Amióta Stefano Domenicali 2021-ben átvette a FOM és a Formula–1 vezérigazgatói pozícióját, a Formula.hu-nak minden évben lehetősége nyílt exkluzív nagyinterjút készíteni a Magyar Nagydíj apropóján. A hagyomány idén is folytatódik, ezúttal a 41. hungaroringi futam előtti szerdán állt a rendelkezésünkre a sportág első embere.
A fő téma pedig nem is lehetett más, mint a mogyoródi pálya nemrég lezárult nagyszabású fejlesztései. Tavaly még egy átmeneti állapotot csodálhatott meg a nagyérdemű, valamint a sportág szereplői, az idei nagydíjra viszont immár minden készen áll a teljesen felújított létesítményben. Az F1 vezérigazgatója pedig nem győzte méltatni az elkötelezettséget és a mogyoródi komplexumban elvégzett munkát.

„Annak idején senki nem gondolta volna, hogy ilyen befektetést fognak látni a Hungaroringen, mint amit a rajongók és a csapatok fognak ezen a hétvégén. Lenyűgöző. Rendkívül büszke vagyok mindarra, amit a promóter és a kormány csinált, teljesítve a velünk kötött megállapodást, ami arról szólt, hogy a legjobb minőségű infrastruktúrát biztosítsák számunkra, amelyet az évek során fejlesztettek. Úgyhogy erre nagyon-nagyon büszke vagyok és roppant boldog is.”
„Alig várom, hogy személyesen is ott lehessek, de nemcsak én, hanem az összes csapat és mindenki, aki szereti a Formula–1-et és szeret Budapesten lenni, hiszen egy varázslatos hely. Nagyszerű ott befejezni a szezon első felét, mert sok dolog fog történni, ami iránt nagy az érdeklődés. Ezért lenyűgöző, hogy a figyelem a pályára irányul annak kapcsán, hogy mi történik.”
Példa más promóterek, sőt sportágak számára
A Magyar Nagydíj és a Hungaroring fejlesztéseit olyannyira nagyrabecsülés övezi, hogy információink szerint más futamok promóterei, így például az Ausztrál és Japán Nagydíjak illetékesei is érdeklődnek az iránt, hogy megtekinthessék és lemásolhassák a nálunk elvégzett munkafolyamatokat és ütemezést. Domenicali pedig az F1 vezéreként természetesen más sportágak vezetőivel is rendszeresen találkozik és egyeztet – szűk két hónapja például Budapesten járt a Bajnokok Ligája-döntő felvezetése során –, így adódott a kérdés, hogy milyen a megítélése szélesebb körben a magyar versenynek és a pályának.

„Úgy gondolom, a vélemények nagyon pozitívak, mert nemcsak a promóter, hanem az ország is úgy pozícionálja magát, hogy referenciaként szolgálhat a sport világában. Lehetne más a helyzet, de tényekkel lehet bizonyítani a hatékonyságot. Nem akarunk politizálni, de 1986 óta hihetetlen elkötelezettséget láttunk a Formula–1 iránt, függetlenül attól, ki volt a miniszterelnök vagy ki volt kormányon.”
„Azóta a világ egyik legjobb promóterét láthatjuk, amely hatékonyan teljesítette mindazokat a dolgokat, amelyekben megállapodtunk, és még Magyarországon kívül is népszerűsítette a nagydíjat. Szóval szerintem a tény, hogy más promóterek is Budapestre jönnek, hogy ezt megtekintsék, hihetetlen elismerés Arianénak [Ariane Frank-Meulenbelt, a Magyar Nagydíj promótere – a szerk.] és az embereinek. Egyúttal hihetetlen elismerés az is, hogy Magyarország mindig elsődleges prioritásként kezelte a befektetések terén az F1-et és ezt nem fogjuk elfelejteni.”
Domenicali méltatta a pálya és a promóter közötti, hosszú-hosszú évek óta fennálló stabil együttműködést is: „Kulcsfontosságú a kapcsolat a pálya és a promóter között, kulcsfontosságú a kapcsolat Ariene és Zsolt [Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója – a szerk.] között. Nagyon fontos, hogy a kapcsolat jó legyen, a sportág érdekeit szem előtt tartva. Mert ha probléma adódik, ki fogja kezelni a helyzetet?”
„Szóval szerintem nagyon fontos, hogy továbbra is megértsék a különböző szerepeket, hiszen mindenkinek megvan a saját felelőssége. Ugyanakkor fontos az is, hogy rendelkezzenek egy stratégiával a jövőre nézve, hogy relevánsak tudjanak lenni azokban az ajánlatokban, amelyeket főként a kereskedelmi szervezet nyújt számunkra.”

Mit üzenne az új miniszterelnöknek?
A Formula–1-et évtizedek óta kiemelt eseményként kezeli az aktuális kormányzat. Domenicali biztos benne, hogy ez az áprilisi választások óta felállt új kormány esetén sem lesz másként, és örömmel várja a közös munkát a miniszterelnökkel és minisztereivel egyaránt:
„Ismersz, mindig mosolygós és barátságos a hozzáállásom. Nagyon remélem, hogy élvezni fogja a sportunkat és üzletünket. Mert szerintem nagyon okos emberként ő is érteni fogja ezt a hihetetlen lehetőséget, amit ez a sport ad az országának.”
„Szóval meggyőződésem, hogy nemcsak a miniszterelnök, de a kormányában részt vevő miniszterek is értékelni fogják azt a nagy erőfeszítést és nagy gazdasági hatást, amelyet a verseny és a város az országra gyakorol. Igazán remélem, hogy lesz ideje megélni ezt az eseményt, és ha lesz ideje eljönni, örülni fogunk, ahogy a minisztereknek is.”
„Szóval szerintem ez egy remek pillanat a sportunk, de egyben Budapest és Magyarország megünneplésére is világszerte, mert hihetetlen lehetőség ez, hogy úgy megmutassuk a várost és az országot a világnak, amit nem sok sportág tud megadni” – jegyezte meg Domenicali.

Még hosszabb távú szerződés – akár sprintfutammal?
A Magyar Nagydíj jelenleg 2032-ig rendelkezik szerződéssel, amely az európai helyszínek között viszonylag hosszúnak számít, és rendre megkérdőjelezhetetlen volt a helye a versenynaptárban. Ez különösen annak fényében elképesztő eredmény, hogy közben olyan országok és régiók kopogtatnak az F1 ajtaján, mint Thaiföld, Afrika vagy Dél-Amerika: az érdeklődés minden eddiginél nagyobb, de a Hungaroring helye stabilnak bizonyult az évek során.
Domenicali pedig az elvégzett fejlesztések és a stabil együttműködés okán készen áll arra, hogy akár a távolabbi jövőről is egyeztessen a magyar féllel: „Mindenképpen. A tény, hogy amióta először idejöttünk 1986-ban, azóta még mindig itt van a naptárban, hihetetlen bizonyítéka a bajnokságunk iránti hűségnek, emellett elvégezték a megfelelő befektetéseket, amelyekkel biztosították, hogy a pálya releváns maradjon a létesítmények minőségével. És ezért úgy gondolom, készen állunk rá, hogy a még távolabbi jövőről egyeztessünk.”
„Most nyilván új kormány van hivatalban: biztos vagyok benne, hogy naprakészek akarnak lenni ennek kapcsán, a promóterrel, Arianéval együtt, ezért mi készen állunk. Ha adott a megfelelő környezet, nem probléma számunkra, hogy a jövőbe tekintsünk olyan országokkal és helyszínekkel, amelyek nagyon-nagyon fontosnak bizonyultak a sportunk számára, ahogy azt Magyarország esetében is láthattuk.”

Az interjú során felmerült az is, hogy a jövőben akár sprintfutamot is rendezzenek a Hungaroringen, hiszen a rövidebb szombati futamok megrendezése iránt is óriási az érdeklődés a nagydíjak promóterei részéről. 2027-ben bővülni is fog a sprintek száma (jelenleg hat helyszínen rendeznek), és bár erről konkrétumot nem árult el Domenicali, hozzátette: „Annyit elmondhatok, hogy a Hungaroring szerepel azon pályák listáján, ahol egyértelműen beszélhetünk erről, mert szeretnénk előrelépni ezen a területen.”
A Formula–1 első emberét a Hungaroring új kanyarneveiről is kérdeztük, amelyeket a hétvége során fognak bejelenteni. Az már kiderült a pálya közösségi médiás felületeiről, hogy a várakozásoknak megfelelően Jean Alesi nevét fogja a szakmai köznyelvben az 1995-ös ottani balesete óta így nevezett 11-es kanyar.
„Jean Alesi nagyon-nagyon büszke és boldog. Beszéltem vele, alig várja, hogy itt legyen, mert megtiszteltetés számára, hogy egy ilyen hihetetlen, történelmi pályán, mint a Hungaroring, egy kanyar elnevezésével ismerik őt el” – mondta minderről Domenicali. „Nagyszerű pillanat ez, mert fontos emlékezni azokra, akik a Formula-1 történetének részei voltak. Ez a részletekre való odafigyelés jele, és végső soron nem felejthetjük el, hogy ez a sport is az emberekről szól, és az ő arcuk az, amely örökké megmarad a rajongók emlékezetében.”