DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Zhou egy tökéletes versennyel nyert vasárnap

A szombati futamokkal ellentétben ezúttal egy biztonsági autótól mentes versenyt futott a mezőny. Ezúttal az UNI-Virtuosi kínai pilótája nyert, aki egy kiváló rajt után hibátlanul teljesített.

Silverstone-ban rendezték a Formula-2 idei szezonjának negyedik fordulóját, melynek főversenyét vasárnap délelőtt rendezték. A szombati két futam alkalmával Robert Svarcman és Richard Verschoor örülhetett, utóbbi ráadásul a pole-pozícióból indulva szerezte meg a győzelmet, de ezúttal hasonlóra készült Oscar Piastri is, aki még a pénteki időmérő edzésen szerezte meg az első helyet, mellőle pedig Guanyu Zhou indulhatott. Az érdekesség ebben, hogy a hétvége előtt ez a két pilóta állt a pontverseny élén.

A rajtot Zhou sokkal jobban elkapta, mint Piastri, sőt az Alpine tehetségének még a második helyért is keményen meg kellett küzdenie az első körben, de végül ezt képes volt megtartani. Szerencséje is volt, hiszen a harmadik helyért a tegnapi győztes Verschoor nagy csatában volt Dan Ticktummal, melyet utóbbi nyert meg. Mindkét szombati győztes jó pozícióban volt, hiszen a holland mögött Svarcman tartózkodott, de komolyan figyelnie kellett a mögötte érkezőkre.

A 29 körös versenynek már elég korai szakaszában elkezdődtek a kiállások, az élmezőnyből Ticktum és Svarcman a mezőny több tagjával együtt kijött a hetedik körben a kemény keverékért, de egy körrel később Piastri is így tett. Nem sokkal később egy nagyon veszélyes szituáció is kialakult, Christian Lundgaard ugyanis túl korán indult el, így nem tudták rögzíteni a bal hátsó kerekét, ami elszabadult a bokszutca végén. Az esetért a dán pilóta egy 10 másodperces Stop&Go büntetést kapott.



A cserék Ticktum számára jól jöttek ki, hiszen a pályán vívott meccsük után előrébb lépett egy helyet és Zhou mögé került. Lundgaard mellett volt még két balszerencsés versenyző a mai napon, David Beckmannt veszélyes kiengedés miatt büntették 5 másodperccel, Verschoornak pedig a bal első ment fel nehezen, amivel bukott némi időt.

Ticktum és Piastri csatája a 13. körben tovább folytatódott, miután elkezdték utolérni azokat, akik még nem voltak kint, így viszont tovább csökkent a különbség kettejük között, igaz néhány körrel később ismét a Prema ausztrál pilótája járt rosszabbul, miután beszorult Matteo Nannini mögé. A helyzeten tovább rontott, hogy a gumik kezdtek egyre jobban elfogyni az autóján és már Verschoor is közeledett hozzá.

A használt abroncsokon Nannini és Jehan Daruvala bírták a legtovább, akik csak a 24. és a 25. körben tudták le a saját kerékcseréjüket, utóbbi pedig elég jól járt, hiszen a legjobb tízen belül végzett és a leggyorsabb kört is megfutotta. 

A futamot végül Zhou nyerte, akinek gyakorlatilag tökéletes versenye volt, Ticktum jött be a második helyre, a harmadik pedig Piastri lett, akivel Verschoor látványos harcot vívott egészen a leintésig. Az F2 következő fordulóját az Olasz Nagydíj helyszínén, Monzában rendezik.

Eredmények:

 

  Versenyző Csapat Körök Különbség 
1. Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 29  
2. Dan Ticktum Carlin 29 3.800 
3. Oscar Piastri Prema Powerteam 29 19.300 
4. Richard Verschoor MP Motorsport 29 20.100
5. Robert Svarcman Prema Powerteam 29 24.700 
6. Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 29 25.400  
7. Jüri Vips HitechGP 29 25.800 
8. Theo Pourchaire ART Grand Prix 29 26.600 
9. Lirim Zendeli MP Motorsport 29 27.400 
10. Jehan Daruvala Carlin 29 27.600 
11. Liam Lawson HitechGP 29 39.900 
12. Marcus Armstrong DAMS 29 40.500 
13. Bent Viscaal Trident 29 44.300 
14. Ralph Boschung  Campos Racing 29 47.600 
15. David Beckmann Charouz Racing System 29 47.800 
16. Roy Nissany DAMS 29 49.400 
17. Jack Aitken HWA Racelab 29 51.900
18. Matteo Nannini Campos Racing 29 52.300 
19. Marino Sato Trident 29 53.700
20. Guilherme Samaia Charouz Racing System 29 1'02.600
21. Christian Lundgaard ART Grand Prix 29 1'30.200 
22. Alessio Deledda HWA Racelab 28 1 Kör 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: