Hétfőn ismét felerősödtek azok a pletykák a Daily Mail jóvoltából, miszerint Lewis Hamilton a Ferrarinál köthet ki: állítólag a Scuderia elnöke, John Elkann 50 millió dolláros ajánlattal csábítaná magukhoz a hétszeres világbajnokot. A brit szerződése a mostani idény végén jár le a Mercedesszel, s még nem írták alá az új kontraktust – bár mind a pilóta, mind Toto Wolff csapatvezető állítja, hogy csak idő kérdése a hosszabbítás: Hamilton többször is a családjának nevezte az istállót.

Ennek ellenére érdemes körüljárni egy esetleges Hamilton–Ferrari házasság előnyeit és hátrányait – bár mint látni fogjuk, igazából egyik félnek sem feltétlenül ez jelentené a megoldást a jelenlegi problémáikra.

Nem a versenyzőkkel van a gond a Ferrarinál

A Ferrari immár 15 éve nem nyert világbajnoki címet a Formula-1-ben, s ha ezt jövőre sem teszik meg, az már minden idők leghosszabb ínséges időszaka lenne Maranellóban, beállítva az 1983-tól 1999-ig tartó időszakot, ráadásul a pilóták között már 16 esztendeje tart ez a negatív széria. Persze azt nem lehet állítani, hogy a vörösök ez idő alatt ne lettek volna közel a végső sikerhez: Fernando Alonsóval kétszer is az utolsó futamig versenyben voltak a vb-címért, 2017-ben és 2018-ban Sebastian Vettellel is erős „első félidőt” produkáltak, s tulajdonképpen ugyanez igaz volt a tavalyi szezonjukra is, ahol nagyjából az idény feléig tartották versenyképesség terén a lépést a Red Bull-lal.

Kétségtelen, hogy volt rá példa ezek közül, hogy a versenyzők is vastagon benne voltak, hogy végül elbuktak – elég csak Vettel 2018-as szétesésére gondolnunk, de Charles Leclerc-nek is voltak ki nem kényszerített hibái 2022-ben, még ha azok mennyisége el is törpült a Ferrari stratégiai baklövései mellett –, összességében mégis nehéz lenne azt mondani, hogy Maranellóban a pilóták számítanának a gyenge láncszemnek (hiába mondja ezt Ralf Schumacher).

Az, hogy a Ferrari immár másfél évtizede kénytelen visszatérni az F1 csúcsára, ahol nem sokkal előtte még megingathatatlanul trónolt, sokkal komolyabb, rendszerszintű problémákra utal. Visszatérő jelenség az istállónál, hogy erősen indítanak egy szezont, majd a fejlesztésekkel lemaradnak az aktuális riválissal szemben, ahogy az említett taktikai melléfogások kiemelkedő száma is azt támasztja alá, hogy nem egy-egy rossz döntésről, hanem a döntéshozatali folyamatok alapvető problémáiról van szó. Az sem segít, hogy állandóságról aligha lehet beszélni csapatvezetés terén: a 2008-as vb-titulus óta Frederic Vasseur már az ötödik különböző főnök, miközben az ezt az időszakot uraló Mercedesnél tíz, a Red Bullnál pedig már 18 éve változatlan az alakulat vezérének személye.

Egyszóval: a Ferrarinál nem a pilóták jelentik az alapvető problémát, hiába tör sokszor autót Leclerc és hiába marad el a monacói teljesítményétől és sebességétől Carlos Sainz. Egy Hamilton-kaliberű versenyző megszerzése talán egy-két apró hiányosságot orvosolna, ismerve a 38 éves pilóta továbbra is elképesztő tempóját és kiegyensúlyozottságát, a legfőbb gondokat azonban ez legfeljebb csak elfedné, de nem jelentene rájuk megoldást. Ráadásul a hétszeres vb-győztesért kifizetni szánt összeget akár fordíthatnák azokra a területekre is, amelyek sürgősebb beavatkozást igényelnek.

Persze az is igaz, hogy a Ferrarinak lehetősége van leszerződtetni Hamiltont, akkor miért ne tenne így? Hátrébb biztosan nem lennének a brittel, ráadásul bármennyire is nyilvánvaló Leclerc tehetsége, ahogy arra Piero Ferrari is rámutatott nemrég, a monacóinál még hiányzik bizonyos mértékű tapasztalat, miközben Hamiltonnal kapcsolatban biztosan nem maradnának kérdőjelek.

Hátulütő lehet ugyanakkor a mostani viszonylag jól működő versenyződinamika megbontása – akár Sainz, akár Leclerc helyére érkezne a mercedeses –, nem beszélve arról, hogy a mezőny (és minden idők) legsikeresebb pilótájának esetleges kudarcával még inkább reflektorfénybe kerülhetnének a Ferrari problémái, ha azok nem lennének eleve így is rendre szétcincálva az alakulat patinás múltja okán.

Hamilton sem lenne beljebb a Ferrarival

A másik fél szemszögéből sem világos elsőre, miért lenne jó lépés átigazolni a Mercedestől a Ferrarihoz. Igen, a 2014-től 2021-ig domináló Mercedes jelenleg már másfél éve szenved és egyelőre úgy fest, hogy az egy-két biztató villanás ellenére képtelen is kilábalni abból a gödörből, amelybe a 2022-es szabályváltozások és az egyre inkább egyértelműen félresikerült egyedi koncepciója lökte őket (bár legalább a hétvégi Monacói Nagydíjon bevetendő fejlesztési csomagot érdemes megvárni ezzel).

Viszont mint azt fentebb írtuk, a Ferrarinál is problémahegyekkel szembesülne Hamilton, sőt azok nem is másfél éve, hanem másfél évtizede tartanak. A Mercedesnél egyelőre nem úgy tűnik, hogy hosszú távú és pláne rendszerszintű válságról lenne szó, „csak” a ground-effect autójuk koncepciójával siklottak félre, és bár eddig nem sikerült orvosolniuk és a Red Bull előnye is eléggé masszívnak tűnik, még mindig könnyebben megoldható gondnak tűnik, mint ami a Scuderiánál mutatkozik. Leegyszerűsítve: a Mercedesnél „csak” az autó a gond, Maranellóban minden más is.

Ha Hamilton szeme előtt továbbra is a nyolcadik világbajnoki cím lebeg – márpedig miért ne az lebegne? –, akkor a fentiek miatt talán még mindig a Mercedesnél van jobb helyen. Vagy legalábbis nem feltétlenül kerülne közelebb hozzá a Ferrarinál sem.

És azt se feledjük el, hogy Hamilton és Wolff szoros kapcsolatról és családról szóló megnyilvánulásai nem feltétlenül csak üres szólamok: egy versenyző sikerességében komoly szerepet játszik az autó versenyképessége mellett a légkör is, amiben dolgoznia kell. Márpedig a Mercedesnél tényleg otthon érezheti magát a brit, s a csapatnak is fontos Hamilton személye, amit jól mutat, hogy rendre beállnak a versenyző által képviselt ügyek mögé is.

Persze a Formula-1-ben semmi sem tart örökké és nincsenek elszakíthatatlan szálak, egyelőre eléggé erősnek tűnik a Hamilton–Mercedes kapocs. Nem véletlen, hogy az említett sajtóhíresztelés is úgy hangzik, hogy a Ferrari szeretné megszerezni a britet, s nem ő kacsingat másfelé.

Elég csábítást jelent-e a Ferrari mítosza?

Egyetlen tényező játszik jelen pillanatban, amely mégis esetleg Maranello felé terelgetheti Hamiltont: ez pedig a Ferrari legendája. Tagadhatatlan, hogy a legtöbb F1-es pilóta számára egészen más státuszt jelent a vörösöknél vezetni, legyenek akármilyen sikeresek éppen: szinte – persze csak szinte – az összes nagy klasszis szeretett volna (vagy szeretne) megfordulni az ágaskodó paripáknál. Maga Hamilton is tett rá utalást korábban többször is, hogy vonzónak találná a Ferrarit, csak úgy alakult a karrierje, hogy soha nem valósult meg az átszerződése.

Ha esetleg Hamilton mégis eléggé csábítónak érzi a gondolatot, hogy magára húzhatná a vörös overallt, ez alighanem az utolsó lehetősége erre – és egyébként bármilyen váltásra. A 2024-es szezon kezdetére már 39 éves lesz, és bármennyire is tűnik ugyanolyan élesnek és erősnek a brit, mint bármikor pályafutása során, az idő ellene dolgozik: aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy egyértelműen a karrierje végén jár. Amennyiben a Mercedesen kívül alkotna még nagyot, ez az utolsó alkalom, hogy váltson.

És ez a bizonyos „nagyot alkotás” lehet még az, amely vonzóvá teheti a Ferrarit Hamilton számára. Igazából veszítenivalója nincs, mindent elért az F1-ben, amit csak el lehet – ha viszont esetleg ő juttatná vissza a csúcsra a Ferrarit, azzal még egy magasabb szintre emelkedne (már ha ez lehetséges). A sportág másik hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek a legendájához is erőteljesen hozzátartozik az, hogy a kilencvenes évek közepén húzott egy merészet a Scuderiához való átigazolásával, amely az ő hathatós közreműködésével nyert újra világbajnokságot hasonlóan hosszú idő után, mint a mostani sikertelen korszak.

Akármennyire nem tűnik valószínűnek és logikusnak tehát a Hamilton–Ferrari házasság, vannak azért szempontok, amelyek miatt mégsem lehet teljesen kizárni az alighanem az átigazolást, amely alighanem az évtized F1-es szenzációjának számítana – már csak az a kérdés, hogy a mostani értesülés is puszta pletyka vagy több annál.