A Formula–1 mezőnye újra visszatért Mexikóvárosba, az Autódromo Hermanos Rodríguez pályára – a naptár legmagasabban fekvő helyszínére. Itt, több mint kétezer méterrel a tenger szintje felett, minden másképp működik. A levegő ritkább, a motorok forróbbak, és a mérnökök izgalma nagyobb, mint bárhol máshol. A 2025-ös Mexikóvárosi Nagydíjon a főszerep nemcsak a sebességé, hanem a hűtésé is.

Amikor elfogy a levegő

Mexikóváros különleges fekvése miatt a levegő sűrűsége körülbelül 25 százalékkal kisebb, mint a legtöbb versenyhelyszínen. Ez a látszólag apró különbség óriási hatással van az autók működésére.

A ritkább levegő kevesebb leszorítóerőt hoz létre, vagyis az autók nem tapadnak annyira az aszfalthoz, de még ennél is nagyobb gond, hogy a hűtés is sokkal nehezebb: a radiátorokon, fékcsatornákon és olajhűtőkön egyszerűen kevesebb levegő áramlik át, így a hő elvezetése kevésbé hatékony.

A motorok is megsínylik a ritka levegőt. Kevesebb oxigén jut az égéstérbe, ezért a turbófeltöltőknek sokkal keményebben kell dolgozniuk, hogy ugyanannyi levegőt sűrítsenek. Ez viszont növeli a turbó és az erőforrás hőterhelését – vagyis minden melegebb lesz, mint más pályákon.

Kinyílnak a kopoltyúk

A csapatok ezért Mexikóban külön hűtési beállításokat használnak. Az autókon látható, hogy megnőttek a hűtőnyílások és a levegő-kivezetések – mintha „kinyíltak” volna a karosszéria kopoltyúi.

A Ferrari például a Mexikóvárosi Nagydíjra egy sokkal nyitottabb hűtőburkolattal érkezett. Az SF-25 oldalán sűrűn egymás mellett sorakoznak a lamellás szellőzők, hogy minél több forró levegőt vezessenek ki a motorborítás alól. Ez némileg növeli a légellenállást, de Mexikóban ez kevésbé fájdalmas – hiszen a ritkább levegő miatt kisebb az ellenállás.

A Red Bull hasonló utat választott. Az RB21 oldalának hátsó részét több kisebb kivezetőnyílással alakították át, amelyek úgy vezetik el a meleget, hogy közben ne zavarják meg az autó hátsó szárnyán áramló levegőt.

Fő a biztonság

A hűtés javítása mindig együtt jár a légellenállás növekedésével. Ám Mexikóban a fizika egy kicsit a csapatok oldalán áll. A ritkább levegő miatt az autók természetes módon kisebb ellenállással haladnak, így a nagyobb hűtőnyílások nem büntetik meg őket annyira, mint más helyszíneken.

Ez lehetőséget ad arra, hogy a csapatok bátran „kinyissák” az autóikat – hiszen itt nem a végsebesség a legfontosabb, hanem az, hogy a motor, a turbó és a hibrid rendszer kibírja a teljes távot túlmelegedés nélkül.

A gyártók külön motorbeállításokat is készítenek a magaslati körülményekre. Ezek a programok a turbó fordulatszámát, az üzemanyag-keveréket és az energia-visszanyerést is a ritkább levegőhöz igazítják.

A cél, hogy a motor és az elektromos egységek hőmérséklete biztonságos tartományban maradjon – még akkor is, ha a hűtés kevésbé hatékony. Itt a megbízhatóság fontosabb, mint a maximális teljesítmény: egy túlmelegedett erőforráselem könnyen véget vethet a versenynek.

A nézők számára mindez szinte észrevehetetlen: néhány extra nyílás a burkolaton, pár plusz lamella a motorfedél alatt. A háttérben viszont komoly mérnöki munka zajlik – számítógépes szimulációk, szélcsatorna-próbák, hőkamerás mérések tucatjai.