DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula+

Újraéledt az ősi rivalizálás – az év F1-es csapata

McLaren vs. Ferrari csatát hozott nagy szezonértékelő sorozatunk második felvonása, de vajon szerkesztőségünk is a konstruktőri vb-t nyerő wokingiakat látta jobbnak?

Idén sem marad el a Formula.hu szokásos F1-es évértékelő sorozata, amelyben minden kategóriában felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája. A versenyzők után a csapatok 2024-es teljesítményeit értékeltük.

mclaren-3



Horváth Dániel: 1998 után szerzett csapatvilágbajnoki címet Abu Dhabiban a McLaren, a wokingiak sikerének ráadásul magyar vonatkozása is van, hiszen a rendszermérnökként tevékenykedő Ladocsi Péter a teljes szezonon keresztül, minden versenyhétvégén a helyszínen erősítette a csapatot. A második helyezett nálam a Ferrari, akik végig versenyben voltak a konstruktőri elsőségért, Fred Vasseur irányításával egyértelműen javulás érzékelhető a csapat működésében.

1. McLaren

2. Ferrari

3. Red Bull

 

Strommer Benjamin: Elismerésre méltó, amit az 1998 óta első konstruktőri világbajnoki címét megszerző McLaren végrehajtott, engem azonban a Ferrari jobban meggyőzött: szeptember magasságában senki nem gondolta volna, hogy a csapatvilágbajnokságot az utolsó versenyig húzzák, és csupán 14 pont hátránnyal lesznek másodikak egy hullámvölgyeket nem nélkülöző szezonban. A Mercedes teljesítménye túl ingadozó volt idén, de tény, hogy pontosan négyszer annyi versenyt nyertek meg, mint az előző két év folyamán.

1. Ferrari

2. McLaren

3. Mercedes

vasseur-4

Nagyházi Anna: Noha a McLarennek voltak idén megkérdőjelezhető, néha érthetetlen döntései, a wokingiak mégiscsak összerakták a mezőny leggyorsabb autóját, és megtörték a 26 éve tartó várakozást a konstruktőri bajnoki címre. A Ferrari úgy tudta megszorongatni őket az összetettben, hogy nyers tempóban általában nem voltak a szintjükön, míg a Haas stabilan a „kiscsapatok” egyik legjobbja volt, csak éppen az Alpine-on belül tapasztalt belháborúk és káosz nélkül. 

1. McLaren

2. Ferrari

3. Haas

 

Mészáros Sándor: Számos alkalommal megmutatkozott idén, hogy a McLaren, mint szervezet messze áll a tökéletességtől, így a tény, hogy az MCL38-as az év egészét nézve a leggyorsabb, leguniverzálisabb autó volt, azt mutatja, hogy óriási potenciál van a 26 év után újra vb-t nyerő wokingi csapatban. A Ferrarinak voltak ugyan megtorpanásai, de rég nem tapasztalt pozitív hullámokat lehetett érzékelni a 2025-re gyúró maranellóiak környékéről. Az Alpine abszolút a padlóról tápászkodott fel: a „Briatore-Oakes tornádó” egy szempillantás alatt felrázta a megfáradt, enervált enstone-i csapatot, akik a szezon hajrájában már futamról futamra villantottak.

1. McLaren

2. Ferrari

3. Alpine

 

Gobodics Tamás: Szerintem két csapat emelkedett ki a többi közül az egész évben nyújtott konkrét közös összteljesítmény terén, őket a tabella sorrendjében írtam fel én is. A harmadik hely itt még kérdésesebb nálam, mint a pilótáknál, jó érzéssel a Red Bullt, a Mercedest, pláne az Astont nem tudom beírni egy ilyen listára – végül azért választottam az Alpine-t, mert ők léptek előre legtöbbet a szezon elejéhez képest.

1. McLaren

2. Ferrari

3. Alpine

alpine-1

Bódog Balázs: Természetesen az első két helyre a hosszú idő után újra csúcsra törő wokingiak és maranellói riválisaik kerülnek, akik a vb-címért is az utolsó pillanatig küzdöttek. A harmadik helyet pedig a (kiugró brazil eredmény melletti) hatalmas előrelépésért kapja meg az Alpine.

1. McLaren

2. Ferrari

3. Alpine

 

Balogh Tamás: Bár volt, hogy meginogtak és talán a váratlan esély és helyzet is közrejátszott ebben, de összességében nem kérdés, hogy a McLaren érdemli nálam az év csapata címet – de csak egy hajszállal a Ferrari előtt, amely szinte hibátlan teljesítményt nyújtott, s az év közi félresikerült fejlesztés után is sikeresen talpra álltak. A dobogóra pedig nálam az a Haas fér fel, amely a tavalyi sereghajtó státusz után összességében az alsóház legerősebb és legkiegyensúlyozottabb teljesítményét hozta.

1. McLaren

2. Ferrari

3. Haas

hulkenberg-3

Angyal Zsófia: Nem pusztán az elért bajnoki cím miatt, de az év során többször is látott gördülékeny csapatmunkának köszönhetően a wokingiak egyértelműen az első helyre kerültek a listámon. Őket követi a Ferrari, akik az elmúlt szezonokhoz képest szintén nagyot léptek előre – a teljesítmény mellett a stratégiai döntésekben is. Harmadik helyre pedig az Alpine ért fel – a kezdeti nehézségeken átívelve egy kettős dobogót és néhány meggyőzőbb futamot is láthattunk a francia istállótól. 

1. McLaren

2. Ferrari

3. Alpine

 

Gellérfi Gergő: Ha az év autója lenne a kérdés, fel se merülhetne, hogy ne az MCL38-ra essen a választás, csapatszinten viszont a Ferrari stabilabb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott a számos operatív hibát mutató McLarennél. A másik két nagycsapat eltérő okokból nem jöhet szóba itt, így a harmadik helyre az elmúlt évek gyengélkedése után történetük második legjobb szezonjával előrukkoló Haast tettem.

1. Ferrari

2. McLaren

3. Haas

f1-evcsapata-mclaren-ferrari

Végeredmény: Ahogy a konstruktőri vb-összetettben, úgy nálunk is a McLaren vitte idén a prímet a csapatok között, nagy csatában felülmúlva az ősi rivális, Ferrarit, míg a képzeletbeli pódium harmadik fokára a pontversenyben az alsóház legjobbja címért is a Haast lehajrázó Alpine fért még fel.

1. McLaren 25 pont

2. Ferrari 20 pont

3. Alpine 4 pont

4. Haas 3 pont

5. Red Bull és Mercedes 1-1 pont

 

A korábbi kategóriák eredményei:

Az év versenyzője: 1. Max Verstappen, 2. Charles Leclerc, 3. Lando Norris

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: