján.


Kezdjük a McLaren hátsó szárnyával, hiszen végre élesben is debütál az átfordulós légterelőjük, amelyet ők az ottani szponzorfelirat, az Etihad középső betűje okán H-szárnynak kereszteltek el. Az FIA-nak lejelentett magyarázat szerint az „alternatív egyenesmód-pozíció” a szintén átalakított övszárnnyal jelentősebb légellenállás-csökkenést eredményez. Ezen felül egyébként a padlólemez burkolatán is módosítottak kicsit a jobb légáramlás érdekében.


A két fő rivális, a Mercedes és a Ferrari ezúttal hivatalosan csak pályaspecifikus újításokat jelentett le az FIA felé. A Mercedesnél a hátsó légterelőről távolítottak el egyes szárnyacska-elemeket, illetve a tükörtartón módosítottak a Monzában ideális leszorítóerő-légellenállás arány érdekében. A Ferrarinál szintén rövidítettek a függőleges tükörtartón, egyszerűsítették erre a hétvégére a padlólemez elején lévő elemeket, valamint eltávolították a hátsó fékcsőnél lévő szárnyacska bizonyos elemeit.

A negyedik élcsapat, a Red Bull már komolyabb módosításokat vitt Olaszországba. Átalakították megbízhatósági okokból a hátsó keréknél és felfüggesztésnél található karosszéria-elemeket, a motor megbízható működése érdekében pedig erre a pályára megvágták a kipufogócső-tartót; módosítottak a padlólemez szélének profilján, amit Monzában fognak megvizsgálni; ahogy az első szárny megvágott véglapját is tesztelni fogják a hétvégén.

Az alsóházban talán a Haas eszközölte a legjelentősebb átalakítást az autóján. A monzai csomagban megújult a padlólemez eleje, változott az oldalsó geometriája, valamint a diffúzorhoz is érkezett fejlesztés; módosítottak az oldaldobozon és a motorborításon, ehhez kapcsolódóan pedig keskenyebb lett a bukócső; végül pedig hozzányúltak a hátsó felfüggesztés burkolatához, hogy az illeszkedjen a többi újítás által megváltoztatott aerodinamikához.


A Racing Bullsnál pályaspecifikusként jelöltek meg egy új hátsó szárnyat „továbbfejlesztett egyenesmód-mechanizmussal”: a hírek szerint a középcsapatok közül elsőként náluk fog debütálni egyfajta Macarena-szárny az Olasz Nagydíjon. Emellett áthelyezték a kipufogócsövet és újraprofilozták a tartóját a hatékonyabb légáramlás érdekében.

Az Alpine-nál szintén hozzányúltak a hátsó légterelőhöz, hogy az illeszkedjen Monza karakteréhez, valamint módosítottak az első szárnyvéglapon. A Williamsnél szintén pályaspecifikusként jelöltek meg az első szárnyon, a padlólemez geometriáján és a halón eszközölt változtatást: utóbbinál egy „függőleges kerítés” jelenik majd meg a glória geometriája körül.

Az Aston Martinnál az első futómű egyik elemén burkolatához nyúltak hozzá, valamint fejlesztettek a padlólemez hátsó kerék előtti részén. A Cadillacnél a padlólemez tartójának pozícióját, illetve a diffúzort módosították. Ami pedig az Audit illeti: ők a tizenegyből egyedüli csapatként nem jelentettek le egyetlen fejlesztést sem az F1-es Olasz Nagydíjra.

